| |
|
|
Beszélgessünk! – Platón után szabadon
A párbeszédek körül forgott az Új Akropolisz Platónnak szentelt, a platóni Akadémia megalapításának 2400. évfordulója alkalmából kiírt 19. Erénynek erejével novella- és esszépályázatának eredményhirdetése: platóni dialógusok, a párbeszéd mint írói eszköz, író és olvasó képzelt, illetve a zsűri és a pályázók nagyon is valós társalgása – címszavakban így hangozna a május 17-i délután rövid összefoglalója. No és ott volt persze a nagy kérdés: ki nyerte az idei amatőr írórangadót?
Párbeszédbe elegyedés
 Ahogy egy rendes társalgáshoz illik, a nap az ismerkedéssel kezdődött. Héjja Edit szerkesztő röviden bemutatta a 19 éves, most már az UNESCO Magyar Nemzeti Bizottsága támogatását is elnyert pályázat történetét, célkitűzését és zsűrijét, amelynek tagjai aztán beszámoltak az általános tapasztalatokról, a legnépszerűbbnek bizonyult témákról és az értékelési szempontokról.
Kovács Balázs, a zsűri elnöke kiemelte, hogy bár merész vállalkozásnak tűnt Platón legfontosabb gondolataiból kiinduló kiírást megfogalmazni, a fiatal szerzők rácáfoltak az aggályokra. 107-en ragadtak billentyűzetet, hogy modern környezetben jelenítsék meg a platóni erényeket, megragadják az élet és a halál kapcsolatát Az államban szereplő Ér mítosza szerint, vagy átültessék a barlangmítoszt korunk értelmezési lehetőségeire.
Mit kerestünk mi itt?
A szerzők átlagéletkora ellenére, amely a legjobb 30 pályázatnál 26, a legjobb 15 közé került írásoknál pedig 24 év volt, az időtlen bölcsességhez illő kortalan novellák és esszék újszerű megvilágításba helyezték a régi tanításokat. Pontosan ezt kerestük: a mindennapok és a filozófia egységét. Akadtak olyanok, akik a görög bölcs reinkarnációhoz kapcsolódó tanításait követve az Életet elgondolkodtatóan, nem is csak egy, hanem életeken átívelő fejlődésként ábrázolták.
Az írásokban megjelent az első öntudatra ébredés pillanatának ábrázolása és többen is feszegették a kérdést, hogy az életben betöltött szerepeinket hogyan tudjuk hitelesen, önazonosságunkat megtartva alakítani. Visszaköszönt a választások dilemmája, hogy hogyan viszonyuljunk az élethez, melyik mezsgyén haladjunk, sőt a szerzők odáig is bátran elmerészkedtek, hogy a lényegről, a végső jó természetéről elmélkedjenek. Mi több, körüljárták a szabad akarat kérdését is, hogy a bölcsesség keresése ne maradjon puszta elmélet, hanem távoli célból megfoghatóvá váljék.
Mit szólt hozzá a zsűri?
 És hogy az írókat is alaposabban megismerhessük, a korábbi győztesekből és az Új Akropolisz tagjaiból álló zsűri sorban bemutatta az ország minden pontjáról, nagyvárosokból és apró falvakból érkezett írások közül a legjobb 15 pályaművet. Röviden elmondták, miről szólt az írás, kiemelték a legfontosabb erősségeket: gondolati, erkölcsi erejüket. A megszólított szerzők hol megerősítették az elhangzott értelmezést, hol kiegészítették, fellebbentve a fátylat a mű megszületésének egyik-másik körülményéről. A zsűri tanácsokkal is ellátta a szerzőket, felhívták a figyelmet azokra a pontokra, amelyek megakaszthatták az olvasót, mint például a túl nagy gondolati ugrás, a leszűkített mítoszértelmezés vagy a megértést nehezítő szerkezet.
No de ki lett a győztes?
Párbeszédek ide vagy oda, a program legnagyobb izgalommal várt része az eredményhirdetés volt. Ekkorra már mindenki láthatta, milyen erős a mezőny, így talán senki nem lepődött meg, hogy több különdíjat is megítélt a zsűri (a legjobb fordulatért, a frappáns iróniáért, az erkölcsi erőért, az időtlen nézőpontért, az írás mélységéért).
