A cikk a spanyol Nueva Acrópolis folyóirat 72., 1980. májusi számában jelent meg.
„Az igazság nem hajt fejet sem a hajdani, sem a modern társadalmak előtt. A társadalomnak kell fejet hajtania az igazság előtt, különben elpusztul.”
(Sz. Vivékánanda)
Figyelemreméltó, ahogy egy józan gondolkodású ember, aki soha nem vetemedne arra, hogy egy almát csavarnak vagy üvegnek mondjon, ennél fontosabb dolgokban szemrebbenés nélkül hazudik, kiforgatja a jelentésüket, tagadja a nyilvánvaló tényeket vagy nem létezőket állít. Nyilvánvaló, hogy a hazudozás amolyan múlékony kergeroham, de mivel szokványossá vált, már rá sem hederítünk.
Mivel mindennek és mindenkinek megvan a maga természete, az emberek vagy a dolgok egymás közti kapcsolódásait pedig szintén egyedi jellemzők befolyásolják, ezért az egész vagy bármely rész elferdítése súlyos mentális és lelki vétek; Isten és az emberi intelligencia megcsúfolása.
A klasszikus ókorban az olyan „hazugságot”, amikor túldicsértek egy hősi tettet vagy szebb színben tüntették fel a közönséges fogyasztást és termelést, egyfajta művészi teljesítménynek tekintették, ahogy manapság a regényírók is latba vetik képzelőerejüket, hogy kitalált helyzeteket és történéseket szőjenek. A költészet, a zene és a színház szinte isteni színekre „festi” a mindennapok szürke árnyalatait. Hazudik-e Gustavo Adolfo Bécquer, amikor így szól szerelméhez: „Te magad vagy a költészet”? Ezen érdemes elgondolkodnunk, hiszen talán csak gazdagítja a valóságot és felfedezi rejtett arculatait.
De nem is az ilyen „kegyes hazugságokról” szeretnék szólni, hanem másfélékről, amelyek többnyire rosszindulatúak, és eltorzítják, elcsúfítják a valóságot és az embereket. Olyanokról, amelyek nem jóságról árulkodnak, épp ellenkezőleg; amelyek ártani akarnak, gonoszságokat találnak ki és nem létező esztelenségeket olvasnak a jók és igazak fejére. Olyanokról, amelyeket önzés és hiúság táplál, és így a legnemesebb erőfeszítéseket és a legszebb eredményeket is lehúzzák az elvetemült kritika sarába. Vagy báránybőrbe bújtatják a farkasokat, hogy rövid úton felfalhassák a nyájat.
Ez vegytiszta hazugság, és erkölcsileg igazolhatatlan. De nem igazolja a gyakorlat sem, hiszen a hazugot hamarabb utolérik, mint a sánta kutyát, előbb vagy utóbb mindenre fény derül, és lesújt rá az igazság lángoló pallosa.
A filozófusoknak mélyen tisztelniük kell az igazságot, és nem „költhetik át” mások tetteit és életét, akiket mélységesen sértenek a rájuk aggatott koholmányok, hiszen a hazugság lelki dinamikájának nehéz határt szabni, és mindig talál tudatos vagy önkéntelen cinkosokat, akik a valótlanságig duzzasztják, a szörnyűség és a beteges romlottság határát súrolva.
Ha az igazsághoz való hűség erény, akkor a hazugság bűn. És mint bármely más bűnnel, ezzel is fel kell vennünk a harcot, együtt és külön-külön is.
Csak akkor leszünk valóban hasznosak Isten kezében, ha magunk válunk a NAGY IGAZSÁG hordozóivá, és bensővé tesszük a filozófia megvilágító erejét. Ez nem csupán szubjektív és metafizikai „Nagy Igazság”, hanem roppant gyakorlatias is. Amire tehát szükség van, hogy minden ember legyen igaz szavú és hiteles, tiszta testben, lélekben és mentálisan, hiszen a tisztaság az igazság látható formája. Ami tiszta, nem indul romlásnak. Aki tudatában van halhatatlanságának, mindig ragaszkodik az igazsághoz, nem beszél mellé és nem idéz elő rosszindulatú burjánzásokat az igazság testében.
Az igazság, legyen bármily szerény vagy annak tűnő is, mindig erősebb és maradandóbb a hazugságnál, mivel az igazság hiánya soha nem lehet több légbuboréknál a meleg és életerős vérkeringésben. Okozhat kárt, sőt akár halált is, de nem érhet el a szellemi gyökerekig, amelyek hatására a dolgok és lények számtalanszor megnyilvánulnak, míg el nem érik a kellő tapasztalatot, az ítélőképességet és a misztikát, amely arannyá változtatja az ólmot… egy égi Athanorban, ahol nincs helye hazugságnak.
Nincs az a hazug, aki joggal mondhatná, hogy hisz Istenben, hiszen ha valóban hinne, nem ásná alá a munkáját, hanem követné a törvényét.
Az igazsághoz való hűség az egyik legtermészetesebb útja az emberiség szellemi felemelkedésének. Nem hiszem, hogy a természet bármelyik szintjén létezne olyan módszer, amely helyettesíthetné.
Kép forrása: flickr.com