2002.07-08 július-augusztus

Kulturális Hírlevél 3. szám
2002. július-augusztus

 

TARTALOM

 

Kedves Olvasó!

Nyári hírlevelünk valóban az egész nyárra szól, hiszen legközelebb szeptember elején jelentkezünk hírekkel és programokkal.

Megkezdődött a vakáció a gyerekeknek. A Szüni Dödő fővárosi játéksorozat keretében eddig két gyerekprogramot tartottunk: Lázár Ervin A négyszögletű kerek erdő című meséjéből a nyitónapon adtunk elő részleteket, majd június végén a Mikszáth téren a legkisebbeknek szánt két rövidebb mesével, A három pillangó és a Répamese történetével szerepeltünk. Júliusban A fekete havas című magyar népmesét játsszuk el apró közönségünkkel együtt.

Meseházunk tagjai tartalmas meséket visznek színre. Törekvésünk, hogy a gyerekeket minél jobban bevonjuk a mesébe, játékba. Azért tartjuk fontosnak a gyerekek bekapcsolódását, mert a fejlődő léleknek szüksége van arra, hogy aktívan építse be élményeit, és abból indulva újat alkosson. Ezért már a legkisebb gyerekekben is érdemes erősíteni a képzelőerőt, illetve fejleszteni a különböző képességeket, mert ha a gyerek megtapasztalja a teremtés örömét, akkor felnőttként sem elégszik meg pusztán a „fogyasztással”. Minél aktívabb az ember a munkáiban és a feladataiban, annál jobban érdekli, mi lesz velük, és élete ennek a felelősségvállalásnak köszönhetően teljesebbé válik. És mivel a gyerekben rejlik a jövő, így új utak nyílhatnak meg, és új lehetőségek teremtődhetnek, amelyekre a felnőttek legtöbbször már nem fogékonyak.

Akár játszunk, akár pihenünk, nyáron általában több időt töltünk a szabad levegőn, és közelebb kerülünk a természethez. A nyárról rögtön a meleg és a sok napsütés jut eszünkbe. Az évszak hivatalosan a napfordulóval veszi kezdetét, akkor, amikor a Nap eléri a Ráktérítőt, és az északi féltekén a leghosszabb nappalt éljük. A Nap Föld körüli látszólagos keringésének négy kiemelkedő pontja – a két napéjegyenlőség és a két napforduló – minden ókori civilizációban a legfontosabb ünnepek közé tartozott.

Ezeket a pillanatokat szentnek tartották, az ember pedig az egész társadalomra kiterjedő szertartásokon keresztül tudatosan vehetett részt a természet ciklusaiban. A vetés, táplálás, aratás, betakarítás fázisait élték át egy-egy év során, de a Nap mozgása az egész emberi életpályát is felírta szimbolikusan az égre. Az ember maga volt a Nap, aki járja kiszabott pályáját, és aki – mint a naphősökről szóló mítoszokban – erejét és képességeit fejlesztő próbákkal találkozik útján.

A modern kor kiszakította az embert a természet ritmusából. Az idő homogén lett, csak a mennyiségét mérjük, és elfelejtettük azt a lényeges igazságot, hogy „ideje van az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, ami ültettetett”. Hiszen ma hatalmas eredményként éljük meg, hogy már nem függünk a Naptól, és például mesterséges körülmények között bármikor ültethetünk, sőt mesterségesen igényeket is támasztunk az egyre nagyobb mennyiségekre.

Ha már nem tartjuk fontosnak a természet ritmusait, és nem is vesszük őket észre, az életet sem fogjuk érteni. A természetet élettelennek, gépiesnek és véletlenszerűen működőnek fogjuk tekinteni, az embert pedig mindenhatónak és minden kötelezettségtől mentesnek. De a mesterséges élettel egyre erősödő szorongás rácáfol életformánkra, és újra arra késztet, hogy tanuljunk a természettől. Ki kell várnunk a gyümölcs érésének idejét, az íze csak akkor lesz igazi.