A harmadik helyezéssel az első öntudatra ébredés élményének őszinte, élményszerű beszámolóját, Szepezdi Petra A másik én című írását méltatta a zsűri. A második helyezést Őri István modern barlangmítosza nyerte, az abszurdba hajló, költői eszközökben is bővelkedő Feszültségingadozás című novella. Legjobbnak pedig Juhász Gábor Rossz időket érünk című, az időjárás apropóján valójában a gondolkodásunk tévútjairól szóló ironikus esszéje bizonyult, amely fényesen bizonyította: ha van mondanivaló, nincs unalmas téma.
Grafománok egymás közt
Az eredményhirdetést követő kerekasztal-beszélgetés során indult meg az igazi eszmecsere, ismét csak a dialógusok témájával. Platón tanítási eszközként használja a párbeszédes formát, hiszen a kérdések és válaszok segítségével végigvezetheti az olvasót a gondolkodási folyamaton, miközben befogadhatóvá válik a tanítás. Ám mint arról a szerzők is beszámoltak, párbeszédet írni egyáltalán nem könnyű. Felvet technikai nehézségeket éppúgy, mint a hitelesség kérdését: mitől hisszük el, hogy valódi vita tanúi vagyunk, mikor halljuk vissza saját kérdéseinket, mi kell ahhoz, hogy ne csak erőtlen báboknak lássuk az ábrázolt karaktereket?
A beszélgetés során többször is felmerült az előkészítés fontossága. Ahogy az egyik résztvevő kiemelte, először is kell egy párbeszéd saját lelkünkkel. Néha talán észre sem vesszük, mikor ez zajlik, mégis ennek köszönhetően ülepszik le az a tartalom, gondolati üzenet, amelyet aztán közölni akarunk. Ezután természetesen külső kutakodásra is szükség van, hiszen a téma ismerete nélkül nem lesz hiteles a történet.
Se szó, se beszéd… írás!
Juhász Gábor például elmesélte, kifejezetten megörült a kiírásnak, ugyanis régi adósságának tartotta, hogy alaposabban megismerje Platón gondolatait. 1000 oldalig meg sem állt, az elmélyült tanulmányozás pedig tükröződik a győztes munkájában. Persze olyan is akad, akinek épp egy-egy téma feldolgozásában segít az írás, hiszen ahogy tolmácsoljuk, bennünk is tovább érlelődnek, rendeződnek a gondolatok. Végül, de nem utolsó sorban hasznos, ha az író csiszolja kifejezési eszközeit, hogy mondanivalója minél pontosabban juthasson el olvasóihoz.
Ahol több író összegyűlik, talán kikerülhetetlen a kérdés: ki honnan meríti az ihletet? A válaszok természetesen sokszínűek voltak, egyeseket gyerekkoruk, másokat a magyar irodalom, a kreatív munka, esetleg a csend vagy az együttérzés indít írásra, de akadt közös nevező is: a megfogalmazott tartalom közlési vágya. A szándék, hogy azt, ami belül összeállt, jó lenne átadni, másoknak is megmutatni. Az estét a zsűrielnök szavai is ebben a szellemben zárták: Beszélgessünk a lelkünkkel, ismerjük meg a mélyen meghúzódó okokat és osszuk meg másokkal is, amire rájöttünk!
A zsűri mindenesetre már aznap elkezdte törni a fejét, hogy az Új Akropolisz 20. novella- és esszépályázata milyen kiírással fogja majd ismét erre inspirálni az amatőr írókat.
Torma Réka – Héjja Edit
Filozófia mint életmód
„Ha a józan ész szabályainak megfelelő módon, buzgón, határozottan, békés lélekkel azt teszed, amit a pillanat kíván, ha sem jobbra, sem balra nem nézel, hanem géniuszodat olyan tisztán igyekszel megőrizni, mintha már vissza kellene adnod; ha még hozzá mit sem vársz és mitől sem remegsz: ha úgy cselekszel, hogy tevékenységed mindig összhangban áll a természettel, és minden szavadban-megnyilatkozásodban beéred a hősi időkre emlékeztető igazsággal, akkor boldogan élsz. Márpedig ebben senki meg nem akadályozhat.”
