Kulturális Hírlevél 41. szám
2006. január

TARTALOM

• Interjú a római jósjelek világáról

• Ajánlók

• A filozófia mint életforma

• Januári és februári programjaink

• Információk

Interjú a római jósjelek világáról

Kulturális Hírlevelünk 2006-os évfolyamát kezdjük jóslással!
Olvasóinknak azonban nem kell arra gondolnia, hogy a régi időkben dívó szilveszteri ólomöntés titkát áruljuk el, sőt madárjóslási bemutatót sem szervezünk. Az alábbi interjúban inkább egy olyan korba látogatunk el, amikor még mind az állam, mind a mindennapok ember számára magától értetődő volt az égiek ítéletének megkérdezése. Kalauzunk Rusznák György, aki a téma kutatójaként több előadást – többek közt legutóbb „Beszélgetés Ciceróval a jóslás művészetéről” címmel – tartott egyesületünkben az ókori jósjelek világáról.

– Napjainkban nem számít se tudományos, se kifejezetten komoly témának a jóslás. Mégis érdeklődést kelt azokban is, akik soha nem mondanák babonásnak magukat.

– Igen, valóban, ma sem veszett ki a jóslás a mindennapi életből. Elég egy kattintás az interneten, és még fogadhatunk is a jóslatainkra, és lehet az a magyar foci vagy az angol trónöröklés kérdése egyaránt. Csak most éppen tőlünk várják, hogy jósoljunk. Azonban vannak olyan kérdések, amelyekre nem szívesen kérünk választ, mondjuk arra, hogy lesz-e betegségünk. Érdekes kettősséget lehet látni, mert az emberek többsége vágyik a jövő megismerésére, másrészt károsnak is tartja, mert fél, hogy bármilyen tudás a jövendőről majd befolyásolja az életét. Persze az is kérdés, hogy mit szeretne az ember megismerni, ugyanis úgy látszik, inkább a pozitív kifejletet várjuk.

– Tehát mintha félnénk, mert nem csak jó híreket kaphatunk.

– El lehet azon gondolkodni, hogy mi lenne akkor, ha jóval-rosszal együtt tényleg belelátnánk a jövőbe. Érdekes ebből a szempontból az Idétlen időkig című amerikai film. A történet főszereplője egy mai jós, mégpedig időjós, aki tévedhetetlennek érzi magát. Egyszer azonban a hirtelen leesett hó egy távoli kisváros foglyává teszi. Itt aztán meglepő eseményekkel találkozik. A kissé cinikus show-meteorológusnak egyre ugyanazt a napot kell átélnie, és eközben már előre tudja, mi fog történni. Addig ismétlődnek ezek a napok, amíg hősünk nem változik meg: vagyis magához képest a lehető legjobban cselekszik, kilép az énközpontúságból, és szeretettel fordul a többiek felé. Ez az átalakulás valahogy közel áll az antik ember elképzeléséhez, mert például egy rómait is az foglalkoztatta elsősorban, hogy megtudja, mi lesz, és aztán a lehető legtöbb jót hozza ki belőle.

– Rómához fordulva furcsa a mai álláspont ebben a kérdésben, akár ha csak a tananyagokat nézzük. Egyrészt elismerjük Róma nagyságát, és részben örökösének mondjuk magunkat, ugyanakkor azt, hogy a rómaiak milyen komolyan vették a jóslást, valamiféle tudatlanságnak mondva szinte elnéző mosollyal kommentálja a szakirodalom is.

