Esemény típus
Sorozat
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Egy nyelvet beszélünk? – ezzel a címmel hirdette meg Knuth Barbara és Nagy Ildikó két részes – január 31-én és február 7-én megtartott –, a Főnix Kultúrműhelyben otthonra talált kurzusát. Az előadásokon a résztvevők nemcsak elméleti támpontokat kaptak ahhoz, hogy meglelhessék saját kommunikációs nehézségeik gyökerét, de a számos gyakorlat révén nyomban próbára is tehették a szakirodalom kínálta gyomláló módszereket.
A három és az egy
„A kurzus végcéljának szimbólumaként vetítettem ki ezt a képet” – mutatott rá a Balti- és az Északi-tenger találkozásáról készített fotóra Knuth Barbara drámapedagógus. Két hatalmas víztömeg fut itt össze, sötétkék és sötéttürkiz hullámaik egymásba nyúlnak, de élőviláguk, sótartalmuk változatlan marad. Hasonlóképpen írható le az ideális kommunikáció is: ha egy nyelvet beszélünk, úgy diskurálhatunk a másik féllel, hogy az új információ feloldódik elméjében, és úgy válik a részévé, hogy közben a lényegét is tiszteletben tartottuk, és nem akartuk megváltoztatni.
Ahogy Nagy Ildikó elárulta, ezt a fajta eszmecserét ellehetetlenítheti a három fő nehézséget megtestesítő viselkedéstípus: a passzív ember mindent ráhagy vitapartnerére, sőt, ha lehet, messzire elkerüli még a szükségszerű konfliktusokat is; az agresszív sem hagy helyet eszmecserének, ő azonban kereken közli, mi a szándéka, és ebből jottányit sem enged; ahogy nem hátrál meg a manipulatív típus sem, aki valódi céljait rejtegetve úgy csűri-csavarja a társalgás fonalát, hogy partnerét érdekei szerint befolyásolni tudja.
A frontális elemzés után a hallgatóság csoportokat alakított, és a kihúzott feladatok alapján közös ötletbörzével olyan párbeszédeket írt, amelyekből élesen kiviláglott e három személyiségtípusnak a kommunikációra gyakorolt gátló hatása. A Joó Katalin és Kékesi Judit tolmácsolásában tüstént elő is adott jelenetek kacajkönnyekre fakasztották az ötletgazdákat, akik talán saját magukra is ráismerhettek, amikor a szereplők elbeszéltek egymás mellett.
Ha egy-egy ilyen hétköznapi vitában a hullámok össze is csapnak a fejünk felett, és nem is vagyunk urai egészen saját szavainknak, viselkedésünknek, ezen tudatossággal és egy csipet önismerettel lehet változtatni. Ennek mintája a negyedik típus, az asszertív, avagy együttműködő ember, aki inkább meglovagolja a hullámokat, minthogy hagyná, hogy elsodorják.
Határozott, de nem agresszív, elfogadó, de nem behódoló – összhangot őriz tettei és szándékai között, tiszteletet ébreszt, miközben tiszteletben tartja a másik fél motivációit, céljait is. Hogy ez a kommunikációs hídverés nem is olyan egyszerű, bizonyították azok az élethelyzetek, amelyekre a csoportoknak az együttműködő személyiség szemüvegén keresztül kellett megoldást találniuk. Hogyan vezetnénk fel például ezeréves barátunknak, hogy hónapok óta valahogy egyre többet fizetünk közös vacsoráinkon, mint ő?
A közös ötletelés során kiviláglott: ilyenkor az arany középút megtalálásában remek segítőtárs a humor („feldobjunk egy pénzérmét, hogy ma ki fizessen?”), az intelligencia („azért merek szólni, mert ha te is észrevetted volna, biztos másképp történik”), a jó szándék („lehetséges, hogy mostanában nehezedtek az anyagi körülményeid?”) és számos egyéb, a barátunkat is őszintén figyelembe vevő, kreatív elgondolás segíthet. Akik ezek mentén próbálják megtalálni a közös nyelvet, biztos kézzel hangolják össze az adó-vevő hullámokat, és ahogy a tengerik őrzik élővilágukat és sótartalmukat, az egység jegyében éppúgy telítik élettel és fűszerezik meg mindennapi beszélgetéseiket.
