A sárga és vörös színekben pompázó levelek néhol még csöndben búcsúznak áganyjuktól, puhán, nesztelenül hullva a barnuló avarra, de a fák nagy része már csupasz gallyakkal, álmosan nyújtózkodva várja a tél beköszöntét. A természet rendjét követve elérkezett az idő a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban kihelyezett madárodúk téli felkészítésének is. Az Új Akropolisz polgári természetőrei és önkéntesei november 12-én útra keltek, hogy a borongós, hideg idő ellenére is ellenőrizzék, kitisztítsák, és ha kell, megjavítsák az évek óta gondozott költőtelepet.
Bár lombkorona már nem rejtette a kis faládákat, mégis szükség volt a csapat minden szemfülességére, hogy valamennyit megtalálják az ágak kusza sűrűjében. Az önkéntesek a természetőrök segítségével megfigyelhették a cinkék mohával, tollakkal bélelt puha fészkeit és az örvös légykapók vastagabb fűszálakból épült költőhelyeit. Megtudták, hogy az odúk karbantartása azért is fontos, hogy későbbi lakóikat ne gyötörjék a fészekanyagban és ürülékben maradt élősködők. Az ifjú odúvadászok pedig ízelítőt kaptak az erdei nyomok megfejtésének rejtelmeiből.
Több ládikót erdei kisemlősök használtak fel téli éléskamrának, makk-kupacokkal teli, falevelekkel bélelt kuckók várták vissza ideiglenes lakóikat. Az egyik költőalkalmatosságban két fészek épült egymásra, valószínű, hogy ott idén két fészekalj is felcseperedett. A fiókák kirepülése után pedig még darazsak is birtokba vették a madárlak tetejét. A természetbarátok lelkesen szemlélték a zümmögő lakók hátrahagyta építészeti műremeket.
A túra végéig az önkéntesek egy zacskónyi szemetet is összegyűjtöttek a fokozottan védett terület útjai mentén. Egy másik zacskóban pedig az egyik szerencsétlenül járt odú darabjai utaztak, amelyet az elmúlt időszak viharaitól megtépázott és kidőlt fa gyűrt maga alá. Szerencsére a benne cseperedő apróságok korábban szárnyra kaptak, és némi javítás után jövő tavasszal egy másik fa ágán várja majd csivitelő, tollas lakóit.
Télváró madárodúmustra a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban
Esemény típus
Természetvédelmi akció
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Helyszín link
Szerző