– A jóslás esetében először valóban a babonának tűnő elképzelésekkel, bonyodalmas rítusokkal találkozunk. De ez a jóslás felszíni, gyakran kiüresedett formája. Már a római köztársaság végnapjaiban, Caesar fellépése idején, amikor Cicero egy munkát ír erről a témáról, sokan kételkednek a jóslás hitelében. Ekkor, az i. e. I. században már nincs olyan tekintélye a jósoknak, nem is vállalja mindenki szívesen ezt az egyébként, ma már meglepő módon, állami feladatot. Cicero felsorakoztatja az ellenzők és a jóslás-hívek érveit, és nem akar rábeszélni egyiknek az elfogadására sem, de azt írja, hogy ő azért inkább nem hisz benne. Ugyanakkor számos példát felsorol arra, hogy milyen fontos volt ez a római nép életében. Tényleg nem csoda, hogy kritizálták az üres formákat, de ezek elvetésén túl nem nézték, hogy a jóslásnak olyan szellemi háttere van, amely nélkül valóban nem lehet felfogni az olyan római „hóbortokat”, hogy például miért nem indul egy hadsereg a támadásra, amíg nem kap kedvező jelet, vagy miért kerítik körül a villámsújtotta helyeket.

– Ezek szerint nem is annyira a formát, hanem azt a szemléletet érdemes tanulmányozni, amelyből maga az intézmény született.

– Sőt, Róma történetével is teljesen egybefonódik a jóslás, úgy tartották, hogy eleve hozzátartozik a nép jellegéhez. A városalapítás mítosza, amely a talpköve a római ember szemléletének, rámutat a jóslás hátterére is. Romulus, akit a madárjóslás szerint az istenek az alapításra kiválasztottak, körbeszántja a majdani város helyét. Ahol felemeli az ekét, ott négy kaput nyitnak, és a szent belső tér csak ezeken keresztül lesz kapcsolatban a külsővel. Mi ez a külső? A „vadon”, vagy ahogy a görögök mondták, a káosz világa, a profán világ. Az antik ember szeretne körülhatárolt, szent térben élni, ahol rendet teremthet, saját kozmoszát hozhatja létre a káosszal körbevéve. Nem véletlenszerű egy város helye, hiszen központot keresnek, ahol megteremthetik azt a tökéletességet, amelyre az ember képes. A rómaiaknál ez a szent városfallal, a pomeriummal körbevett terület a templum (nem véletlenül a templom szavunk „atyja”). Amikor kijelölték a határt, akkor az ég boltozatából, a világ teljességének gömbjéből kihasítottak egy darabot, és ezt – mivel az anyagi világban csak így lehetséges – négyzettel ábrázolták. Vagyis ez lett a szent négyszög, a Roma Quadrata, amely igyekszik emberi léptékben leképezni az égi tökéletességet, így tehát az Urbs az orbis képviselőjévé válik. Ezért természetes, hogy csak ezen belül lehetett jóslatot kérni. A jóslásra jellemző igen körülményes rítusok arra szolgáltak, hogy mindenképpen kizárják a „káosz” tényezőit, például csak tökéletesen hibátlanul lehetett elmondani a kérést, csak egészséges ember hajthatta végre a ceremóniát. Jellemző a római gondolkodásra, hogy táboraikat is ugyanígy, mindig a meghatározott rendet követve hozták létre, ezek területe ugyanúgy templumnak, Róma képének számított, és hasonlóképp nemcsak anyagi, hanem szellemi javak gyűjtőhelyének tartották. Persze magától értetődő, hogy a tábor helyét is jóslás határozta meg.

– Úgy is fel lehet fogni a jóslást, mint az istenekbe vetett bizalom jelét? Ha a földön az égi rendet szeretnék újra és újra megteremteni, akkor elfogadják azt is, amit az égiek jóslatként küldenek.

