A filozófiát sokszor női alakban jelenítették meg, komoly, büszke, szép nőként, aki ellentétes érzelmeket vált ki az emberből: vonz és nehézségeket támaszt, megigéz és zavarba ejt, hívogat és visszariaszt. No, nem méltóságteljes külseje vagy ruhája idézi elő mindezt, hanem inkább a néha magánál hordott könyv, amelyet oly sokan érthetetlennek vagy haszontalannak bélyegeznek, mivel nem az azonnali szükségletekről és a hétköznapi élet dolgairól szól. Ilyen hasznavehetetlen lett volna az ókori filozófia, vagy pusztán ilyenné silányult a róla alkotott kép az azóta tartó időutazása közben?
Kérdezzük meg magunktól: szeretnénk boldogok lenni, semmiben sem szenvedni hiányt, bátran viselni a viszontagságokat, szabadnak és jónak lenni? Teljes és tökéletes, „isteni” életre vágyunk?
Mindez és sok más is a bölcsesség ajándéka, a filozófia pedig a bölcsesség szeretete.
Nos, újra feltaláltuk a spanyolviaszt, vagyis tudjuk jól, mit keresünk, a kérdés azonban az, tudjuk-e hogyan lelhetünk rá? Nem nehéz kutatni valami után, de megtalálni annál nehezebb, és a helyzet csak tovább romlik, ha utána nem fordítunk rá energiát és nem cselekszünk legbensőségesebb vágyainkkal összhangban. A leggyakoribb emberi tévedés vagy ellentmondás ugyanis az, amikor valaminek a nyomára akarnánk bukkanni, de pont az ellenkező irányba indulunk, hiszen így elvétjük az utat, célt és irányt tévesztünk, míg végül a magány is utolér.
Sőt, az is felmerül, hogy ez a bölcsesség, a teljes élet rajtunk kívül álló dolog, vagy olyasvalami, amit képesek vagyunk megszerezni? Sajnos ez lehetetlen… Az élet legnemesebb célja nem függhet a körülményektől, csakis rajtunk áll. Ha nem mi alakítjuk a körülményeket és nem mi hatunk másokra, ők veszik át az irányítást felettünk: a párunk, a szüleink, a barátaink, a hivatalok vagy a természet erői… Testhezálló világra vágyunk, de a világ nem ilyen.
Ortega szavait sokan ismerik: „én én vagyok és a körülményeim”. Vegyük sorra egy egyszerű ábrán:
A filozófia az út, amely a körülményektől az Én magamhoz, a tudatlanságtól egészen a bölcsességig vezet. Nem eszközszámba megy, hiszen az ember szívében születik meg, nem pedig a filozófuson kívül álló valami. A szeretettel (vagy erős vonzalommal) egyenlő, amely a filozófusban születik; és amelyet nem kaphatunk meg másoktól, még Platóntól, Szókratésztől vagy Arisztotelésztől sem. Ők csupán példát, ihletet adhatnak. Az élet tökéletességének szeretete minden ember filozófiája, és nem más ez, mint a bölcsesség. A bölcsesség jelen van a világegyetemben, de a bölcsben születik meg és nyer formát, aki példát mutat, amely követhető, de átadni nem lehet.A tudatlanság viszont bennünk ver tanyát, és ezért híján vagyunk a Létnek és az Énnek. Hogyan közeledhet az ember a bölcsességhez? Úgy, hogy a bölcsesség szeretetétől átalakul, ahogy a filozófia útján jár. Az eszköz én magam vagyok, hiszen a szeretet és filozófia jószolgálatában átalakítom magam. Ha a filozófiához közeledek, a szívemhez, a legmélyebb álmaimhoz, az élet igazi céljaihoz jutok közelebb. Az a bajunk, hogy hibás kép alakult ki bennünk a filozófiáról, és ezért elhibázott a viszonyulásunk is.