Marcus Aurelius
Rossz időket érünk
Juhász Gábor írása
Az Új Akropolisz 2013/2014-es Erénynek erejével novella- és esszépályázatának győztese
„Rossz időket érünk”[1]
„Ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, s esőt ad igazaknak és gonoszoknak." (Mt 5,45)
Talán felfigyeltünk már arra, hogy milyen gyakran minősítik az emberek az időjárást. Miért ne tennék, hiszen az időjárással rendszeres kapcsolatban állunk, ezért alkalmas bevezető témának tűnik beszélgetésekhez, de ha csak néhány szót váltunk a másikkal, akkor is bevethető. Sajnálom szegény időjárást, szerencsétlent nagyon sokan és nagyon sokszor szidják. Ennek a kijelentésnek különben nagyjából annyi értelme van, mint rossz és jó időről beszélni, egyebek közt ezt próbáljuk az alábbi írással igazolni.
Támadás az időjárás hétköznapi értelmezése ellen
 A ködös, nyirkos, borongós, az esős, hideg, a fagyos, de a forró, száraz, aztán a viharos, szeles és a többi időjárással kapcsolatos jelzők szinonimájaként és összefoglalásaként szerepel a rossz. És nemcsak utcán hallani ilyet, hanem időjárás-jelentésben is. Mi lehet ennek az értékelésnek az alapja? Csak nem az, hogy kellemes vagy kellemetlen érzéseket okoz az ilyen vagy olyan időjárás? Tehát, ha hideg van, akkor fázom, és fázni kellemetlen. (Esetleg megfelelő öltözékkel lehetne a problémán segíteni.) A hosszan tartó ködös, borongós idő meg nyomasztó, mivel nem látjuk a Napot, ami szintén kellemetlen. (Pedig egy kis fáradsággal a hegyekben a felhők fölé emelkedhetünk és így, ami lentről borongósnak tűnik, az fentről csodaszámba megy.) Könnyen belátható, hogy az egyes ember kellemes és kellemetlen érzése nem elég szilárd alap az időjárás megítéléséhez. Még akkor sem, ha a meteorológusok, akár a közvélemény formálása, akár a közvéleményhez való alkalmazkodás szándékával olykor rossz időről beszélnek.
Ennél egy fokkal jogosabbnak érezzük azok zsörtölődését, akiknek a megélhetése, haszna múlik az időjáráson. Elsősorban a földből élők jönnek itt szóba, de az idegenforgalom is időjárásfüggő a bevételek szempontjából. Ezek a csoportok azt várják, hogy az időjárás a szokott átlagát hozza, nyáron legyen meleg, megfelelő időben hulljon csapadék, télen legyen hideg és essen a hó. Ez utóbbit leginkább a sípálya-üzemeltetők szeretnék. Bár nekik az se baj, ha nem hull hó, fagypont alatt tudnak készíteni.
Ám még most is csak ott tartunk, hogy az időjárást azért nevezzük rossznak, mert nekem kellemetlenséget okoz, illetve nekem anyagi kárt okoz. Vagy fordítva: azért jó, mert kellemes, hasznot hoz. Ahhoz, hogy igazabb megállapítást tehessünk, a nézőpontunkon változtatni kell. Az igazabb megállapítás abból fakadhat, ha a jót onnan eredeztetjük, ahonnan való és egyedül csak az Isten jó. Ha az Isten jó, akkor az általa alkotott világ is jó. Még az időjárás is. Ezzel akár be is fejezhetnénk a kérdés tárgyalását, azzal a kiegészítéssel, hogy lehetőleg ne szidjuk az időjárást, mert az többek között Isten ellen való vétek is. De mivel még nincs ki a maximális karakterszám, és van még esetleg értelmes mondanivaló is, hát folytassuk.
