Esemény típus
Előadás
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Mitől válik szimbólummá egy tárgy, egy természeti jelenség, vagy éppen maga az ember, és hogyan kerülhetünk közelebb önmagunkhoz a szimbólumok segítségével? Ekörül forgott a beszélgetés a Főnix Kultúrműhely nyílt napján 2015. szeptember 23-án.
A este nyitányaként Klebercz Orsolya mesélt a szimbólumok eredetéről. A jelenlévők megtudhatták, hogy a szó eredetije, a szümbolón Görögországban egyszerű használati tárgy volt. Egy félbetört érme, első ránézésre értéktelen kacat, amelyet a futár a messziről érkezett levélhez mellékelt. Ám a címzett tudta, hogy több, mint aminek látszik: a hitelesítés eszköze. Elég volt elővennie az érme másik, nála őrzött felét, és a két rész összeillesztésével kirajzolódott a lényeg: a távoli barát egyedi és összetéveszthetetlen kézjegye. A szimbólum értékét az adja, hogy túlmutat önmagán, valami nálánál nagyobbat mutat meg és rejt magában.
Ezért lehet az ember is szimbólum. A hétköznapokban férfiak és nők, dolgozók, állampolgárok vagy éppen Tisztelt Fogyasztók vagyunk – de valahol sejtjük, hogy sokkal többek is ennél. Az ókorban az embert összetett lénynek tartották, akinek múlandó teste és ingatag lelke egy halhatatlan és örök Szellemet hordoz és védelmez. Épp ezért a lelke mélyén minden emberben szunnyad a filozófus, a bölcsességkereső, aki amint ébredezni kezd, élete fontos kérdéseire őszinte, helytálló és használható válaszokat akar találni. Ahhoz azonban, hogy meg is leljük ezeket a válaszokat, találkoznunk kell önnön mélységünkkel, hogy megtapasztaljuk, mi rejtőzik a felszín alatt. Ebben segítenek az ókorból ránk hagyományozott, az embert leíró szimbólumok. Ezek közül esett szó néhányról a felvezetést követően.
Az első a lótuszvirág, amelyet a tibetiek és az egyiptomiak is előszeretettel használtak a törekvő ember jelképeként. A felszínen csak a csodaszép virág látszik, ahhoz azonban, hogy ez a virág kibonthassa szirmait, szükség van a sűrű iszapba kapaszkodó gyökerekre, és a vízen meg a levegőn keresztül a napfény felé emelkedő szárra is. Mi is csak úgy lehetünk boldogok és kiegyensúlyozottak, ha támaszkodunk saját és a nálunk bölcsebbek tapasztalataira, és nem sajnálunk erőfeszítést tenni azért, hogy kiteljesítsük a bennünk még szunnyadó erőket és képességeket.
Az egyiptomiak a szkarabeuszt is sokszor használták, mint a jobbra törő, belülről átalakuló ember szimbólumát. Ez a kicsiny bogár látszólag a földből születik, teljesen kifejletten – valójában azonban a peterakó nőstény a kitartó törekvés bajnoka, aki addig görgeti a neki jutott trágyakupacot, amíg az tökéletes gömb alakú nem lesz. Ezt a gondosan kialakított „bölcsőt” ássa el aztán, hogy a föld mélyén, láthatatlanul érjen be munkája gyümölcse.
Végül a harmadikként bemutatott jelkép arról mesélt, hogyan juthatunk el saját világunk „mélyére” A labirintus mítoszán keresztül a jelenlévők azt kutatták, mi rejtőzik érzelmeink és gondolataink sokrétű szövevényében, és a hétköznapok felszínes forgatagának díszlete mögött hogyan találhatunk otthonra belső világunkban?, A mítosz hőse, Thészeusz, városát védve nem fél szembeszállni a labirintus mélyén rejtőző Minótaurusszal, aki – mint kiderült – csak addig szörnyűséges, amíg ki nem ismerjük a természetét.
Az előadást és a beszélgetést gyakorlatok követték: a résztvevők megfesthették saját szkarabeusz-medáljukat, hogy mindig emlékeztesse őket a kitartó erőfeszítés fontosságára, egy gyakorlat segítségével önismereti utazást tehettek a labirintuson keresztül, a felszínre bukkanó kincseket megfogalmazni vágyók pedig haikuban önthették formába az őket inspiráló képeket, gondolatokat.
A szünetben meg lehetett tekinteni a filozófiában jeleskedők életét és munkásságát bemutató Ariadné fonala kiállítást, az előtérben pedig Kolláth Zsuzsanna festőművész munkáiban gyönyörködhettek a látogatók.