Minek jött el az ideje a nyári meleg napokban? Mindenképpen az aktivitásnak, cselekvésnek, fizikai és – érdekes módon – szellemi téren egyaránt. Általában ilyenkor buzognak bennünk a legnagyobb energiák, amelyeket bárminek a fejlesztésére, tökéletesítésére felhasználhatunk. Ne feledjük el, hogy a felnőtt ugyanúgy aktívan tanul, mint a gyerek, és szüksége van arra, hogy tudását használja, és alkosson, teremtsen vele. Nem csak a gyerek testében lakik fejlődő lélek, sőt! Az aktív, kreatív időtöltés fejleszt, megújít és egyúttal ez az, ami a legjobban pihentet.

Mindenkinek tartalmas és pihentető nyaralást kívánunk!

Deák Szilvia
A magyarországi Új Akropolisz elnöke

 

 


Nyári programjaink

július 6. szombat,
9.00-12.00		 III. BUDAPESTI ERDŐTISZTÍTÁSI AKCIÓ

Találkozó: 8.30-kor a Moszkva téren, a 22-es busz megállójában
július 18. csütörtök,
16.00-18.00		 MESEHÁZ: A FEKETE HAVAS

Budapest, VIII. kerület, Mikszáth tér
augusztus 20.
Szent István ünnepe		 KÉZMŰVES VÁSÁR ÓPUSZTASZEREN

 

 


Delia S. Guzmán: Ma láttam… egy gyereket

Ma láttam egy kisgyereket…
Azt mondják, hogy a gyerekek már nem olyanok, mint régen, és nagy megelégedettséggel nyugtázzák, hogy minden megnyilvánulásukban hasonlítanak a felnőttekre. Azt mondják, hogy a mai gyerekek sokkal „éberebben” jönnek a világra, és hogy sokkal gyorsabban értenek meg mindent. Örülnek, ha illetlen kérdéseket tesznek fel, és az ártatlanság elvesztését – vagy talán inkább hiányát – fontos előrelépésnek tekintik a mai gyerekeknél.

Ezért is keltette fel a figyelmemet az a kisgyerek, akit ma láttam… Valóban gyerek volt, alig pár évéhez illő ártatlansággal, szemében egészséges, kíváncsi pillantással, fiatal testének természetesen fürge, élénk mozdulataival. Láttam, ahogy szeme felcsillant, bárhová is nézett, láttam benne az igyekezetet, hogy felfedezze a minden létező mögött rejlő titkot. Kérdés kergetett kérdést a tudás utáni vágy zsibongásában.

Kérdései egyszerűek voltak, és ezért mélyek is. Az égről, a csillagokról, a világvégéről érdeklődött. Kérdezősködött a röpködő rovarokról, és azt is akarta tudni, hogy az embernek miért nincs szárnya. Meg akarta tudni, miért van az, hogy egyes emberek sírnak, mások pedig nevetnek és kiabálnak…

És ezután jött a nagy kérdés: a többi gyerekhez kapcsolódott. A kisgyerek, akiről írok, úgy érezte, hogy a többiek nem értik meg, és nem is hasonlítanak hozzá. Nem szeretnek ugyanazzal játszani, mint ő, nem érdeklik őket ugyanazok az események, mint őt. „Felnőttet” játszanak, ő viszont kicsi akar lenni. A „normális" gyerekek csak a televízióról, az ünnepekről, családi gondjaikról beszélnek, és arról, mennyire nem bírják szüleiket és testvéreiket.

A kisgyerek, akit láttam, védtelennek érezte magát a vele egykorúak között… És a felnőttekhez fordult, hogy megértésre leljen…De csak kinevették. „Te jó ég! Kire ütött ez a gyerek? Ránk egy csöppet sem hasonlít… Szégyellem a kérdéseit, mert olyan, mintha semmit sem értene… Miért nem vagy olyan, mint a többi gyerek? Miért nem játszol velük? De fiam, mit magyarázzak neked a holdról, ha annál többet én sem tudok, mint amennyit már elmondtam?”