Az esemény eredeti ajánlója itt olvasható:
Egy nyelvet beszélünk? – első alkalom
Egy nyelvet beszélünk? – ezzel a címmel hirdette meg Knuth Barbara és Nagy Ildikó két részes – január 31-én és február 7-én megtartott –, a Főnix Kultúrműhelyben otthonra talált kurzusát. Az előadásokon a résztvevők nemcsak elméleti támpontokat kaptak ahhoz, hogy meglelhessék saját kommunikációs nehézségeik gyökerét, de a számos gyakorlat révén nyomban próbára is tehették a szakirodalom kínálta gyomláló módszereket.A három és az egy
„A kurzus végcéljának szimbólumaként vetítettem ki ezt a képet” – mutatott rá a Balti- és az Északi-tenger találkozásáról készített fotóra Knuth Barbara drámapedagógus. Két hatalmas víztömeg fut itt össze, sötétkék és sötéttürkiz hullámaik egymásba nyúlnak, de élőviláguk, sótartalmuk változatlan marad. Hasonlóképpen írható le az ideális kommunikáció is: ha egy nyelvet beszélünk, úgy diskurálhatunk a másik féllel, hogy az új információ feloldódik elméjében, és úgy válik a részévé, hogy közben a lényegét is tiszteletben tartottuk, és nem akartuk megváltoztatni.
Ahogy Nagy Ildikó elárulta, ezt a fajta eszmecserét ellehetetlenítheti a három fő nehézséget megtestesítő viselkedéstípus: a passzív ember mindent ráhagy vitapartnerére, sőt, ha lehet, messzire elkerüli még a szükségszerű konfliktusokat is; az agresszív sem hagy helyet eszmecserének, ő azonban kereken közli, mi a szándéka, és ebből jottányit sem enged; ahogy nem hátrál meg a manipulatív típus sem, aki valódi céljait rejtegetve úgy csűri-csavarja a társalgás fonalát, hogy partnerét érdekei szerint befolyásolni tudja.
A frontális elemzés után a hallgatóság csoportokat alakított, és a kihúzott feladatok alapján közös ötletbörzével olyan párbeszédeket írt, amelyekből élesen kiviláglott e három személyiségtípusnak a kommunikációra gyakorolt gátló hatása. A Joó Katalin és Kékesi Judit tolmácsolásában tüstént elő is adott jelenetek kacajkönnyekre fakasztották az ötletgazdákat, akik talán saját magukra is ráismerhettek, amikor a szereplők elbeszéltek egymás mellett.
Ha egy-egy ilyen hétköznapi vitában a hullámok össze is csapnak a fejünk felett, és nem is vagyunk urai egészen saját szavainknak, viselkedésünknek, ezen tudatossággal és egy csipet önismerettel lehet változtatni. Ennek mintája a negyedik típus, az asszertív, avagy együttműködő ember, aki inkább meglovagolja a hullámokat, minthogy hagyná, hogy elsodorják.
Határozott, de nem agresszív, elfogadó, de nem behódoló – összhangot őriz tettei és szándékai között, tiszteletet ébreszt, miközben tiszteletben tartja a másik fél motivációit, céljait is. Hogy ez a kommunikációs hídverés nem is olyan egyszerű, bizonyították azok az élethelyzetek, amelyekre a csoportoknak az együttműködő személyiség szemüvegén keresztül kellett megoldást találniuk. Hogyan vezetnénk fel például ezeréves barátunknak, hogy hónapok óta valahogy egyre többet fizetünk közös vacsoráinkon, mint ő?
A közös ötletelés során kiviláglott: ilyenkor az arany középút megtalálásában remek segítőtárs a humor („feldobjunk egy pénzérmét, hogy ma ki fizessen?”), az intelligencia („azért merek szólni, mert ha te is észrevetted volna, biztos másképp történik”), a jó szándék („lehetséges, hogy mostanában nehezedtek az anyagi körülményeid?”) és számos egyéb, a barátunkat is őszintén figyelembe vevő, kreatív elgondolás segíthet. Akik ezek mentén próbálják megtalálni a közös nyelvet, biztos kézzel hangolják össze az adó-vevő hullámokat, és ahogy a tengerik őrzik élővilágukat és sótartalmukat, az egység jegyében éppúgy telítik élettel és fűszerezik meg mindennapi beszélgetéseiket.
Az esemény eredeti ajánlója itt olvasható:
Egy nyelvet beszélünk? – első alkalom