2021 karácsonyán az Új Akropolisz pécsi központjában ismét szorgos kezek csomagoltak karácsonyi ajándékokat, és lelkes tagok állítottak össze meseprogramot, hogy széppé varázsolják a pécsbányai Családok Átmeneti Otthona (CSÁO) nehéz sorsú lakóinak ünnepét. Az intézmény olyan bántalmazott szülőknek és gyermekeknek nyújt ideiglenes szállást, akiknek nincs elég pénzük, hogy másutt leljenek fedélre.
Az egyesület önkéntesei immár kilencedik alkalommal állítottak össze személyre szóló ajándékokat a CSÁO-ban lakó gyermekeknek. „Az erőszak és a szegénység mindennapos az itteni családok életében, ezért a gyermekek hálásan és nyitottan fogadnak mindent, amit szeretettel adnak nekik. Ott tudunk segíteni, ahol igazán nagy a szükség. Ezt érezzük a CSÁO-ban, ettől különleges és örömteli számunkra évről évre ez az önkéntes tevékenység” – mesélte Dancs Tamás, az egyesület pécsi központjának vezetője.
A járványhelyzet miatt a csomagokat ezúttal szabadtéren adták át a résztvevők, néhány felemelő gondolat kíséretében arról, hogy mit jelképez a karácsony. Szót ejtettek a téli napforduló szimbolikus jelentőségéről, és arról, hogy a keresztény vallásokban hogyan kapcsolódik Jézus születése a fény születéséhez. „Ha egyéni kulcsban értelmezzük, akkor a fény az ember legjobb, legnemesebb részét jelenti, és ha ilyenkor ajándékozunk, jelképesen azt adjuk, ami a tőlünk telhető legjobb” – tette hozzá Dancs Tamás.
Az adományokat a gyermekek verssel hálálták meg. „Ők is készültek, szívből adtak valamit, aminek mi nagyon örültünk. Akkor, ott biztosan megérezték az ajándékozás lényegét” – zárta mondandóját a központ vezetője.
Karácsonyi varázslat lélektől lélekig
Esemény típus
Szociális akció
Időpont
Helyszín
az Új Akropolisz pécsi központja, Pécs, Ferencesek utcája 24.
Helyszín link
Előadó
Szerző