– Polübiosz abban látja a rómaiak nagyságának az alapját, hogy szerinte semelyik nép nem tiszteli annyira az isteneit, mit ők. Istenek, isteni erők őrzik az állami, de a mindennapi élet szinte minden pontját. Az istenek nemcsak jóslatokat küldenek, hanem előjeleket is, amelyeket észre kell venni. Az számít előjelnek, vagyis prodigiumnak, ami a szokásostól eltér, nem ott tűnik fel, ahol kellene, például könnyezik egy isten szobra. Mit tett a római, ha találkozott ilyennel? Be kellett jelentenie az államnak, mert úgy gondolták, az előjel figyelmeztet valamire, ami megromlott, és azt helyre kell állítani. Nem azt mondják, hogy azért könnyezik a szobor, mert lecsapódott rá a pára, mert ez bármikor megtörténhetne. Mivel üzenetként értelmezik, összeül az állam megfelelő testülete. Tehát ha például ma egy nagy árvíz történne, a rómaiak azért hívnák össze az országgyűlést, hogy együtt gondolkozzanak a fő kérdésen: Mit rontottunk el, hogy az istenek ezt a jelet küldték? És mit kell tennünk, hogy helyreállítsuk a rendet? Ehhez hasonlóan a jóslat is azt mutatja, hogy ha ezt és ezt teszed, az a helyén van-e, eljött-e az ideje, vagy nem, beleilleszkedik-e a rendbe, amelynek te is része vagy. Persze megtörtént, hogy addig vágták egy csata előtt az áldozati állatokat, hogy a belükből végre kedvező jelet lehessen kiolvasni, de a római állam körülbelül Caesar, a polgárháborúk, a köztársasági erények hanyatlásának koráig nagyon komolyan vette ezt az intézményt. Az állami jóslásnál például egy nap csak egyszer lehetett ugyanazt a kérdést feltenni. Érdekes és jellemző a következő történet a korabeli szemléletről: Háborúk idején az idegen földön járó hadsereg is végzett madárjóslást, bár speciális módon, hiszen a hivatalos helyszín Rómában volt. Ketrecben csirkéket vittek magukkal, és az evésükből jósoltak: vagyis eleséget dobtak eléjük, és ha gyorsan kapkodni kezdték a magokat, akkor az jó jelnek számított. Az első pun háború idején az egyik hadvezér, Claudius Pulcher azonban, amikor az állatok nem voltak hajlandók enni, bedobatta őket a tengerbe, és a negatív jóslat ellenére támadást vezényelt hajóhadának. Mikor aztán csatát vesztve hazatért, nem az volt a kérdés, hogy hol vannak a hajók, hanem a csirkéket hiányolták. Hiszen a hajókat megfelelő anyagi alappal újjá lehet építeni, de azt a kapcsolatot, amelyet még Romulus épített fel az istenekkel, nem lehet csak úgy megújítani. Azért büntették meg a hadvezért, mert nevetségessé tette a jóslást, a vallást, az isteneket.

– Ha ezt a szemléletet fogadjuk el, akkor inkább az valószínű, hogy egy római csóválná a fejét, ha úgy általában a mai embert hallaná. Azonban bármennyire is más világképpel rendelkező környezetben nevelődünk, a kérdéseink ugyanazok, mint kétezer éve: mire készüljünk a jövőben, mi várható, hogyan élhetnénk majd boldogabban.

– Nem érdemes a bél-, madár- és az említett csirkejóslás praktikáival foglalkoznunk, ez már biztosan nem a mi formánk. A római jóslás a jövőbe pillantás egyik útját mutatja be. Abból indul ki, hogy van valami, ami nálunk magasabb, többet tudó, és engedi ezt megnyilvánulni, majd elfogadja az üzenetet és gondolkodik az értelmén. A másik úton járó maga igyekszik a jóslatot „kidolgozni”. Ezt az utat mutatja a delphoi jósdában olvasható üzenet is: ismerd meg önmagad, és megismered a világot és az isteneket. Cicero, a filozófia elkötelezett harcosaként, valószínűleg azt mondaná, hogy gondolkodjunk, tanuljunk filozófiát, próbáljunk minél magasabbról magunkra tekinteni. Megkérdezhetem például, mi lesz, ha így és így folytatom az életemet. Itt segíthet a római szemlélet. Szerintük a jövőbe csak úgy lehet nézni, ha a mögöttünk levő történelmet is számon tartjuk, nem véletlen, hogy több száz évre visszamenőleg megőrizték a jóslatokat is, hogy tanulhassanak belőlük. Ha mi is így nézünk a saját kis történetünkre, akkor szintén levonhatjuk az események tapasztalatát. Ez nem azt jelenti, hogy azt teszem el az emlékeim közé, hogy jól vagy kutyául éreztem magam az adott helyzetben, hanem azt kérdezem, mi vezetett ehhez és ehhez, és ezt a következtetést legközelebb felhasználom. Így megjósolhatjuk, minek mi lesz a következménye, illetve kezdjük érzékelni a tendenciákat. A legjobb „módszer” tehát önmagunk fokozatos megismerése: akkor kicsit már majd jósolni is tudunk.

