A döntés a folyamatok elindításának képessége. Az első és legfontosabb akadályok egyike: hogyan lesz a gondolatból tett.
Mit kezdjünk ezzel az akadállyal?
Először is meg kell ismernünk és elfogadnunk, hogy létezik, hiszen lehetetlen felülkerekedni valamin, amit nem ismerünk, vagy aminek tagadjuk a létezését.
Nem könnyű megfogalmazni, mi fog vissza, amikor el kell kezdeni cselekedni. Miért fagyunk le, ha meg vagyunk győződve a cselekvés szükségességéről, meg is tudnánk indokolni, és érzelmeink is ösztönöznek bennünket?
Az akadály mint olyan, valódi. Azért, mert tényleg visszafog. Sok illúzióból tevődik össze, amelyek között akadnak ugyan erőteljesebbek is, de külön-külön egyik sem tudna ellenállni az akarat erejének. Összefonódva azonban mégis erősek, összeadódnak, sőt megsokszorozódnak és hatványozódnak, ahogy egyesülnek. Ez a sok láthatatlan akadály a nagy akadályt, a győzelemhez vezető út roppant gátját építi fel.
Vizsgáljunk meg néhányat ezek közül az illúziók közül.
– A tetteinket a körülményektől tesszük függővé.
Ez többé-kevésbé azt jelenti, hogy akkor állunk neki cselekedni, amikor minden rendben van, amikor minden a helyén van (vagy azon a helyen, amelyet mi annak tartunk), amikor kedvező a bolygóállás, amikor kellemes az időjárás, amikor lekerekítjük a még függőben lévő ügyeinket, amikor véget ér a lakásfelújítás, amikor munkahelyet váltunk, amikor befejezzük tanulmányainkat…
Felesleges hangsúlyozni, hogy feltételeink halmaza soha nem úgy teljesül, ahogyan mi azt szeretnénk. Vagy teljesülésük annyira lehetetlen, hogy éppen azért szabtuk őket magunknak, hogy elkerüljük a cselekvést.
Minden tettnek megvan a maga helye és ideje, és bár sok körülmény közrejátszik, bizonyos mértékben mégis független ezektől. Ha nem így lenne, soha nem csinálnánk semmit.
Talán, ha kötelezettségeinket nem tennénk függővé semmitől, elhárulna a sok külső nehezítő tényező.
– A tetteinket más emberektől tesszük függővé.
Ez többé-kevésbé a következőket takarja: Mit mondanak majd mások? Mit gondolnak majd rólam? Nem veszítem-e el mások szeretetét és tiszteletét? Vajon megértik, értékelik, helyeslik-e a tettemet? Sok más, ehhez hasonló aggályunk van, amelyek mögött ott a félelem, hogy mások nem helyeslik a tetteinket, vagy hogy nem fognak szeretni, legyenek ők a hozzánk közel állók, vagy olyanok, akik távolabbi kapcsolatban állnak velünk.
Bármennyire keményen is hangzik, de akik valóban szeretnek, bármit is teszünk, igyekeznek majd megérteni bennünket, különösen, ha azt tesszük, amit helyénvalónak és szükségesnek tartunk. Azok viszont, akik nem kedvelnek, továbbra sem fognak, bármit is teszünk. Nem azzal ébresztünk másokban szeretetet, hogy megfelelünk az elvárásaiknak. Aki azért kedvel valakit, mert az a tetszéseinek megfelelően cselekszik, nyomban nem fogja szeretni, mihelyt a legkisebb változást is észleli a viszonyulásában.
Ez a két témakör a láthatatlan akadályok egész sorát lefedi: az idővel, a hellyel, a történésekkel, a személyekkel, az érzelmekkel, a mások helyeslésével, a be nem vallott félelmekkel, a rejtett gyávasággal, a rejtett hiúsággal, az akarathiánnyal, a gyengeséggel kapcsolatosakat.
A fenti felsorolásban mindenki találhat egy vagy több őt megállító akadályt. Merje hát áttörni saját papírajtaját, amely szilárd falnak tűnik, valójában azonban illúzió. Merjen szembeszállni saját, ködszerű akadályával, és belülről érezni kezdi majd megnyilvánuló akaratának megállíthatatlan erejét.
Semmit sem érhetünk el, ha nem állunk neki.