A gyerek csillogó szeme elsötétült, árnyék borult rá, amely száz szótár magyarázatánál is jobban megértette, mi a szomorúság. Azt hiszem, ekkor veszítette el üdeségét, és anélkül, hogy akarta vagy észrevette volna, idő előtt felnőtté vált.

Megtanulta az élet kegyetlen leckéjét: hallgatni a meg nem értéssel szemben, titokban tartani a legszebb álmokat, nem beszélni a szép dolgokról, csupán azt mondani, amit elvárnak tőle.
Kezdetben még egy gyereket láttam, a végén pedig egy fájdalom súlya alatt görnyedő embert.

Miért ítéljük halálra a szépséget és az ártatlanságot? Hol van az, aki bennünk gyerek volt, akiben még élnie kellene a kifogyhatatlan kíváncsiságnak és a szeretet utáni vágynak? Valóban igaz, hogy már nem érthetünk semmit, ami jó és tiszta? Igaz, hogy a növekedéssel szükségszerűen együtt jár a gyermeki rácsodálkozás elvesztése?

Szomorú volt az a nap, amikor azt a kisgyereket láttam. Azóta is járom az utamat, szüntelenül keresve egy tekintetet, amelyben ott láthatom az első lelkesedés ártatlanságát, amelyet még nem piszkított be és nem torzított el mostani életritmusunk féktelensége.

Fiatal szemeket, fátyolos, kérdésekkel teli szemeket keresek, azt a reménytelenül magányos tekintetet, amely az ég felé tör, és örök kérdéseket vet fel, olyanokat, amelyekre a válasz csak az ember lelkének legmélyén található meg… de ő most alszik, jobb időkre várva.

Mindennap születnek gyerekek… Segítenél, hogy megtaláljuk azt, akinek a szemében még mindig tükröződik az ég egy darabkája? Segíts, hogy ne veszítse el ezt a kincset, és akkor mindenkit, téged is és engem is, gazdagít szépsége és tisztasága.


A Meseház – Interjú Bernát Ottíliával

Vannak szombatok, amikor a budapesti Új Akropolisz Krúdy utcai pincehelyiségébe bölcs királyok, igaz szívű királyfiak, szépséges királylányok, tűzön-vízen áttörő legények és persze sárkányok, meg mindenféle manók költöznek. Az is megtörténhet, hogy egy rengeteg nagy erdő közepén találjuk magunkat, esetleg Japánba érkezünk, vagy egy fényes kastély vendégei forognak körülöttünk. E mesés helyszínek és mesebeli hősök a gyerekeket várják minden hónapban egy-egy alkalommal. Akik pedig mindent és mindenkit elvarázsolnak: a Meseház tagjai. Tevékenységükről és céljaikról vezetőjük, Bernát Ottília beszél (vagyis mesél).


Márciusban A fekete havas című magyar népmesét adtátok elő. Attól a pillanattól, hogy kezdetét vette a történet, csupa meglepetés érte a nézőt. A gyerekek, mint egy kis vándorcsapat, körbejárták a mese helyszíneit, miközben rajzokon is megelevenedtek a hősök, végül pedig maguk a kicsik festettek a meséhez. Nem hétköznapi bábszínház tehát az akropoliszi Meseház?