AJÁNLÓK

BESZÉLGETÉS MOZARTTAL A ZSENIALITÁSRÓL
Budapest, 2006. január 26. 19 óra, az Új Akropolisz központja

Mit gondolt Mozart saját zsenialitásáról? Mit gondolt arról, hogy ezzel milyen előjogoknak kellene együtt járnia? És mit gondolt az életünkről, amelyben szerepeinket jól-rosszul igyekszünk eljátszani?

Kérdéseink megfejtéséhez leginkább operái visznek közel, mert bár azok szövegét nem ő írta, mégis szoros együttműködésben dolgozott szövegíróival. Az öt nagy opera (Figaro házassága, Cosi fan tutte, Don Giovanni, Szöktetés a szerájból, Varázsfuvola) szereplőinek viselkedése mögött feltűnik egy zseniális művész határozott elképzelése arról, hogy ki hiszi magát zseninek, ki az valójában, és ki az, aki nem is törődik ilyen kategóriákkal.

Milyen szándékok rejlenek férfiak és nők, vagyis mindannyiunk mindennapi harcai mögött, és milyen kibontakozási, fejlődési lehetőségek adódnak ezekből? Mindezeket a szöveg és a zene nyelvén igyekszünk kibontani sok példával és természetesen közös beszélgetéssel.

ELÉG A SZENVEDÉSBŐL! AVAGY BUDDHA, A VILÁG ORVOSA
Budapest, 2006. február 2. 18 óra, Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár

Egy történet szerint egyszer Buddhát halálosan megfenyegette egy bandita. Erre Buddha a következőt kérte tőle:
– Légy olyan kedves, és teljesítsd két utolsó kívánságomat. Vágd le azt az ágat!
A bandita kardjának egyetlen suhintásával levágta az ágat, majd azt kérdezte:
– És most?
– Tedd vissza! – kérte Buddha
A bandita felnevetett:
– Ha azt hiszed, hogy ezt bárki is meg tudná tenni, bolond vagy.
– Ellenkezőleg. Te vagy a bolond, amiért azt hiszed, hogy hatalmas vagy, mert sebesíteni és rombolni tudsz. Pedig ez gyerekjáték. Aki igazán hatalmas, teremtésre és gyógyításra is képes.

Buddhát a világ orvosának nevezik, mert képes arra, hogy gyógyírt nyújtson a szenvedésre. Előadásunk bemutatja a gyógyító Buddhát és azt, hogy miként kell alkalmaznunk az ő „piruláit”.

Alaptanításában, a Négy Nemes Igazságban megállapítja a betegséget, vagyis azt, hogy a szenvedés létezik. Ezután feltárja az okokat, melyek a szenvedést okozzák. Biztat bennünket, hogy a baj gyógyítható! Ehhez természetesen terápiát is ad, egy olyan gyógymódot, amely kivezet a szenvedés világából. Miből fakad a szenvedés? Van-e köztünk olyan, aki még soha nem találkozott vele valamilyen formában?

„Ez a szenvedés igazsága: a születés is szenvedés, az öregség is szenvedés, a halál is szenvedés, az aggodalom is szenvedés, a csüggedés is szenvedés, kötve lenni ahhoz, amit szeretünk, az is szenvedés, elveszíteni azt, akit szeretünk, az is szenvedés, ha kívánság nem teljesül, az is szenvedés.”

