Esemény típus
Tanulmányi kirándulás
Időpont
Helyszín
Budapest, V. ker., Március 15. tér
Egy napsütéses áprilisi reggelen kis csapat gyülekezett a Duna-parton, a Március 15. téren, hogy felfedezzék, milyen múltról mesél a főváros, ha értő szemmel bóklászunk utcáin. A városnéző séta vezetője, Pálosi-Magyar Myrtill régész régi térképeket és korabeli épületekről készült képeket tartalmazó kis brossurával fogadta az időutazásra vállalkozó kalandvágyókat.
Amíg a résztvevők elmerengtek a mesebeli várost idéző képeken, megtudhatták, hogy ahol állnak, „Magyarország szívében”, sok-sok évszázaddal korábban a Római Birodalom határvonala, a limes húzódott. A vonal mentén megépített védelmi rendszer és a felállított helyőrségek óvták a civilizált római világot a barbár bevándorlás és támadások ellen. Ezen a szakaszon egyrészt a Duna, másrészt a pesti oldalra felépített erődítmény, Contra-Aquincum légiói óvták a nyugalmat. Ennek szilárdságáról és erejéről a tér üvegezett járólapjai alatt futó masszív kőfalak maradványai tanúskodnak, de a folyó partján állva, a szélesen hömpölygő Dunát szemlélve amúgy is kézzelfoghatóvá válik az az erő, ami megakadályozhatta a hívatlan „barbárok” átkelését.
Később, a román korban az erőd falaira és helyére templom épült, a mai Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia elődje. A templomot azután többször átépítették és kibővítették a különböző építészeti stílusoknak megfelelően. Falai az idők során neves eseményeknek voltak szemtanúi. Itt helyezték örök nyugalomba Gellért püspököt, majd itt tartották a kézfogóját Árpád-házi Szent Erzsébet királylánynak is. A török időkben az egyik szegletében kialakított imafülkéből Allahhoz szállt az imádság.
És ahol városfal állott,… ott most házak emelkednek. Az évszázadokon át a várost védő magas, csipkézett városfalnak és a körülötte húzódó széles vizesároknak nyoma veszett. Ám aki nyitott szemmel – és persze egy régésszel – közlekedik, az megpillanthatja a fal megmaradt szakaszait. A kacskaringós út során hol egy bérház udvarába bekéredzkedve, hol egy hotel garázsába bekukkantva, hol egy parkoló udvarában fedezte fel a csapat a korábban észre sem vett kőcsipkéket. Az egykori városfalat övező vizesárok sem tűnt el, csak átalakult: manapság a kiskörút forgalma hullámzik a helyén nap mint nap.
A séta végére világossá vált, fővárosunk tele van kincset érő emlékekkel. Ahogy munkába sietünk, a busz után loholunk vagy átsuhanunk rutinszerű útvonalainkon, ezeréves „őrkövek” vigyázzák lépteinket. Talán nincs időnk mindennap kutatni utánuk, de néha érdemes új, kíváncsi szemmel szétnézni a megszokott terepen is. Ki tudja, a múlt nyomai mellett talán a jelen lehetőségeiből is megpillantunk egyet-egyet.
Udvardi Veronika
Egy napsütéses áprilisi reggelen kis csapat gyülekezett a Duna-parton, a Március 15. téren, hogy felfedezzék, milyen múltról mesél a főváros, ha értő szemmel bóklászunk utcáin. A városnéző séta vezetője, Pálosi-Magyar Myrtill régész régi térképeket és korabeli épületekről készült képeket tartalmazó kis brossurával fogadta az időutazásra vállalkozó kalandvágyókat.Amíg a résztvevők elmerengtek a mesebeli várost idéző képeken, megtudhatták, hogy ahol állnak, „Magyarország szívében”, sok-sok évszázaddal korábban a Római Birodalom határvonala, a limes húzódott. A vonal mentén megépített védelmi rendszer és a felállított helyőrségek óvták a civilizált római világot a barbár bevándorlás és támadások ellen. Ezen a szakaszon egyrészt a Duna, másrészt a pesti oldalra felépített erődítmény, Contra-Aquincum légiói óvták a nyugalmat. Ennek szilárdságáról és erejéről a tér üvegezett járólapjai alatt futó masszív kőfalak maradványai tanúskodnak, de a folyó partján állva, a szélesen hömpölygő Dunát szemlélve amúgy is kézzelfoghatóvá válik az az erő, ami megakadályozhatta a hívatlan „barbárok” átkelését.
Később, a román korban az erőd falaira és helyére templom épült, a mai Belvárosi Nagyboldogasszony főplébánia elődje. A templomot azután többször átépítették és kibővítették a különböző építészeti stílusoknak megfelelően. Falai az idők során neves eseményeknek voltak szemtanúi. Itt helyezték örök nyugalomba Gellért püspököt, majd itt tartották a kézfogóját Árpád-házi Szent Erzsébet királylánynak is. A török időkben az egyik szegletében kialakított imafülkéből Allahhoz szállt az imádság.
És ahol városfal állott,… ott most házak emelkednek. Az évszázadokon át a várost védő magas, csipkézett városfalnak és a körülötte húzódó széles vizesároknak nyoma veszett. Ám aki nyitott szemmel – és persze egy régésszel – közlekedik, az megpillanthatja a fal megmaradt szakaszait. A kacskaringós út során hol egy bérház udvarába bekéredzkedve, hol egy hotel garázsába bekukkantva, hol egy parkoló udvarában fedezte fel a csapat a korábban észre sem vett kőcsipkéket. Az egykori városfalat övező vizesárok sem tűnt el, csak átalakult: manapság a kiskörút forgalma hullámzik a helyén nap mint nap.
A séta végére világossá vált, fővárosunk tele van kincset érő emlékekkel. Ahogy munkába sietünk, a busz után loholunk vagy átsuhanunk rutinszerű útvonalainkon, ezeréves „őrkövek” vigyázzák lépteinket. Talán nincs időnk mindennap kutatni utánuk, de néha érdemes új, kíváncsi szemmel szétnézni a megszokott terepen is. Ki tudja, a múlt nyomai mellett talán a jelen lehetőségeiből is megpillantunk egyet-egyet.
Udvardi Veronika