Filo-Café

 A hűségről a legtöbb embernek elsőként a párkapcsolat jut eszébe, övezve saját érzelmeivel és hozott tudásával a társadalmi, kulturális vagy vallási elvárásokról. De hiba lenne lekorlátozni a hűség fogalmát a szerelmünknek fogadott, sírig tartó esküre. Annyi mindenhez vagyunk hűek, ha jobban belegondolunk; családtagjainkhoz, barátainkhoz, ilyen-olyan közösségeinkhez, kedvenc foci-csapatunkhoz vagy kakaónkhoz, jó/rossz szokásainkhoz, de akár olyan magasztos dolgokhoz is, mint az álmaink és céljaink, a nemes elvek és eszmék, mint amilyenek például a szabadság, az egyenlőség, a testvériség, az emberi méltóság, a hazánk vagy egy Magasabb Intelligencia.

 Meg tudnánk-e fogalmazni, hogy mit is jelent számunkra a hűség, legyen szó akár emberekről, akár valami másról? A felszínes, formai kereteken túl mi lehet a mélyebb értelme? Arra is választ szeretnénk találni, hogy könnyű vagy nehéz-e hűnek maradnunk az általunk választott dolgokhoz, és milyen okai vannak ennek?

 Ahogy telik az idő, változik minden, mi magunk is. Kiállja-e hűségünk az idő próbáját, vagy törvényszerű, hogy továbblépünk, és újabb, jobbnak vélt társak, álmok, eszmék felé vesszük az irányt? Pontokba tudnánk-e szedni, mi számít hűségnek vagy éppen hűtlenségnek a megkérdőjelezett dolgokkal szemben? Mi lehet az a szűrő vagy fordulópont, ami jelzi, hogy itt a hűség már nem erény (szélsőséges esete, a fanatizmus már egyenesen hiba), és tovább kell lépnünk?

 A legegyszerűbb, hétköznapi dolgokban is fellelhető a lojalitásunk. Olyanokban, mint a márkahűség, vagy hogy megszoktunk egy bizonyos terméket, szolgáltatást, és hát ismerjük a telekommunikációs cégnél a kedvezményt is, ha aláírjuk a hűségnyilatkozatot. Mi minden máshoz ragaszkodunk, vagyunk „hűek”, és mi lehet ennek az alapja és értelme? Mi a különbség a ragaszkodás és a lojalitás között? Egyáltalán mihez érdemes hűnek lenni? A hétköznapi dolgokon túl mennyivel jelent többet egy eszményképhez, hagyományhoz, eszméhez vagy a misztériumokhoz való hűség?

 Manapság szokás szembeállítani a bárki vagy bármi iránt érzett elkötelezettségünket a szabadságunk elvesztésével. De vajon nem arról van-e itt szó inkább, hogy úgy akarunk szabadok maradni, hogy tudjunk ugyan változtatni, de ehhez egy fikarcnyit se kelljen kockáztatnunk? S ha választunk, valóban csorbul-e ezáltal a szabadságunk? Ha úgy gondoljuk, hogy igen, miért áldozzuk fel mégis? Végül is egy önálló, saját döntéseinek felelősségével bíró, jobbá válni akaró ember úgy választ, hogy aztán mindig a tükörbe tudjon nézni. De mit is jelent ez a tükörbe nézés, az önmagunkkal való szembesülés valójában, és milyen külső, illetve belső összetevői lehetnek ennek? Hogyan tudunk hűek maradni önmagunkhoz?