Amikor fájdalmat kell átélnünk, érdemes Buddhához fordulnunk azzal a kérdéssel, hogy mit kezdhetnénk ezzel, hogyan tudjuk megszüntetni, sőt megelőzni a bajt. Tiszta és világos feleletet fogunk kapni. Hiszen az élet értelme nem a szenvedés! Ám a szenvedés mégis lehet hasznos, figyelmeztető jel, amely megmutatja, hogy mi a teendőnk, hol van bennünk gócpont, min kell változtatnunk magunkban.

Buddha a Nemes Nyolcrétű Ösvényben írja le azt a „terápiát”, amelyet követve egészségessé, teljessé, sőt, bölccsé válhatunk:

„A Nemes Ösvény követése olyan, mintha lámpával a kezünkben lépnénk be egy sötét szobába: a sötétség eloszlik, a szoba megtelik világossággal.”

Hogyan kövessük ezt az utat? Buddha azt tanítja, hogy minden a gondolattal kezdődik, saját elménk irányításával. Így alakíthatunk ki magunkban helyes nézeteket, s ha ez sikerült, helyes elhatározásokra juthatunk. Ezek megnyilvánulnak majd életünkben, mindennapjainkban: helyes beszédünkben, helyes tetteinkben, s minél többet gyakoroljuk, annál jobban kialakítjuk helyes életmódunkat. Ha feltettük magunkban, hogy megszabadulunk a szenvedéstől, vár még ránk a helyes igyekezet, a helyes figyelem, a helyes elmélyülés. Buddha segítségével megtanulhatjuk, hogy milyen az a viszonyulás, amely kiszabadít a szenvedés körforgásából, és milyen belső átalakulások kellenek ahhoz, hogy tudásra tegyünk szert.

A terápia hosszú, türelmet és kitartást kíván tőlünk, ám az eredmény teljes, boldog és bölcs Ember.

KELTA SZIMBÓLUMOK
Győr, 2006. január 25. 18.00, Széchenyi István Egyetem és február 9. 18.00, Rómer Ház

A kelta nép nevének hallatán titokzatos, mégis vonzó világ képei juthatnak eszünkbe: a természet szent helyeit ismerő és tisztelő bölcs druidák, a meséket és a kelta zenét átitató tisztaság és gazdag képzelet, különleges építmények, valamint olyan szimbólumok, mint például a keresztek, fonatok és spirálok.

Mit jelentenek a kelta szimbólumok és mítoszok? Mire szolgáltak a különleges építmények? Mi volt mindezek szellemi forrása? Hiszen ha sikerül túljutnunk az utókor sajátos, gyakran túlzó értékítéletén, még egy csatát meg kell vívnunk, hogy valóban megismerjünk egy régi kort: meg kell ismerni a formát létrehozó szándékot és tudást, azaz jelen esetben a kelta ember gondolkodásmódját.

A természet a kelták számára egy teljesen eleven, átszellemített világ. Úgy tartották, hogy a látható természetben is ott rejtőzik a láthatatlan, de szükség van olyan helyekre, ahol az emberi, profán világból kilépve találkozni lehet az istenivel, a szakrálissal. A szakrális szereppel felruházott kövek és kő építmények mellett – amelyek főleg a mai Franciaország és Írország területén találhatók – gyakori volt a természetben (erdőben, ligetben, forrásnál) lévő szentély. A hagyomány legismertebb őrzőiként számon tartott druidák tölgyfaerdőben alakították ki szent tereiket. S ezt nem csupán azért tették, mert szerették a fákat. A fa sok kultúrában és így a keltáknál is tengelyt jelent, amely köré a világ szerveződik. Koronája az égben van, gyökere a földben, és mindkettőből táplálkozik. A természet, a világ rendjét jelképezi, és egyben útmutatóul is szolgál az ember számára: megmutatja a támaszt adó földet, az anyagot, ugyanakkor a célt is, hogy az ég felé, a Nap felé, a fény és a bölcsesség irányába növekedjék – ahogy azt Babits Mihály az Őszinteség című versében megfogalmazza:

„Fa vagyok, a lábam sárba tapad
de karjaimat már vonja a nap.”