Klebercz Orsolya
Mitől válik szimbólummá egy tárgy, egy természeti jelenség, vagy éppen maga az ember, és hogyan kerülhetünk közelebb önmagunkhoz a szimbólumok segítségével? Ekörül forgott a beszélgetés a Főnix Kultúrműhely nyílt napján 2015. szeptember 23-án.A este nyitányaként Klebercz Orsolya mesélt a szimbólumok eredetéről. A jelenlévők megtudhatták, hogy a szó eredetije, a szümbolón Görögországban egyszerű használati tárgy volt. Egy félbetört érme, első ránézésre értéktelen kacat, amelyet a futár a messziről érkezett levélhez mellékelt. Ám a címzett tudta, hogy több, mint aminek látszik: a hitelesítés eszköze. Elég volt elővennie az érme másik, nála őrzött felét, és a két rész összeillesztésével kirajzolódott a lényeg: a távoli barát egyedi és összetéveszthetetlen kézjegye. A szimbólum értékét az adja, hogy túlmutat önmagán, valami nálánál nagyobbat mutat meg és rejt magában.
Ezért lehet az ember is szimbólum. A hétköznapokban férfiak és nők, dolgozók, állampolgárok vagy éppen Tisztelt Fogyasztók vagyunk – de valahol sejtjük, hogy sokkal többek is ennél. Az ókorban az embert összetett lénynek tartották, akinek múlandó teste és ingatag lelke egy halhatatlan és örök Szellemet hordoz és védelmez. Épp ezért a lelke mélyén minden emberben szunnyad a filozófus, a bölcsességkereső, aki amint ébredezni kezd, élete fontos kérdéseire őszinte, helytálló és használható válaszokat akar találni. Ahhoz azonban, hogy meg is leljük ezeket a válaszokat, találkoznunk kell önnön mélységünkkel, hogy megtapasztaljuk, mi rejtőzik a felszín alatt. Ebben segítenek az ókorból ránk hagyományozott, az embert leíró szimbólumok. Ezek közül esett szó néhányról a felvezetést követően.
Az első a lótuszvirág, amelyet a tibetiek és az egyiptomiak is előszeretettel használtak a törekvő ember jelképeként. A felszínen csak a csodaszép virág látszik, ahhoz azonban, hogy ez a virág kibonthassa szirmait, szükség van a sűrű iszapba kapaszkodó gyökerekre, és a vízen meg a levegőn keresztül a napfény felé emelkedő szárra is. Mi is csak úgy lehetünk boldogok és kiegyensúlyozottak, ha támaszkodunk saját és a nálunk bölcsebbek tapasztalataira, és nem sajnálunk erőfeszítést tenni azért, hogy kiteljesítsük a bennünk még szunnyadó erőket és képességeket.
Az egyiptomiak a szkarabeuszt is sokszor használták, mint a jobbra törő, belülről átalakuló ember szimbólumát. Ez a kicsiny bogár látszólag a földből születik, teljesen kifejletten – valójában azonban a peterakó nőstény a kitartó törekvés bajnoka, aki addig görgeti a neki jutott trágyakupacot, amíg az tökéletes gömb alakú nem lesz. Ezt a gondosan kialakított „bölcsőt” ássa el aztán, hogy a föld mélyén, láthatatlanul érjen be munkája gyümölcse.
Végül a harmadikként bemutatott jelkép arról mesélt, hogyan juthatunk el saját világunk „mélyére” A labirintus mítoszán keresztül a jelenlévők azt kutatták, mi rejtőzik érzelmeink és gondolataink sokrétű szövevényében, és a hétköznapok felszínes forgatagának díszlete mögött hogyan találhatunk otthonra belső világunkban?, A mítosz hőse, Thészeusz, városát védve nem fél szembeszállni a labirintus mélyén rejtőző Minótaurusszal, aki – mint kiderült – csak addig szörnyűséges, amíg ki nem ismerjük a természetét.
Az előadást és a beszélgetést gyakorlatok követték: a résztvevők megfesthették saját szkarabeusz-medáljukat, hogy mindig emlékeztesse őket a kitartó erőfeszítés fontosságára, egy gyakorlat segítségével önismereti utazást tehettek a labirintuson keresztül, a felszínre bukkanó kincseket megfogalmazni vágyók pedig haikuban önthették formába az őket inspiráló képeket, gondolatokat.
A szünetben meg lehetett tekinteni a filozófiában jeleskedők életét és munkásságát bemutató Ariadné fonala kiállítást, az előtérben pedig Kolláth Zsuzsanna festőművész munkáiban gyönyörködhettek a látogatók.
Klebercz Orsolya