Szerző
Jorge Angel Livraga Rizzi
Megjelenés éve
2007
A Leonardo gépezetei című füzet a reneszánsz sokoldalú művészét mint mérnököt és gépészt mutatja be. Leonardo „zseniális, titokzatos és gyötrődő tehetség volt, mivel sok szempontból tizenöt évszázaddal később vagy öt évszázaddal előbb született annál a kornál, amely a legmegfelelőbb lett volna neki. Szerencsére a reneszánsz eklekticizmusa lehetővé tette, hogy képességeiről bizonyítékokat hagyjon maga után.
Hiszen számunkra kifürkészhetetlen módon Leonardo felfedezte a görög-római Alexandria mérnökeinek számos, addigra már régen elveszett találmányát, és mintha előre megsejtette volna a huszadik századiakat.” Az írás külön fejezetekben (hadigépek, vízgépek, repülő szerkezetek) mutatja be részletesen ezt az emberfeletti mérnöki tehetséget, és azokat a gyakran feltett kérdéseket is tárgyalja, hogy Leonardo honnan merítette ötleteit, illetve hogy azokat miért nem lehetett korában megvalósítani. A kötet külön érdekessége, hogy a kutatási területek általánosabb ismertetése mellett több tucat találmány – számos rajzzal kiegészített – leírását is tartalmazza.
Ár
420Ft
Rendelhető
Rendelhető