BESZÉLGETÉS KONFUCIUSSZAL A VÁLTOZÁSRÓL
Budapest, 2006. január 12. 19 óra, az Új Akropolisz központja

Konfuciusz, más néven Kung-Fu-ce mester olyan embernek tartotta magát, aki nem alkot új dolgokat, csupán a régi értékeket támasztja fel és hozza vissza. A társadalom jobbításának szándékával egész életét a tanításnak és a tanulásnak szentelte, mert úgy vélte, hogy elsősorban az önművelésre, a jellem építésére van szükség. A tanult emberek tudják majd vezetni az új államot, amely hasonlatos lesz a régiekéhez: ez az állam nemcsak anyagi javakban növekszik, hanem erkölcsei teszik naggyá. Az igazságosság vezérelte ember a csün-ce, avagy „nemes ember”, akire a figyelmesség, a szavahihetőség, a tanulás és az emberek szeretete, továbbá a régi hagyományok és az idősek tisztelete jellemző.

A feljegyzések szerint egyszer Ce-kung, egyik tanítványa megkérdezte tőle, hogy ki a nemes ember. Erre ő ezt felelte: „Aki cselekszik, mielőtt beszél, és azután tetteinek megfelelően tanít. A nemes ember egyetemes és nem részrehajló; a kisember részrehajló és nem egyetemes.” A nemesség tehát nem örökölhető, hanem a jellem változásának az eredménye.

Előadásunkon az ókori bölcs példáin, valamint az ősi kínai szent könyv, a Ji Csing jelein keresztül vizsgáljuk meg, hogy mit jelent a változás fogalma. Konfuciusz, aki évekig tanulmányozta a Ji Csing rendszerét, és további levezetéseket írt hozzá, a következőket mondta a jóskönyvről idős korában: „Ha az Ég meghosszabbítaná még néhány évvel az életemet, ötven évig tanulmányoznám a Változások Könyvét, s azután már nem követnék el nagy hibákat.”

Szem előtt tartva a jellem fejlődéséhez kötődő képeket és a bölcs útmutatásait, megkíséreljük képzeletben végigkövetni azt az utat, amelyen járva nemes emberré válhatunk. Erre a szellemi kalandra várjuk bátor vendégeinket!

A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

Mindenkiben van bátorság
Bátorságra van szükségünk ahhoz, hogy felfedezzük: igenis rendelkezünk azokkal a hatalmas lehetőségekkel, amelyek segítségével sokkal jobb emberré válhatunk, mint amilyenek jelenleg vagyunk, de ahhoz is bátorság kell, hogy felismerjük: sok bennünk a felderítendő sötét terület. Nincs olyan ember, akinek ne lenne legalább egy jó tulajdonsága, rejtett képessége, erénye, erőssége, amely – ha kitartóan használja – ne válna hatalmas energia és boldogság forrásává. Mindenkinek vannak jó tulajdonságai: némelyiket ismerjük, másokat csak sejtünk, és vannak olyanok is, amelyek teljesen ismeretlenek számunkra. Foglalkozni kell velük, kezdve a legismertebbekkel, akik majd összehívják szövetségeseiket, amíg létre nem hozzák a belső értékek nagy családját. Ennek a folyamatnak az elindításához nem kell mást tennünk, mint elkezdenünk: ahogyan minden egyéb területen, itt is a gyakorlat visz tovább és ad magabiztosságot.

JANUÁRI ÉS FEBRUÁRI PROGRAMJAINK

BUDAPEST
Helyszínek:

A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

Belépődíjak:

GYŐR

Helyszín:

PÉCS

Helyszínek:

SZEGED

Helyszínek:

SZÉKESFEHÉRVÁR

Helyszín:

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten: 1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756. e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu).
• Győrött: 9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727. e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu).
• Pécsett: 7621 Pécs, Felsővámház u. 25. II/1. Telefon: (20) 320-9294. e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu).
• Szegeden: 6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183. e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu).
• Székesfehérvár: (20) 353-1466 e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)