A filozófia, a filozófus

Ebben a témában nem eredetiségre törekszünk, csak újszerűségre. Míg az eredetiség különbözni akar a már ismerttől, addig az újszerűség ismét életet visz a már meglévő legfontosabb értékekbe. Ezért az Új Akropolisz úgy határozza meg a filozófiát, ahogy mindig is meghatározták: a filozófia a „bölcsesség szeretete”, olthatatlan szomjúság azután, aminek hiányát érezzük; olyan mély tudás keresését jelenti, amely választ tud adni a leggyötrőbb emberi kérdésekre.

Abban sem vagyunk eredetiek, hogy Platónt követjük, amikor a filozófia lényegét alkotó bölcsesség jellemzőiről beszélünk. Ez a bölcsesség olyan teljesség, olyan csúcspont, amelyet intelligensen irányított tanulás útján érhetünk el: a teljes tudatlanságtól a mindent felölelő tudásig terjed. Tudásunk fokozatosan nő, és nem szabad megállnunk félúton a vélemények kínzó világában, amikor önhitt módon, önkényesen igazságként hangoztatunk olyasmit, ami csupán tökéletlen feltételezés.

A filozófus még nem bölcs, még nem az övé a bölcsesség kincse, csupán fáradhatatlanul keresi, kutatja. Nem elégszik meg az intellektuális vélemények széles tárházával: ahogy halad előre a megismerésben, maga is változik, és amikor a dolgok mélyéig hatol, tudása életmóddá válik. „Aktív filozófiát” él, azaz gondolatai, érzései és tettei összhangban vannak. A bölcsesség útja tehát cselekvésben, misztikában és tanulásban fejeződik ki. Nem véletlen, hogy a régi Mesterek azt tanították, hogy a tanítvány ösvényét három erény jellemzi: kutatás, odaadás és szolgálat.

Az előzőekből következik, hogy a filozófus kereső ember, az Élet tudatos kutatója, kialakulóban lévő tanítvány. Ő már túlhaladta az egyszerű tanulóra jellemző viszonyulást, aki nem kezd semmit a megkapott tanítással.

Mit keres a filozófus? Mi a filozófia célja? A filozófus mindent keres, a teljes bölcsességet, ezért a filozófia horizontja olyan tág, mint az embert hajtó tudásvágyé. A teljes világegyetem megértésének vágya elveti a töredékes ismeretet, a szakosodást, ami kizárja a többi oldal megismerését.

Így az akropoliszi filozófia a külső szemlélő számára színes kavalkádnak tűnik, és sokszor össze is zavarja azt, aki nem érti meg a kiindulópontként szolgáló elvet: a témák változatossága csupán válasz a hatalmas tudásszomjra, és megmutatja, hogy a sokféle út mindegyike ugyanahhoz a célhoz vezet. A filozófia mostani elferdítését sötét véleményáramlatok okozzák, amelyek szűk határok közé szorítják ezt az életmódot, amely különben nem tűri meg, hogy az életben homályos részek maradjanak.

Logikus föltenni a kérdést: hogyan ismerjük fel a bölcsesség útját, hogy közben ne essünk a téves értelmezések csapdájába? Milyen forrásokból merítsünk, hogy ne kelljen kételkednünk a hitelességükben? A bölcsesség ahhoz az energiaáramlathoz hasonlít, amely az egész kozmoszt uralja, és amelyet Életnek nevezünk. És éppúgy, ahogy az élet átöröklődik az egyik testről a másikra, a bölcsesség is ugyanígy öröklődik át, és időről időre testet ölt. A történelmen áthúzódik a valaha élt bölcsek hosszú lánca, akik kitűntek mély értelmű tanításukkal és azzal, hogy mindegyikük ugyanazokra az igazságokra talált rá. Ők meggyőző válaszokat adnak, és ha ezek nem is mindig teljesen „racionálisak”, de mindig tökéletesen érthetőek és befogadhatóak, olyanok, mint a víz a szomjazó földnek. Ők a legnehezebbet és a legtöbbet kérik tőlünk. Ők távolítanak el minket az anyag látszatvilágától, és arra kényszerítenek, hogy tekintetünket önmagunk felé irányítsuk. Ők döntik le az emberi hiúságot az isteni bölcsességgel.

Minek álmodozzunk Mesterekről, amikor valóban léteznek és könnyű őket felismerni? Ők nem bonyolítják a tudást csak azért, hogy igazabbnak tűnjön; az Igazság jellemzője az egyszerűség. Ők nem gondolják azt, hogy attól fejlődnek, hogy különös szavakat használnak, vagy attól, hogy különleges testhelyzeteket tudnak felvenni, vagy attól, hogy meditációt mímelve elnémulnak. Ők azt tanítják, hogy bár mindezeknek van létjogosultságuk, elérésükhöz felül kell emelkedni a színjátékon, ugyanakkora vagy még nagyobb erőfeszítéssel, mint amivel a kevésbé értékes és anyagibb dolgokat érjük el. Ne legyünk önelégültek, mintha nem volna szükség Mesterekre; semmi sem szörnyűbb, mint egyedül érezni magunkat egy alig ismert úton, semmi sem szörnyűbb, mint a szabadság önhittségével leplezni a gyávaságot.