A jó időjárás védelmében
A legutóbbi érv szerint az időjárás nemcsak, hogy nem rossz, hanem egyenesen – függetlenül a véleményektől – mindig jó. Nemhiába akartam befejezni az írást, mert ez egy nagyon nehezen védhető álláspont, azt se tudom, hogy képes vagyok-e rá. Biztos vannak felkészültebb olvasók, ők majd esetleg kisegítenek, már ha van kedvük ilyen veszett ügyet képviselni. Először is, hogyan lehet jó az, ami folyton változik? Úgy, hogy ez nem a legfőbb jó és a változás nem „jó" és „rossz" közötti ingadozás. Mi a helyzet a természeti katasztrófákkal? A trópusi ciklonok, a tornádók, az ítéletidők pusztításai az anyagi káron túl emberéleteket is követelhetnek, sőt arra is láttunk példát, hogy belerokkan egy egész ország.
Mivel úgyis a természet jóságából indultunk ki, nyugodtan ide vehetjük a légköri jelenségeken túl a szintén pusztító vulkánkitöréseket, földrengéseket, cunamikat, áradásokat és a többit is. Azt tudnunk kell, hogy ezek nélkül is van pusztulás a természetben, még ha ezek látványosabbak, illetve fel is gyorsítják azt; mellesleg nemcsak a pusztulás, hanem nyomában a keletkezés is gyorsabb lesz. Így elég a pusztulásról kimutatni, hogy jó. Az könnyen belátható, hogy ugyan a keletkezéssel ellentétes fogalomról van szó, de elpusztulni csak az tud, ami keletkezett. Vagyis a keletkezést és a pusztulást szükségszerűen ugyanúgy kell értékelnünk. Ha a keletkezés jó, akkor a pusztulás is. Ha nem lenne pusztulás, akkor a dolgoknak az idő folyamán fel kellene halmozódniuk, mert meg kellene maradniuk és nem férnének el. Ez persze elég gyerekes állítás, mert abból a feltevésből, hogy ha nem lenne pusztulás, inkább arra a következtetésre kellene jutnunk, hogy akkor nem lenne keletkezés sem, vagyis nem lenne felhalmozódás sem. A természetes pusztulás anyagi jellegű, nem is lehet más. Csak az pusztulhat el, ami változásnak alávetett, és ez az anyagi világ. Az anyagi világ nem létezhet pusztulás nélkül. A létezés pedig jó és ami a létezéshez hozzájárul (még ha az anyagi létezés megszüntetésén keresztül is) szintén jónak nevezendő.
Erre rögtön egy tisztázó kérdés következne: „Jól értettük? Ha – mondjuk – az ónos eső következtében egy autó megcsúszik, az árokba borul és utasai életüket vesztik, az jó? Vagy a hurrikán összedönti a házunkat és a család fele alatta marad, az jó?” Ezekre ép ésszel nehéz igennel felelni…
Tovább>>
Filozófiai kvíz
Májusi kvízünk helyes válaszai: 1. a, 2. c, 3. b, 4. c
Köszönjük a megfejtéseket!
Júniusi kvízünk:
1. Platón barlangmítosza arról szól, hogy egy barlangban emberek ülnek lekötözve, mozdulatlanul, és szemük elé, a falra különböző képeket vetítenek. A lekötözött emberek valódiként fogadják el ezeket az árnyékokat és eszükbe sem jut, hogy megszabadulhatnának, mert természetesnek veszik helyzetüket. Mire akart utalni Platón ezzel a hasonlattal?
a) Ez valójában egy jóslat, hogy eljön majd az idő, amikor a reklámok fogják uralni az emberek elméjét.
b) A Mátrix című film producerei találták ki az egészet, hogy a filmjüknek megfelelő történelmi hátteret adjanak.
c) Arra, hogy látszatvilágban élünk. Láncainkból kibújni azt jelenti, hogy megkérdőjelezzük a mai világ készen kapott értékeit és a valódi értékek keresésére indulunk.
2. Amikor Szókratészt arról faggatták, hogy honnan a bölcsessége, azt felelte, hogy a daimónja vezérli. Ha valamit tenni készül és az nem helyes, a daimón figyelmezteti és ő újra átgondolja. Mi a daimón?
a) A halhatatlan lelke, aki a lelkiismeret hangján szól.
b) Szókratész nagy tréfamester volt, és a daimón szóval a géniusza adta sugalmakat jelölte, hogy kit hogyan figurázhat ki.
c) Daimón, azaz démon suttogott a fülébe istentelen dolgokat. Később ezt megszállásnak nevezték és tudták gyógyítani, ki tudták űzni.
