Lélekjelenlét

Létezik egy tulajdonság, vagy pontosabban erény, amely leginkább a lélekben erős emberek jellemzője: a lélekjelenlét. A különböző fogalommagyarázatok egyetértenek abban, hogy ez a nehéz helyzetekben válik nyilvánvalóvá, mégpedig úgy, hogy valaki képes egy adott pillanatban jól reagálni, jó döntést hozni, nem veszíti el a fejét, nem esik kétségbe. Régiesen lélekéberségnek hívták, utalva arra, hogy éppen azért képes valaki minderre, mert éber, mert jelen van.

Legtöbben képesek vagyunk arra, hogy a már jól ismert, begyakorolt helyzetekben ébernek mutatkozzunk. De a valódi erő éppen azokban a helyzetekben nyilvánul meg, amikkel még nem találkoztunk korábban. Ebből következik, hogy több szintjét is meg lehet különböztetni a lélekjelenlétnek. Az alapszint az, amikor felkészülünk arra, hogy ismert nehézségekre jól tudjunk reagálni, és a következő, amikor mindez az addig ismeretlen helyzetekben is sikerül.

Azt lehet sejteni, hogy ez az éberség nem olyasvalami, ami magától felébred, amikor éppen szükség van rá. A fizikailag erős emberek is attól olyanok, hogy rendszeresen edzenek. Tehát lennie kell olyan gyakorlatoknak, amelyek révén a lélekjelenlétre szert tehetünk.

A sztoikus filozófia szerint léteznek ilyenek, ezek pedig az állandó figyelem és az a jól kiválasztott alapelvek mentén végzett önvizsgálat.

Az állandó figyelem állapota – amely erőfeszítést kíván tőlünk – megnyitja az utat afelé, hogy lehetőleg semmi se legyen képes kibillenteni a belső derű állapotából. Ugyanis folyamatosan külső és belső hatások érnek bennünket, és ha ezek túlzottan befolyásolnak, akkor kibillenünk. Sokan ezt helytelenül a közönnyel azonosítják, ami közkeletű félreértés. Egy sztoikus nem közönyös az élet dolgai iránt, és főleg nem embertársai iránt. Sőt, kifejezetten érzékeny, hiszen ez teszi lehetővé, hogy akár önnön személyes érdekeit, kényelmét, biztonságát félre téve áldozatot vállaljon embertársaiért. Ez a művészet éppen abban áll, hogy miközben messzemenően érzékeny, mégsem billen ki, nem veszíti el a központját.

Mivel az ingerek folyamatosan bombázzák, és ő nem érzéketlen, sőt, talán az átlagnál még érzékenyebb is, állandó éberségre van szüksége ahhoz, hogy nyugalmát megőrizze. Miért van erre szükség? Mert csak ebből a stabil, nyugodt állapotból tud jó döntést hozni, amely mentes mindenféle túlzástól.

Delphoi templomában olvasható egy örök tanács: Tarts mértéket! A legtöbb bajunk forrása éppen az, hogy vagy alul- vagy túlreagáljuk a dolgokat. A nyugalom megőrzése tehát alapvető a lélekjelenlét megtartásához, de – mint gyaníthatjuk –, tudásra, bölcsességre is szükségünk van.

A tudás azt jelenti, hogy tudjuk, mi a helyes. Ez néha nem is annyira magától értetődő, mint gondolnánk. Például amikor elveszítjük az egyensúlyunkat, ösztönösen elmerevednek egy pillanatra az izmaink, és emiatt megsérülhetnek a lágyrészek, eltörhetnek csontjaink. Vagy ha egy hátsókerék meghajtású autó megcsúszik, akkor „ellen kell kormányozni”, vagyis pont fordítva, mint ahogyan zsigerből tennénk.

Az élet tele van olyan helyzetekkel, esetekkel, amikor éppen ellenkező módon helyes cselekedni, mint ami ösztönösen jönne vagy nyilvánvaló lenne. Megfelelő tudásra pedig felkészüléssel lehet szert tenni. Ezért nagyon fontos a tanulás, gyakorlás, ha lélekjelenlétünket fejleszteni szeretnénk. A sztoikus tanításban ezt azzal érik el, hogy olyan felettébb egyszerű tanításokat fogalmaznak meg, amelyek az élet adott pillanatában könnyedén felidézhetők, és alkalmazhatók. Ma divatja van ugyan a bonyolultnak, de a bonyolult dolgok nem alkalmazhatóak hatékonyan a nehéz helyzetekben.

Az emberi gondolkodás kutatói kifejtik, hogy bár a legtöbben szeretik önmagukat racionális gondolkodásúnak hinni, a valóságban csak az ismert sémák mentén képesek jó döntéseket hozni. Amint nem ismerjük fel a helyzetet és nem ítéljük meg helyesen, rosszul fogjuk kezelni. Erre egyetlen megoldás létezik, mégpedig, ha általános elvekből indulunk, és addig tréningezzük magunkat, amíg meg nem tanuljuk helyesen alkalmazni őket. Ilyen általános alapelv lehet, hogy minden dologgal kapcsolatban vizsgáld meg, hogy tőled függ-e, vagy sem. Nem érdemes ugyanis olyasmikre pazarolni az időt, energiát, figyelmet, ami nem tőlünk függ. Járványhelyzetben tőlünk függ például, hogy betartjuk-e a higiénés szabályokat, de nem tőlünk függ, hogy végül megfertőződünk-e vagy sem.

De hiába őrizzük meg a nyugalmunkat, hiába tudjuk, mi a helyes, ha nincs elég erőnk és gyakorlatunk, hogy aszerint cselekedjünk. Hiába tudjuk, hogyan kell egy jókora súlyt felemelni, ha nem vagyunk elég erősek, hogy felemeljük. Hiába tudjuk, hogy a sportban hogyan kell jól esni, ha még sosem gyakoroltuk. A lélek ébersége csak akkor tud megnyilvánulni, ha folyamatosan erősítjük a figyelmet és gyakoroljuk a cselekvést, vagyis nem kerüljük a nehéz helyzeteket. Ha merünk kockáztatni, mert a gyakorlás kockázattal jár, és megtanulunk győzni.

A nehéz időszakokban szükség van olyanokra, akik képesek megőrizni lelkierejüket és segíteni a többieknek. Ők azok, akik aktívan élik az emberi értékeket, az időtlen alapelveket – amelyek segítségével a vállalkozó szellemű emberek régen is naggyá nőtték ki magukat. Ők nem félnek a nehéz helyzetektől, a próbáktól, sőt, lehetőséget látnak bennük. Kultúrák, szokások jönnek-mennek, de ezek az egyetemes értékek és elvek nem változnak, mert a lényegünk nem változik. A lélekjelenlét pedig nem más, mint ennek az örök emberi lényegnek a megnyilvánulása.