Az Új Akropolisz Ökológiai Csoportja 2022. április 23-án, a Föld napján környezetvédelmi akciót szervezett a Gellért-hegyre. A negyven résztvevőt a borús idő sem riasztotta el az olykor talán kimerítő, de annál hasznosabb munkától. 25 zsák szemetet szedtek össze, és több mint 200 méter vízelvezető árkot tisztítottak meg. Az akció szünetében, pihenésképp közösen egy körtáncot is eljártak, amit ugyanezen a napon a világ számos pontján úgyszintén megtettek.
Idén április 23-án az Új Akropolisz a világ több városában környezetvédelmi akcióval tisztelgett a Föld napja előtt. Magyarországon Egerben, Pécsett, Győrött és Szegeden is programot szerveztek az önkéntesek, csakúgy, mint a fővárosban. Az utóbbiban a Főkert Zrt. munkatársaival, a Petőfi Sándor Gimnázium és a zuglói Kaffka Margit Általános Iskola diákjaival, tanáraival együttműködve a filozófiai iskola tagjai egész délelőttös szemétszedést, takarítást tartottak a Gellért-hegyen.
A Szent Gellért püspök szobránál gyülekező társaság két csoportra oszlott: voltak, akik körbejárták Budapest legmagasabban elnyúló sétányait, és az út mentén eldobott szemetet gyűjtötték össze, míg mások az esővízelvezető-árok mélyére odagyűlt hordalékot lapátolták ki. Mindkét brigád igen alapos munkát végzett. A jellemzően középkorúakból és diákokból verbuválódott gyűjtő csapat 25 zsák szeméttől szabadította meg a természetet, a jellemzően fiatalemberek alkotta ásó alakulat pedig több mint 200 méternyi szakaszon tette szabaddá az esővíz és a hordalék útját. Utóbbi különítmény olyan elszántan dolgozott, hogy egy évek óta eldugult, zárókővel fedett szakaszból is kihúzták a dugaszként beszorult hulladékzsákot és egy egyméteres jelzőoszlopot.
A hűvös, felhős időben aztán nemcsak a közös, értékes célért végzett munka öröme csalt mosolyt a résztvevők arcára, hiszen ebédidőtájt még táncra is perdültek. A körtáncot Jankovics Márta, az Új Akropolisz egyik instruktora tanította be, aki elmondta, hogy ugyanezeket a lépéseket ezen a napon a világ számos pontján eljárják az Új Akropolisz szervezte hasonló környezetvédelmi akciók önkéntesei. Így, ahogy a budai „hegyen” egy körben összeálltak az önkéntesek, úgy kapcsolta össze láthatatlanul ezen a napon a földrészeken átnyúló lelki rokonság mindazokat, akik aktívan keresik a módját, hogyan állíthatnánk vissza ember és környezete megbomlott harmóniáját.