3. Minótaurosz, szfinx, sárkányok… megannyi fantasy-lény. Vajon mik ezek?
a) Gyerekmesék. Ahogyan ma horrorisztikus és fantasylényeket teremtenek az írók, a régi babonás népeket ezzel szórakoztatták, rémisztgették. A fantázia világa mindig is segített feledtetni a keserű valóságot.
b) Kihalt lények némileg kiszínezett változatairól van szó, akárcsak a jeti esetében. Tudvalevő, hogy a szfinx, más néven hárpia egy nagy testű ragadozó madár, míg a sárkány egy méretes óriásgyík volt, amelynek távoli rokonai a komodói varánuszok.
c) Ezek az összetett lények, mint például a bikafej embertesten, vagy az oroszlán, a sas, a bika és az ember keveréke (szfinx), szimbólumok. Az előbbi az ösztönök uralta emberi értelmet, az utóbbi pedig a négy elemet szimbolizálja: bikapata (föld), oroszlánkarom (víz), sasszárny (levegő) s végül emberfej (tűz).
4. Hogyan folytatódik Marcus Aurelius tanácsa: „Ne gondold, hogy ami neked nehezedre esik, az emberileg lehetetlen. Inkább úgy fogd fel, ...
a) ...hogy ami emberileg lehetséges és megszokott, azt te is elérheted.”
b) ...hogy a Sors már megint veled babrált ki, de alaposan!”
c) ...hogy valaki más, akinek könnyebben megy, úgyis megcsinálja majd helyetted.”
elehir[kukac]ujakropolisz.hu (Írd meg nekünk) tippjeidet! A helyes megfejtők között jegyeket sorsolunk ki, amelyek beválthatók egy tetszés szerinti programunkra.
Azt mondták… a belső tükörről
„A viselkedés tükör: a maga képét mutatja benne mindenki.”
(Johann Wolfgang von Goethe)
„És mégis olyan sok minden van, ami csodálattal tölt el: a növények, az állatok, a felhők, a nappal és az éjszaka és az emberben rejlő örök lényeg. Minél bizonytalanabbá váltam önmagamban, annál erősebb rokonságot éreztem a dolgokkal. Igen, úgy érzem, mintha az az idegenség, amely oly sokáig elválasztott a világtól, átköltözött volna belső világomba, és váratlanul kinyilvánította volna, hogy magamnak vagyok ismeretlen.”
(Carl Gustav Jung)
„Tükörbe sokáig kell nézni, sokszor és sokáig, amíg végre megismeri az ember igazi arcát. A tükör nem csak sima ezüstlap, nem, a tükör mély is, mint a tengerszemek a hegyekben, s aki nagyon figyelmesen hajol (...) felülete fölé, egyszerre a mélybe lát, s mindig új és új mélységeket lát, s mindig messzebb dereng az arc, mely a tükör fölé hajol, s mindennap lehull egy álarc az arcról.”
(Márai Sándor)
„Az emberi elme olyan, mint a tükör: minden porszemet magához vonz és visszatükröz; ezért, akárcsak a tükröt, minden nap meg kell vizsgálni és le kell törölni.”
(A Csend hangja)
„Nem a gyémánt szép, hanem a fény, amit tükröz. – Viszont: a tükörtől függ, mennyire szép valami.”
(Füst Milán)
„Görbe tükör az emberi értelem, melyben az igazság tükröződik, és hol a geometria, mely megmutatja, mennyivel torzít ez a tükör, hogy a valóságot legalább elképzelhessük, ha már látni nem láthatjuk!”
(Karinthy Ferenc)
„Szólj, gondolj, tégy jót s minden szó, gondolat és tett
Tiszta tükörként fog visszamosolyogni rád.”
