Ha megkérdezünk valakit, milyennek képzeli a köztünk élő hősöket, valószínűleg felemleget majd tűzoltókat, rendőröket, orvosokat, akár szociális munkásokat, gyermeküket erejükön felül támogató szülőket vagy valamilyen testi, társadalmi hátrányon felülemelkedő példaképeket. Ám szinte biztos, hogy ez nem hangzana el: olyannak, mint egy filozófus. A közfelfogás szerint filozófusnak lenni ugyanis nem túl izgalmas vagy heroikus. Jorge Ángel Livraga Ár ellen evezve című könyvét olvasva azonban (amelynek címadó írása nyitotta e havi hírlevelünket) átértékelődhet bennünk ez a kép.
A szerző alapította Új Akropolisz Filozófiai Iskola 1957 óta a világ több mint 50 országában szólított meg fiatalokat és idősebbeket, serkentett közeli és távoli kultúrák megismerésére éppúgy, mint belső világuk feltérképezésére. A mozgalom 2016-ban ünnepli Magyarországon 30. évfordulóját, ennek tiszteletére jelenik most meg a 30 írást tartalmazó kötet. A közel 200 oldalon cikkek, előadások leirata és egy Livragával készült interjú is helyet kapott, hogy a gyűjtemény a lehető legtöbb formában közvetítse: a filozófia nem kanapén elmélkedés, még csak nem is kitartó könyvtárazás és pódiumokon tartott ékes szónoklat, hanem életmód. Olyan életmód, amelyet a bölcsesség szeretete hat át, és a filozófus (philoszophosz = a bölcsesség szerelmese) rendes „hős-szerelmesként” nem éri be ideáljának távoli csodálásával, hanem igyekszik élete minden pillanatát vele tölteni. Ezért hajlandó felülemelkedni saját önzésén, legyőzni a lustaságot, a tudatlanságot, nem enged a kor diktálta hamis eszményképeknek vagy a könnyű, de etikátlan megoldásokra csábító utaknak, ár ellen evezve is célja felé törekszik.
A kötet öt témakörbe: a filozófia, az ember, a szimbolizmus, a korunk és a hősiesség fejezetekbe csoportosította a kiválogatott szövegeket. Különböző szemszögből ugyan, de minden írás a világban tapasztalható társadalmi, erkölcsi, természeti, politikai nehézségekre reflektál. Többször is foglalkozik a környezetszennyezés, az egyre kegyetlenebb eszközökkel vívott háborúk, a fogyasztói társadalom gerjesztette vágyak vagy a technológiához való ellentmondásos viszonyból fakadó értékválság problémáival, de sosem áll meg a probléma ismertetésénél.
A filozófia lencséjén át, a természeti képek apropóján, Kelet és Nyugat mítoszait felelevenítve, művészeti alkotásokról mesélve vagy a tudományos fejlődés történetét áttekintve, olykor pedig az ezoterikus filozófia tanításainak néhány alapvetését bemutatva villantja fel a kiutat: az ember hihetetlen szellemi örökségét, amely belső változásra, fejlődésre inspirál, és mindehhez kipróbált fogódzókat kínál. Az író többször is hangoztatja, hogy a történelem bizonyította: nincs olyan rendszer, amely garantáltan igazságosabb, jobb hellyé tehetné a világot, de olyan rendszer sincs, amelyet a jó emberek ne tehetnének (és tettek volna már eddig is) igazságosabbá, jobbá.
Ezért számára a változás kulcsa az ember. Az az ember, aki gépiesség és birkaszellem helyett harmonikus, élettel teli rendezettséget teremt önmagában és maga körül is. Az, aki hisz az emberiséget emelő tudomány, művészet és együttélési formák létrejöttének vagy újrafelfedezésének lehetőségében és tesz is értük. Az, aki bízik magában, és ha kell, egyedül is nekivág az útnak, ám éppen ezért hamarosan társakra talál. Olyan útkeresőkre, akiket hasonlóan lelkesít a bölcsességszerető, hősies szellemi kaland: az ár elleni evezés.