Természet

Ez a Föld az otthonunk, és ennél sokkal több: Földanya, az élet forrása, ahogy a természeti népek tekintettek rá. Béke, szépség, szeretet és bölcsesség lakozik benne, amely testünket és lelkünket is táplálja. Szükségünk van rá, és szüksége van ránk, és talán lassan rálépünk az útra, hogy újra tisztelettel, hálával és szeretettel forduljunk felé.

Miről mesél a tölgy? A közelmúltban mutatták be A tölgy – Az erdő szíve című műalkotást, Laurent Charbonnier és Michel Seydoux rendezőpáros filmjét. Ebben egyetlen tölgyfa – és a rajta, körülötte élő lények – egyéves ciklusát követhetjük nyomon, nyártól tavaszig. A megformálás abban tér el a természetfilmek sokaságától, hogy nem kíséri narráció, nem hangzik el benne semmilyen verbális információ. Csak a természet hangjait és a zenei aláfestést fülelhetjük.

A természethez való viszonyunk meghatározza az élethez való viszonyunkat, az élethez való viszonyunk pedig az önmagunkhoz és másokhoz való viszonyunkat. Ebből a gondolatból indulva lett Gaia, a Föld a 2022-es filozófia világnapjának főszereplője az Új Akropolisz budai központjának előadással egybekötött beszélgetésén.

A Gaiával való barátkozás mítoszokon keresztül kezdődött el. A hallgatóság megismerhette a görög Föld-istennő, Ymir óriás, Pan Ku történeteit, amelyek szimbolikus formában mesélik el a Föld teremtését és az Élet végtelen gazdagságának megszületését. Majd az előadás áttért Lovelock Gaia-elméletére, amelynek nyomán természettudományos példákon keresztül követhették végig a résztvevők a Föld nagy életfolyamatait, legyen szó tengeráramokról, légköri körforgásról, vegyi vagy mikrobiális „alkímiáról”, vagy a földi ökoszisztémák hihetetlen összetettségéről.

Ez a Föld az otthonunk, és ennél sokkal több: Földanya, az élet forrása, ahogy a természeti népek tekintettek rá. Béke, szépség, szeretet és bölcsesség lakozik benne, amely testünket és lelkünket is táplálja. Szükségünk van rá, és szüksége van ránk, és talán lassan rálépünk az útra, hogy újra tisztelettel, hálával és szeretettel forduljunk felé.

A művészet befogadásán és az alkotáson keresztül keressük, hogyan léphetünk be az ihlet világába, hogyan tanulhatjuk meg kezelni „nagy érzékenységű vevőkészülékünket”?

Ezt segítik: tudatszintemelő és összehangoló gyakorlatok, zenés képzeletgyakorlatok, kapcsolódás a természethez és önmagunkhoz - versírás japán módra

A bennünk rejlő értékek kifejezése egy kihívásokkal teli felfedező út, amelynek első lépése az elcsendesedés. Vajon milyen további lépések révén érhető el az az állapot, amikor keresztüláramlik rajtunk az intuíció?

1968-ban néhány a Föld sorsáért aggódó tudós, kutató és politikus találkozott Rómában, hogy megalapítsanak egy olyan szervezetet, amelyben minden kultúrát, ideológiát, szakmát és tudományágat képviseltetni akartak. Az így létrejött Római Klub az 1972-es „A növekedés határai” című jelentésével hívta fel magára a nemzetközi figyelmet.

Előadó: a Nobel-díjas Vandana Shiva, a fizika doktora, az alterglobalista mozgalom egyik vezető alakja, az ökofeminizmus szóvivője.

A természetet élőnek és intelligensnek tartó világkép, a nők szerepe a Föld védelmében és az ősi tudás átadásában – Gandhi példájával, az Upanisadok és az ind mitológia alakjainak erényeivel fűszerezve.

Hogy hogyan változtatták meg a farkasok a folyókat? Az Egyesült Államokban, a Yellowstone Nemzeti Parkban tudósok figyeltek fel a történtekre, miután 1995-ben a farkasokat visszatelepítették a vidékre.

Semmi sem olyan természetes az ember számára, mint maga a természet. Azonban nem filozófiai értelemben természetes – azaz, hogy minden megfeleljen az evolúciónak és az isteni törvény jól kidolgozott tervének –, hanem emberi értelemben, vagyis hogy minden az embert szolgálja. Minden csak őérte van, azért, hogy mindenből hasznot húzhasson. Minden, ami együtt él velünk a természetben, a rendelkezésünkre áll.

Egy régi történet szerint az indiánok az olyan csapdákat szerették, amelyek nem ölték meg a zsákmányt. Mivel egy étkezésre egy nyúl elég, ezért így a másik hármat el tudták engedni… és bár rendszeresen vadászták a bölényeket és a síksági indiánok szinte mindent a bölényekből készítettek, e miatt a gondolkodásmód miatt több száz év alatt sem irtották ki őket. Az Egyesült Államok kormányának ez alig néhány évtized alatt sikerült: a 19. század végére 60 millió bölényből hírmondó is alig maradt, csakúgy mint a létalapjukat vesztett indiánokból.