(Vörösmarty Mihály)
„Ha lelkünkben az ég tükröződését őrizzük, minden egyszerűbbé válik, és utunk könnyebb, gyümölcsözőbb és derűsebb lesz. Valóban érdemes erőfeszítéseket tenni, mert az akarat egyetlen magjából is a boldogság, a megelégedettség, az önmagunkkal való összhang erdeje nő ki, és világosan fogjuk látni, milyen az Út és milyenek az úton járók, akik mindaddig láthatatlanok voltak számunkra, amíg tükrünk csak a sötétség felé nézett.”
(Delia Steinberg Guzmán)
„Szemléld magad mások szemében, tükör az, amelyben saját tekintetedet látod. Szemléld magad mások szemében, és meglátod félelmedet és örömödet, gyarlóságodat és erődet. Szemléld magad őszintén és jobban megértesz másokat.”
(Delia Steinberg Guzmán)
„Minden hatás a saját bensőnkben gyökerezik. Ha ez teljesen nyíltan és erőteljesen megnyilvánul a szavainkban és a tetteinkben, akkor hatása is jelentős lesz. A hatások csupán visszatükrözik azt, ami a saját keblünkből kiárad.”
(Ji King)
„Amikor eltévesztjük az oldalt, a keresett bölcsesség és boldogság helyett az ellentétüknél kötünk ki, mert a hátoldaláról szemléljük magunkat a tükörben. Törekvéseink felaprózódnak az illúziók világában, és folyton azután futunk, ami soha nem nyújthat tartós boldogságot, de még megelégedettséget sem.”
(Delia Steinberg Guzmán)
„Minden cselekedetünk tükör, melyben a végzet mutatja meg képét.”
(Kemény Zsigmond)
„A győzelem elválaszthatatlan a bátorságtól. A hősök bátrak. A filozófusi lét egy olyan bátor életforma, amelyben az összehangolt erőfeszítéseknek köszönhetően a tettek képesek tükrözni a gondolatokat és az érzelmeket. A győzelem és a filozófia jó társai egymásnak.”
(Delia Steinberg Guzmán)
„Mint tükörben a tükör tükörképe:
végtelen arc fonódik egy füzérbe;
melyik vagy te? és én melyik vagyok?
Én adok fényt neked, te fénylesz bennem,
s bennünk a világ. Vagy a végtelenben
valami még nagyobb.”
(Keresztury Dezső)
„A Szellem nem születik és nem hal meg... csupán titokzatos visszatükröződései és leképeződései vannak alávetve a születésnek és a halálnak. Minden káprázat, a formák múlékony játéka.”
(Jorge Angel Livraga)
„Az Örökkévaló sok tükörben nézi magát, és minden tükörben egy másik arcát látja.”
(Talmud)
„A legmagasabb érzéket, a látást egy tükör jeleníti meg. Az ötödik érzék a látás alkímiájához kapcsolódik, és a belső látást ébreszti. Tény, hogy az érzékszervek kifelé fordítják figyelmünket, és felénk közvetített észleléseikkel arra ösztönöznek, hogy a környező valósághoz kapcsolódjunk, de léteznek belső érzékszervek is. Ugyanazokról az érzékekről van szó, mivel azonban befelé irányulnak, lehetővé teszik, hogy a valóság egy másik szintjéhez kapcsolódjunk.”
(Fernand Schwarz: Összpontostás és belső felébredés)
„A jelen csak az örökkévalóság tükröződése az időben.”
(Francois Lelord)
Ajánljuk
Mert megosztani jó – Az Új Akropolisz a Facebookon
 Mégis mit csinál egy ifjú filozófus a 21. században? Azt, amit a történelem folyamán minden filozófus, aki azon volt, hogy az embereket közelebb hozza valódi Önmagukhoz – megoszt. Mi is megosztunk inspiráló gondolatokat, akciókat, programötleteket – bármelyikhez támadna kedved, az Új Akropolisz Facebook oldalán megtalálhatod. Itt nemcsak aktuális vidéki és budapesti programjainkról kaphatsz folyamatosan frissülő információkat, de keresgélhetsz elgondolkodtató idézetek között és nézelődhetsz a programok fotóalbumaiban is. Kattints és csatlakozz Te is oldalunk kedvelőihez és kövesd velünk az újdonságokat! S ha „tetszik” – oszd meg Te is!
|
