| FILO-Café - Hála | Előadás beszélgetéssel
Időpont: május 10. péntek, 18:00 órától Helyszín: FILO-Pont, Győr, Kálóczy tér 15.
Hogyan szerezhetjük vissza koncentráló képességünket, hogy újra kapcsolódhassunk saját magunkhoz?
Ha már érezted úgy, hogy semmire sem tudsz igazán összpontosítani, hogy a legfontosabb dolgokra nem jut idő, hogy elvesztél az útvesztőben, hogy szeretnéd végre összeszedni magad, hogy megvalósítsd, amit kitűztél magadnak,
akkor ez a program neked is szól. A megoldásokra és az azonnal alkalmazható egyszerű módszerekre koncentrálva járjuk körbe a tömeges méreteket öltő figyelemzavarunk okait Johann Hari, brit újságíró Stolen focus (magyarul Tönkretett figyelem címmel jelent meg) című könyve alapján. A kutatószellemű szerző alaposan megvizsgálta a problémát, amelynek egyik káros hatása az, hogy ellehetetleníti a tudatos jelenlétet „életünk színpadán”. A szétszórtság és a felszínesség ma szinte világjárvány – az összpontosítás nehézsége azonban nem újkeletű, sőt! Az elme uralása az egyik olyan téma, amire már a legősibb szövegekben is találunk olyan tanításokat és tanácsokat, amiket ma is sikerrel alkalmazhatunk. Fernand Schwarz Összpontosítás és belső felébredés című könyve egy szimbolikus tibeti festmény segítségével tárja elénk a figyelem és „elmenevelés” útját, amely a tudatosság és bölcsesség felé vezet. Regisztrálni a gyor[kukac]ujakropolisz.hu e-mail címen lehet. |
FILO-Café: Kapunyitási pánik - helyett | Előadás beszélgetéssel
Időpont: május 11. szombat, 18:30 órától Helyszín: Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. Rigó u. 6–8.
Előtted áll? Túl vagy rajta? Vagy épp nyakig vagy benne? A kapunyitási pánikról érdemes beszélni. Amikor neked szegezik a kérdést, hogy melyik egyetemre fogsz menni, miből akarsz megélni, vagy milyen életet szeretnél élni, nem biztos, hogy te már megálmodtad, hogy állatorvos leszel. Ez nem kis teher egy olyan világban, ahol számtalan karrier és életút lehetősége mellett, a technológiai vívmányok és a globális világ törékenysége pillanatok alatt írja újra hétköznapjainkat. Gyere és beszélgess velünk! Célunk, hogy ne meggyőzni akarjuk egymást, hanem meghallgatni és megérteni. Témáink az este során a következők: - Magabiztosság
- Közösség
- Álmok és célok
- Félelem és boldogság kettőssége
A kapunyitási pánik az a helyzet, amikor fiatalként még nem találjuk a helyünket a világban. Sokszor jó példa sincs előttünk, épp csak kapirgáljuk a nagybetűs ÉLET felszínét, de a konkrét tapasztalatunk még kevés, ezért fontos megosztanunk azt, amink van! Az önismerethez segítő könyvek, előadások, szakemberek nagyon sokat adhatnak hozzá, hogy megtalálhassuk az eszközöket, amikkel építhetjük magunkat. Az önálló fejlődés mellett azonban nem érdemes egyedül maradnunk az élet kérdéseivel. Ismerjük meg egymás nézőpontját, ezáltal gazdagítva a miénket, és osszuk meg bátran mi is, amink éppen van! Akkor is, ha inkább kérdésekkel érkeztek. Magadra ismertél és benne vagy? Keresel vagy már rátaláltál pár dologra, ami formált téged? Gyere! Oszd meg másokkal és figyelj! |
FILO-Café: A varázsmesék valósága: összekötni az eget és a földet | Előadás beszélgetéssel
Időpont: május 17. péntek, 18:00 órától Helyszín: Műterem Kávézó, Budapest 1084, Tavaszmező u. 19-21.
"Egyszer a király azt látja álmában, hogy leányát, mikor az a nagy fergeteg volt, a forgószél felkapta, felvitte az égig érő fára, ottan is a kilencfejű sárkány várába. Ha meg nem szabadítják, a sárkány még feleségül veszi." Miért sárkányok vigyázzák az égbe vezető utat? Miért a kondásfiú tud csak felmászni az égig érő fára? Akarnánk-e mi is kondások lenni? Ha a mesei történések bennünk zajlanak, akkor minek feleltethetjük meg az eget, a földet, a királylányt, a sárkányt, az égig érő fát...? További programjaink országszerte: Budapest * Eger * Győr * Pécs * Szeged * Székesfehérvár * Veszprém |
| | Mi tegyünk a félelmeinkkel? A saját magunktól való félelem abban a „sötét részben” rejlik, amely tudatunk mélyén és az alig megvilágított részén honol. Ez nem valamiféle álnok sötétség, csupán tudatlanság. Ezért az érveknél erősebbek a szenvedélyek, a bátorságnál a gyengeség, a nagylelkűségnél az önzés. A megélhetés napi gondjai, emberi és érzelmi kapcsolataink megmászhatatlan hegyekké nőnek, ráadásul el is zárják előlünk a szellemi valóságok látványát; az egyetlen vagy a legfőbb valósággá válnak.
