Jubileumot ünnepelt az önkéntesek dolgos csapata 2018. április 22-én a Gellért-hegyen, hiszen harmincadik alkalommal gyűltek össze fiatalok és idősebbek, hogy megszépítsék a főváros fölé magasodó szelíd dolomitóriást. A Új Akropolisz Kulturális Közhasznú Egyesület és a Főkert Zrt. közös szervezésében több mint 80 tettrekész környezetbarát ragadott seprűt, lapátot, szemeteszsákot vagy éppen ecsetet, hogy A Föld napján tegyen valami jót a természetért.
Tennivaló akadt bőven, így érdemes volt betárazni türelemből, bátorságból, kitartásból, lelkesedésből. Az Új Akropolisz tagjainak segítségével az Erénykerék megpörgetésével ki-ki megszerezhette a napi erényét, amit aztán egész nap gyakorolhatott.
A középiskolás csapatok egy része a festőmunkákban jeleskedett. Amerre csak jártak az ifjú ecsetforgatók, a korareggel még a korlátokon és padokon éktelenkedő firkák hamar vesztüket lelték a piros és fekete festékréteg alatt.
A fizikai kihívásokra vágyók az ároktisztításban tehették próbára kitartásukat, hiszen nem kis erőfeszítést igényelt a vízelvezető árkokból eltávolítani az ősz és tél során bemosódott avar, föld és szemét egyvelegét.
A Szent Gellért püspök szobra alatti vízesést, valamint az egyik „hulladékban fuldokló” bástyát a MIAOE (Magyar Ipari Alpintechnikát Oktatók Érdekvédelmi Egyesülete) alpinistái vették gondozásukba. Több zsáknyi műanyag palackot, üveget, sörösdobozt gyűjtöttek össze.
A középiskolás hulladékvadász csapatok a sétányokat rótták, seperték az úton-útfélen eldobált milliónyi cigarettacsikket, s az emberi hanyagság láttán nem egyszer méltatlankodva adtak hangot rosszallásuknak. Zsákszámra gyűjtötték a PET-palackokat, joghurtos poharakat, sörösdobozokat, üvegeket, de találtak széket és egy fürdősapkát is. A „zsákmány” végül a gyűjtőpontok zsákhalmain végezte, ahonnan a Főkert Zrt. munkatársai szállították el a hulladékot.
Az idei akción egy verspályázatot is hirdettek a szervezők (az összes beérkezett mű megtekinthető lesz a következő hegytisztító programon). A nyertes alkotást a meredélyen egyensúlyozó Zerge csoport saját élménye ihlette: látva, hogy a Citadella alatti rézsű megtisztítása után a turisták szinte azonnal elkezdték teleszemetelni a területet, a csapat igen elcsüggedt. Nem is sejtették, hogy hamarosan egy állatmentő akció főhőseivé válnak, hiszen sikerült épségben kiszabadítaniuk egy vékony üvegben rekedt gyíkot. A Föld napjához méltó tett nyomán az alábbi verset írták:
„Hátán tarka csíkocska,
Hol lakik a gyíkocska?
Biztos, hogy nem üvegbe',
A szemetet ne dobd le!”
A hegyszépítő akció eredményei számokban: 49 zsák szemét, 32 méter megtisztított árok (öt utánfutónyi föld), körülbelül 30 méter lefestett korlát, 40 lefestett pad, egy bizonyítottan megmentett, elinaló gyík és számos feltehetően megmentett állat és növény.
Minden alkalommal sok hulladék gyűlik össze, de az önkéntesek munkájának köszönhetően – még ha csak rövid időre is – a természet picit fellélegezhetett.És ami talán ennél is fontosabb, az akció résztvevői saját tetteikkel támasztották alá azt, amit Jane Goodall fogalmazott meg Föld-napi üzenetében: „Minden egyes ember számít, mindenki mindennap hatással van a Földre.” Hogy ez a hatás milyen irányú – az már kizárólag rajtunk múlik.