Gyerekprogramok
Momo nyomdokain – Szünidei gyermek- és ifjúsági programjaink
2026 júliusában az Új Akropolisz szervezésében nyári programsorozaton találkozhatott egymással három különböző ifjúsági korosztály. Az esemény, amelynek a bükki Egerbocs faluja adott otthont, lehetőséget teremtett filozófiai iskolánk alapelveinek megélésére és továbbadására: önkénteseink vezetésével közösségeket kovácsoltunk, és kísértük a résztvevőkben megmutatkozó erők fejlődését, vagy éppen bábáskodtunk belső gátjaik leküzdésénél. A programsorozatot Michael Ende Momo című művére építettük, amelyet mindig az adott korosztályra szabva dolgoztunk fel, és amely alapján az ifjoncok az idő, a külső-belső figyelem és a jelenlét témáival találkozhattak.
Hűha! családi, gyermek- és Thészeusz-tábor
Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola önkéntesei idén is, mint minden nyáron, megtartották családi és gyermektáborukat vidéki szálláshelyükön, Egerbocson. Az ifjúsági és gyerektáborhelyen egy időben, egy héten át zajlottak programok három korosztálynak: a kisebb gyerekeknek, a kiskamaszoknak és a nagyobbaknak, beleértve a szülőket is.
Játékvarrás egy mosolyért
Szociális akciónkon a kórházak gyermekosztályának kis gyógyulói részére fogunk vidám, színes zsákokat varrni infúziós palackjaikra.
Egyiptomi játszóház – régészek iskolája
Ezen a szombaton a gyerekek egy varázslatos ősi kultúra értékei után nyomoznak, különböző játékos foglalkozások révén ismerkednek az ősi Egyiptom titokzatos világával. A játszóházat óvodásoknak és iskolásoknak is ajánljuk.
November 23-án Budapesten, folyamatos érkezés 10 és 12 óra között.
Egyiptomi játszóház – régészek iskolája
Ezen a szombaton a gyerekek egy varázslatos ősi kultúra értékei után nyomoznak, különböző játékos foglalkozások révén ismerkednek az ősi Egyiptom titokzatos világával.
A játszóházat óvodásoknak és iskolásoknak is ajánljuk.
November 23-án Budapesten, folyamatos érkezés 15 órától
Apró kezekkel leporolt szimbólumok
Világszép Nádszálkisasszony
Világszép, királylány ruhába bújt lánykák és mindenre elszánt, hős ifjú lovagok érkeztek az Új Akropolisz áprilisi mesedélutánjára. Hogy kicsit összehangolódjon a népes kompánia, zenés játékokkal kipróbálták, hogy milyen vidáman, szomorúan, mérgesen, csendesen, hangosan vagy éppen álmosan énekelni.
Csiribiri Tanoda - Mesebeszéd - Nap, Hold, Csillag megszabadítása
Sárkányok rabolták el Napot, Holdat és Csillagot, a három gyönyörűséges királyleányt! Három derék, bátor bojtárlegény indul el a szuroksötétben, hogy megszabadítsák a fénylő szépségeket, hogy ismét világosság árassza el a földet, és boldogság költözzön a szívekbe... Kedves Gyerekek! Gyertek, járjuk a legényekkel együtt végig ezt a próbákkal teli, hősies utat! És ne feledjétek: Jó tettért jóval fizetnek! ;)
Jégország királya
Az Új Akropolisz februári mesedélutánjára érkező gyerekek nagy kalandra vállalkoztak: a világ végénél egy sánta arasszal túl, Jégország királyának birodalmában jártak. Mivel ilyen utazásra nem indulhattak felkészületlenül, a szülőket is bevonva közös énekléssel és mozgásos játékokkal hangolódtak a történet archetipikus elemeire.
Csiribiri Tanoda Baba-Mama Kör - Farsang
Farsangra hangolódunk a Gyermekekkel! Megidézzük a költészet, a ritmus, a zene, valamint az érintés varázserejét, miközben szülőként értékes gondolatokkal gazdagodunk.