Szerző
Szerencsehozó talizmánok, szerelmi bájitalok, jósok, vudubabák, fekete macskás vagy kéményseprős babonák… Mióta világ a világ, az ember próbálta kifürkészni és kedvére alakítani a jövőt, és megragadott ehhez minden látható és láthatatlan eszközt. A talizmánokat, ráolvasásokat és más praktikákat általában az élet olyan területein alkalmazzák, amikre nincs elég nagy befolyásunk, ahol túl sok az ismeretlen tényező, ahol „megáll az ész”, és ezért a láthatatlan erők segítségét vágyjuk. Ilyenek lehetnek a szerelem, az egészség, a szerencse, a gazdag termést hozó jó idő, a (hadi) siker vagy hogy haragosunk elnyerje méltó(nak tartott) büntetését.Érdekes módon a Magyar néprajzi lexikon mégis végtelenül egyszerű meghatározást ad a mágiára: „Az események befolyásolásának »művészete«”. Eszerint pedig éppúgy mágikus tett lehet elvégezni mindennapi feladatainkat, mint elmondani egy varázsigét. Persze a lexikon is hozzáteszi, amit a köznyelv beleért, hogy a mágia művelője rendszerint valamilyen titokzatos tudás birtokában cselekszik.
De tűnjön a mágia bármilyen „ködösnek”, misztikusnak, alapvetései mégis logikusak: egyik fő módszere például az analógia törvénye. Eszerint a hasonló dolgokra hasonló törvényszerűségek vonatkoznak. Mindez a tudományos kutatásban is elfogadott megközelítés, és bár elsőre tudomány és mágia ellentétes fogalmaknak tűnnek, szorosabban összekapcsolódnak, mint hinnénk. „Nincsenek csodák, csak a tudás különböző szintjei léteznek. A jelenség önmagában másodrangú; a babilóni pap, aki ámulatba ejtette a népet az egyik kezéből a másikba cikázó, mesterséges kis villámokkal, ma egyszerű elektrotechnikusnak számítana. Szent Patrik pedig vegyésznek, aki tudja, mi történik, amikor vizet öntünk a fehér foszforra vagy az oltatlan mészre.” (Jorge Angel Livraga)
Úgy is mondhatnánk, hogy mágia az, amikor az ember közel férkőzik a természethez, megfigyeli, megismeri, vele együttműködve cselekszik, és ezért olyan jelenségek mennek végbe, amelyek mindazok szemében, akik nem ismerik ezeket a törvényszerűségeket, csodának tűnnek.
A hétköznapi ember vágyai kielégítését célzó, különösebb tanulást, elmélyülést nem igénylő varázspraktikái valahol itt válnak el a filozófusok „mágiájától”, amelynek a célja, hogy a bölcsességhez vezesse el az embert. Ebben a mágiában nincs vudubaba, sem átoktábla, sem bájital. Bár nem kizárt, hogy a gyógynövények ismerete révén művelője „csodás” gyógyító erőre tesz szert, vagy hogy „csodásan” gazdag termést hoz hozzáértéssel táplált kertje, netán az ásványok is engednek akaratának.A nagy bölcsek szerint az igazi kihívás mégsem az, hogy képes-e valaki arannyá változtatni egy ólomrudat, hanem hogy képes-e arannyá, azaz tisztává, nemessé formálni saját jellemét. Az igazi varázslat az a folyamat, amelyben az ember felismeri, hogy lénye valójában isteni eredetű és halhatatlan, és ezért törekedni kezd arra, hogy cselekedeteiben ezt a halhatatlan lényeget tegye láthatóvá. Néha csodálatosnak látszó formában, néha csak az arcán tükröződő csendes derűben vagy egy-egy jó szóban. Néha a körülmények látványos alakításával, néha egyszerűen saját viszonyulásának megválasztásával. Néha az első sorban küzdve a nemes célokért, néha szerényen, de példamutatóan élve. Mert ez a belső változás az, ami igazán megváltoztatja a jövőt.
photo credit: Janine via Flickr