Delia Steinberg Guzmán

„Noha sokan és sokszor hangoztatják, hogy létezik építő és pusztító kritika is, mi vitatnánk ezt, hiszen a mindennapi tapasztalat azt mutatja, hogy a kritika mindig pusztít. Nem magával a kritikával mint racionális folyamattal van baj, hanem velünk, emberekkel akik érzelmi és szubjektív indíttatásainknak engedve cselekszünk ahelyett, hogy az értelem és a józanság vezérelne bennünket.” írja Delia Steinberg Guzmán A hétköznapok hőse című könyvében.

„Mi egy hiba? Nem lehet mindig bűnnek, torzulásnak tartani a hibákat, mert legtöbbször nem ennyire súlyos a helyzet. Egy hiba szinte mindig valamilyen űrt, hézagot jelent, ahol valami hiányzik. Vagy valamilyen tökéletlenséget mutat. A hiányosságot és a tökéletlenséget pedig ki lehet javítani.” írja Delia Steinberg Guzmán Az önismeret iránytűje című könyvében.

Szinte elkerülhetetlen, hogy veszteségérzés kerít hatalmába, amikor elveszítünk egy szeretett embert. Ha a kapcsolat erős és mély volt, az érzés mit sem csökken attól, hogy az illető idős korában, természetes halállal távozott az élők sorából. Ez független attól is, hogy egyébként hogyan viszonyulunk a halálhoz. Mindennek a végét látjuk-e benne vagy csupán egy kapu átlépését, amely egy másik létsíkra nyílik. A nagy gondolkodók közül többeket megemlíthetünk, akiket foglalkoztatott az elmúlás kérdése, és akik a halált az élet szerves részének tartották.

Mi adhat okot optimizmusra a kialakult világhelyzetben?
Milyen gondolkodásmód segíti az optimizmus magjainak elültetését és hosszútávú megerősítését?
Hogyan kapcsolódik össze saját életfeladatunk megtalálása az optimizmussal?

November 18-án pénteken Győrben.

Szoktunk beszélni nehéz munkákról, nehéz feladatokról, nehéz lelki helyzetekről, nehéz emberekről, nehéz időkről. Végtelenül hosszú a lista, és nem is az a célunk, hogy a végére érjünk, vagy hogy néhány sorban megoldást találjunk minden egyes helyzetre. Ellenkezőleg, az ember belső viszonyulására szeretnénk felhívni a figyelmet, amikor nehézséggel találkozik.

„Kényszert érzünk, hogy egészségesnek és szépnek kell maradnunk. Ha pedig még arra is futja, akkor divatosan is kell öltözködnünk. Ezalatt pedig a Föld, amelytől otthonunk, testünk és egészségünk függ, a betegség nyilvánvaló jeleit mutatja.” „Ha az erdőket tényleg a kipusztulás fenyegeti, ha a növény- és állatvilág egyaránt haldoklik, akkor nagy baj van a világban. Lehet, hogy a Föld panasza szól az emberekhez, akik nemigen bánnak vele élőlényként.

Mája egyik leghatásosabb fegyvere az a számtalan tükör, amelyet félúton állít a szellem légies és az anyag sűrű világa közé. Ezeknek a tükröknek a jellegzetessége, hogy megsokszorozzák azt a szellemi Egységet, amely eredetileg egy volt, de ahogy lejutott ide, végtelen sokasággá, számtalan vonzó elemmé vált, amelyek magukhoz tudják láncolni az embert.

A tükrök mögött, a fény játéka mögött viszont mindig az Egység rejlik.

Az idő… ez a furcsa dimenzió, amelyből nem törhetünk ki, számtalan kifejeződést talál, és mivel ennyire gazdag, egyszerre élhetünk a foglyaként és érezhetjük magunkat jól is benne. Sokféleképpen mérhető az idő, és az, amelyet óraszerkezeteink mérnek, csupán az egyik fajtája. A szívünk, az értelmünk és a szellemünk annyira eltérő módon észleli az időt, hogy úgy tűnhet, mintha más-más dimenzióban mozognánk.

Ha egyetértünk abban, hogy a szép tárgyak szebbé és harmonikusabbá teszik a környezetet, akkor azt is tudnunk kell, hogy a harmonikus gondolatok is kedvező és kellemes környezetet alakítanak ki.

Nagyobb érdeklődéssel kellene fordulnunk a növekedésünket elősegítő cselekedetek felé. Nem elégedhetünk meg a személyiségünk meglévő fejlettségi szintjével. Senki sem állíthatja: „már megérkeztem”, vagy „úgy vagyok jó, ahogy vagyok”, mert ezzel olyan képet fest magáról, hogy megrekedt a lustaság és akarathiány szintjén.