Az emberi szervezetet csodálatosan különböző, más-más feladatra „szakosodott” részek alkotják. Összekapcsolódnak, együttműködnek egy nagyobb, közös cél érdekében: az őket egységként és magasabb rendű céljaira használó lélek szolgálatában. A harmónia - és ennek következtében az egészség - megbomlása akkor következik be, amikor az „egész-ség” összhangja átmenetileg vagy véglegesen felborul.
Az egység pusztulásának egyik oka, amikor valamelyik sejt az egység adta határain túl kezd terjeszkedni és kiszorítja életteréből a többit, a tőle különböző sejteket. Ezt az orvosok daganatnak hívják, a társadalom nagy szervezetében pedig intoleranciának nevezhetjük, amely, ha tovább fajul, gyűlölethez vezet.
A civilizáció nagy szervezetének alapja is a különbözők együttműködése, az egymást kiegészítő sokféleség. A természet is példázza ezt az igazságot: egymás mellett élnek a legváltozatosabb nemzetségek, fajok és fajták. A monokultúrás földművelés modern találmánya a talaj és a termények minőségi romlásához, valamint a fajok kipusztulásához vezet, a „mononézetek” emberekre erőszakolásának következménye pedig az egyformaság és a zsarnokság.
Nem csodálkozunk azon, hogy egy kutya és egy méh máshogyan látja a világot. Az eb a többi kutyát, esetleg valamilyen neki tetsző zsákmányállatot részesít megkülönböztetett figyelemben, míg a méh a virág illatába szédül bele. Az emberek is, látszólagos egyformaságuk ellenére, csodálatosan mások. Lényeges másságuk okát nem a külső jegyekben kell keresnünk, hanem a belülről induló egyéni törekvéseikben.
Amikor az intolerancia erőre kap, legyen az a máshogyan kinézőkkel, a máshogyan élőkkel vagy a máshogyan gondolkodókkal kapcsolatos, akkor az emberi psziché kiüresedéséről és torzulásáról beszélhetünk. Az egyéni, önálló kiteljesedésre irányuló célkitűzést felváltotta mások bírálata vagy üldözése.
Ha jól belegondolunk, tulajdonképpen az önazonossággal van a gond. Aki ismeri saját értékét, az magabiztos lesz, egyúttal nyitott és érdeklődő mások iránt. Az értékek megosztására ugyanis csak az törekedhet, akinek van mit adnia. A békés együttélés, a tolerancia így nem csak mások megtűréséből áll. Ez csupán az alapja az aktív együttműködésnek, amely segíti az egész szervezet és az egyén továbbfejlődését, miközben betölti saját szerepét a nagyobb egységen belül.
A belső kiüresedés mellett - és azzal egyidejűleg - erősödnek az érdekcsoportosulások, ahol az egyes részek már nem igazodnak az egész érdekeihez, hanem saját, független érdekeikért küzdenek, akár mások eltiprása árán is. Ha az elvakult önzés tovább fokozódik, akkor a nagy egészre nézve is fenyegetővé válhat, aminek sajnos tanúi vagyunk korunkban.
Azért tekintjük a filozófiát hatékony ellenszernek az ilyen veszélyekkel szemben, mert az embert szüntelen tanulásra és önmaga jobbítására ösztönzi, együttműködésre tanítja, és az igazság keresésére buzdítja. Aki ezeket az elveket magáévá teszi, aligha fog egy megtalált részigazság mellett kardoskodni, hiszen belátja, hogy mennyire kicsi is az a még felfedezhetőhöz képest. Ráadásul, aki egyszer megtapasztalja a közös jóra irányuló önzetlen cselekvés örömét, az mindig ezt fogja keresni a másokhoz való viszonyában.