Először is szögezzük le, hogy az élet útján való haladáshoz nélkülözhetetlen a bölcsesség szeretete, de a szeretetet a bölcsesség fokozatos elsajátításának kell kísérnie. Semmit sem használ a gyengeségeink feletti siránkozás, az attól való félelem, hogy nem tudunk majd szilárdak maradni a nehéz pillanatokban, ha nem foglalkozunk ezekkel a gyengeségekkel, hogy jobban megismerhessük őket, és ezzel párhuzamosan fejlesszük képességeinket, amelyeket szintén meg kell tanulnunk megtalálni. Nincs olyan ember, akiből hiányoznának az előrevivő lehetőségek, legyenek bármennyire rejtettek is.
A gondok nem azért vannak, hogy lesújtsanak, hanem azért, hogy próbára tegyék a győzni akarásunkat. Ha nem próbáljuk ki a továbbhaladás módjait még a legrosszabb körülmények között is, a félelem egyre erősebb lesz, és az önbizalomhiány vele arányosan növekszik.
[Tovább…] Delia Steinberg Guzmán |
Nálunk történt Mája játékai – avagy az illúziók világában | Közös erővel a Gellért-hegyért | | | A Műterem Kávézóban, a FiloCafé eseménysorozat újabb alkalmán, 2024. március 14-én este kíváncsi érdeklődők gyűltek össze, hogy bepillantást nyerhessenek Mája, a káprázat indiai istennőjének játékaiba.Tovább | Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola – a Főkerttel és a Gellérthegyi Lakók Érdekvédelmi Egyesületével összefogásban – 2024. április 20-án ismét megrendezte Föld napi akcióját. Tovább |
Új Akropolisz a világban F i l o z ó f i a | Mindannyiunknak szüksége van reményre – Filozófiai műhely (Tajpej, Tajvan) Tajvanon a remény szükségességéről beszélgettek az Új Akropolisz workshopján. A fő kérdés az volt: Hogyan boldoguljunk egy olyan világban, amelyben egyre több a bizonytalanság, és egyre kevésbé múlik rajtunk, hogy milyen körülmények között élünk? Az előadáson a résztvevők arról beszélgettek, hogyan érhetjük el, hogy a múltunk ne korlátozza végtelen lehetőségeinket, és ne veszítsük el a reményt, bármilyen nehéz helyzetbe kerültünk is. A worshop közösen megfogalmazott konklúziója az, hogy ehhez aktív és optimista megközelítésre van szükség. | K u l t ú r a | Valentin-napi filozófiai beszélgetés (Honduras) Ezen a programon a résztvevők Platón és Arisztotelész tanításait alapul véve a szerelem és barátság mélységeit kutatták filozófiai értelmezés szerint. Platón nézete a szerelemről, mint a szépség és tökéletesség utáni vágy, eszmecserére inspirálta a hallgatóságot a vágy természetéről és az eszményi emberi kapcsolatokról. Arisztotelész emellett a barátságot a teljes élet nélkülözhetetlen erényének tartotta, és ennek kapcsán a bizalom, a tisztelet és a bajtársiasság fontosságáról zajlott a beszélgetés. A diskurzus nemcsak arra adott lehetőséget, hogy a jelenlévők elgondolkodhassanak a szerelem és barátság mélyebb értelméről, hanem arra is, hogy ki-ki megerősíthesse kapcsolatait, és hogy a filozófia időtlen bölcsessége áthassa a modern életünket. | Ö n k é n t e s s é g | Humanitárius önkéntes akció idősekért (Temesvár, Románia) A temesvári Új Akropolisz helyi tagjai ellátogattak egy idősotthonba, ahol a bentlakókkal az egészség fontosságáról beszélgettek, és arról, hogyan tehetünk érte különféle átmozgató gyakorlatokkal. Ezután interaktív, figyelem- és emlékezetfejlesztő gyakorlatsort mutattak az időseknek az önkéntesek, akik lelkesen részt vettek a feladatokban. A program végén az otthon lakói kifejezték, hogy remélik, folytathatják még a közös munkát, és a filozófiai iskola hallgatói visszatérnek még hozzájuk új gyakorlatokkal. |
További híreink a nagyvilágból magyar, angol és spanyol nyelven. |