Dr. Havasi Ferenc
Mit tanulhatunk Steve Jobs-tól? - Kutatók éjszakája
Steve Jobs személye megosztó, de tagadhatatlanul nagy hatással volt a jelen technológiai világunkra. Többek között az ő nevéhez fűződik a Mac és az iPhone is. Ezzel együtt az általa alapított vállalatot, az Apple-t képes volt a csőd széléről a világ legértékesebb vállalatává fejleszteni. Az előadáson azt járjuk körül, hogy mit érdemes tanulni tőle a munkához és az élethez való hozzáállásából.
Az élet mint sakkjátszma
A sakk eredete a legendák világáig nyúlik vissza. A legvalószínűbb verzió szerint indiai bölcsek találták ki kb. 1500 évvel ezelőtt. Ami ma játék, egykor tanítási segédeszköz volt. A középkori Európában például egyike volt a hat lovagi művészetnek, amelyet az ifjaknak el kellett sajátítaniuk, hiszen a sakk lényeges elvei – hiába változtak a figurák és bizonyos szabályok az egyes kultúrák hatására – mindig is hasznos kulcsot adtak az élet kihívásaihoz.
A belső sárkányunk és a mögötte rejlő kincs
A „szellem és gondolat szabadságának napja” keretében tartott előadásunkon a magyar, indiai, görög és római hagyományok filozófiai elveiből, valamint a modern tudományok kutatási eredményeiből merítve abban igyekszünk segíteni, hogy hogyan találjunk rá magunk a sárkányunk által őrzött, saját belső értékeinkre.