Az aranyos szeglet... meglett! – gyerektábor az Egercsehi medencében

Egykor régen, az idők kezdetén Tűzkovács király Szépmező Szárnyára, a magyar nép mitikus ősére bízta kedves földjét, a világ rámájának aranyos szegletét. Meghagyta, hogy nemzetségével addig ne nyugodjon, míg rá nem lelnek az új hazára. Augusztus eleji ötnapos gyerektáborunkban az Új Akropolisz Filozófiai Iskola pedagógusainak vezetésével életre kelt az eredetmonda, és mi is csatlakoztunk a vándorláshoz, hogy felkutassuk a ránk hagyott földet.

Hogy ne vaktában induljunk útnak, az első esti tábortűznél regölve idéztük fel az aranyos szeglet legendáját az egerbocsi Fellegvár Ifjúsági Tábor ege alatt, majd másnap a kisiskolás táborozók nekiláttak, hogy felfedezzék eleink világát.

A nomád, vándorló életmód sok kihívást és néha bizony veszélyeket is rejteget. Hogy ezekre felkészüljünk, a mozgásos foglalkozásokon mindenki gyakorolhatta az íjászatot, esténként pedig (9 és 10 óra között) bátorságukat is próbára tehették a gyerekek az „éjszakai” őrségben. Nem kellett csalódnunk a fiatalok merészségében, minden táborlakó örömmel vette ki a részét a virrasztásból.
Reggelenként magunk vadásztuk össze a betevőt is. Azt ettük, amit a mező adott! Igaz, hajnalonként gondos felnőtt kezek segítették a természet munkáját, hogy a rét bőven teremje az ősök előtt még ismeretlen, csomagolt élelmiszereket is, de a fiatal vadászok ügyességén is múlt, hogy a nép egyetlen tagja sem maradt soha éhen.

Szerettünk volna jobban belelátni eleink mindennapjaiba, így az ügyességi és észjátékok, no meg a kézművesfoglalkozások révén megismerkedtünk a magyar népművészeti motívumokkal, a vándorlás korára jellemző viseletekkel és a rovásírással is.
A mesterségekről szóló napon ezeknek aztán nagy hasznát vettük, hiszen így mindenki feldíszíthette életfával, rovott feliratokkal és a többi kiválasztott szimbólummal a maga készítette rézveretes tarsolyát, nemez süvegét, pártáját.
A ma már titkosírásnak ható betűk is jó játéknak bizonyultak. Két lány úgy döntött, hogy elrejtenek a tábor területén egy rovott üzenetet, amiben leírják élményeiket, tanácsaikat az utánunk érkezőknek. Arra az esetre, ha netán nem ősmagyarok követnének minket, az írás megfejtéséhez szükséges kulcsot is a szöveg mellé rejtették.

Az effajta gondoskodás egyébként is fontos egy vándorló nép életében, hiszen odafigyelés, együttműködés nélkül hamar széthullik a törzs. A gyerekek is ráéreztek ennek fontosságára, a nagyobbak közül hol ez, hol az biztatta a kisebbeket, és engedték őket is érvényesülni a játékokban.

Bátorság, ügyesség, őseink tudása és az együttműködés erényének birtokában már bátran elhagyhattuk a tábort, hogy nyakunkba véve a világot megtapasztaljuk, milyen is lehetett a nagy vándorlás. Egyik alkalommal például az Országos Kék Túra egy szakaszát követve 8 km-t bandukoltunk a siroki várig. A gyerekek hősies kitartásának a Török asztalról nyíló, gyönyörű kilátás volt a jutalma.

Utolsó kirándulásunkon végre elértük célunkat, az Aranyos szegletet is. Amikor egy domboldalon megpillantottuk a szétszórtan heverő, arany(ozott) fénnyel csillogó kavicsokat, tudtuk, megleltük a ránk bízott földet! Mivel azonban közeledett a táborzárás, ki kellett találni, hogyan is vehetnénk gondozásunkba a meglelt kincset, hogy a hely szellemével kapcsolatban maradjunk.

Szerencsére erre is került megoldás: mindenki magához vett egyet a fényes kövekből, rézveretes tarsolyába rejtette és megígérte, hogy hazaérve valami fontos dolog mellé teszi, amire attól kezdve ő vigyáz. Amire pedig a kalandozó egerbocsi ifjú nemzetség gondot visel, azt becsben is fogja tartani, hogy ne veszítsen fényéből.

Hamarosan a vándorló nép apraja a megérkező szülőkhöz csatlakozva szétszéledt, hogy új kalandokra induljon. A magukkal vitt fénylő „aranyrögökkel” és „törzsi” tapasztalatokkal azonban a gyerekek az ország legkülönbözőbb pontjaira juttatták el az Aranyos szeglet kis csillogó darabjait. Tűzkovács király rendelése ezzel teljesült.

Torma Réka