Bábszínházként indultunk 1996-ban, de két éve már elsősorban nem a bábjáték jellemző programjainkra. A mesedélutánok inkább együttjátszásra hasonlítanak, amelyhez minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasználunk. Aki „a mese házába” lép, egyben aktív résztvevő is lesz. A televízió előtt a gyerekek passzív nézők, és kész, kápráztatóan színes és mozgalmas képvilágot kapnak, amelyet csak el kell fogyasztaniuk, és félő, hogy gyakran nem is tekintik a gyerekeket másnak, mint jó fogyasztóközönségnek. Mi fontosnak tartjuk, hogy a képzeletnek nagy teret adjunk, hogy a gyerekek alkothassanak, és így éljék át a meséket. Például Holle anyó birodalmában kis cipókként és almákként tapasztalhatták meg, milyen jó, ha segít nekik a szorgalmas lány, és mennyire szomorú, ha a lusta nem törődik velük. Fehérlófia útját pedig verssel, énekkel segítették, és királylányként vagy éppen griff-fiókaként kapcsolódhattak be a történetbe. A mesék szereplőit is igyekszünk változatos formákban megjeleníteni, így a gyerekek képzeletük segítségével fakanálbáb, árnybáb formájában, terméseket beöltöztetve, kavicsokat befestve stb. készíthetik el kedvenc szereplőik figuráját.


Így igazán befogadhatják a gyerekek a meséket. Minden alkalommal kézműveskedtek is?

Igen, törekszünk arra, hogy ez is meghatározó része legyen egy-egy mesedélutánnak. A fekete havas meséjében a képi megjelenítés kapott nagyobb hangsúlyt: egy mesetérképet jártunk végig, amelyet aztán a gyerekek is megalkottak. A Grimm testvérek A hat hattyú című meséjében a gyerekek vándorútjuk egyes állomásain csillagviráginget készítettek, kishattyúkat fontak. A kőfejtő című japán mese is alkalmat adott a képzelőerő fejlesztésére, Lázár Ervin meséjének, A négyszögletű kerek erdőnek eljátszásakor pedig agyagoztunk, és a különböző állatjellemeket jelmezekkel mutattuk be. Igyekszünk minél több technikát megismertetni kis és nagy vendégeinkkel, és eddig is igen sokféle formát kipróbáltunk már. Tavaly ősszel még kirándultunk is, hogy A kisgömböc-mesedélutánhoz terméseket gyűjtsünk.


Milyen meséket választ a Meseház? Hogyan készítitek elő a programokat?

Meséinket úgy válogatjuk, hogy a történeteknek legyen mélyebb tartalma, hogy több szinten is értelmezhetőek legyenek. Üzenetüket igyekszünk mi magunk is megfejteni, és ezt ajánljuk a szülőknek is. Valljuk, hogy a mese nemcsak a gyerekeknek szól, hogy aztán később „józan, és már nem álmodozó” felnőttként kinőjenek a mesék világából. Ebben a félévben is mindig várt és vár valami a szülőkre: A hat hattyú meséje alatt elvonultak, és mondókákkal, gyerekversekkel ismerkedtek. Míg a gyerekek A fekete havas történetét követték, a nagyok bábkészítési technikákat tanultak, még varrtak, ragasztottak is bábokat, amelyekkel aztán a program végén meglepték a mesetérképet alkotó, kissé festékes gyerekeiket. De máshogy is szeretnénk a szülőknek segíteni, és velük együtt gondolkodni. Például beszélgettünk már – az egyik mese témájából kiindulva – arról is, hogyan lehet a gyerekek civódásait, veszekedéseit feldolgozni, kezelni.


Szerepel-e máshol is a Meseház?

Kapcsolatban állunk több VIII. kerületi gyermekotthonnal, ezenkívül tartottunk és a jövőben is tartunk előadásokat a Cseppkő Utcai Gyermekotthon és a Fővárosi Központi Szabó Ervin Könyvtár számára. A nevelőotthonokba a mese mellé gyakran viszünk ajándékba játékokat, ruhákat is, illetve el is hívjuk a gyerekeket egy-egy délutánra. Nyáron pedig, immár évek óta, a Szüni Dödő programsorozat keretében a Petőfi Csarnokban és a Mikszáth téren nyitja ki kapuit a Meseház.

Tavaly nyáron egy igazi mesetábort is rendezett iskolánk. A színhely is mesés volt, mégpedig Heves megyében a hegyek között, egy völgyben megbúvó kis faluban, Egerbocson. A Mirkó Királyfi Kalandtáborban Mirkó királyfi meséjével feküdtünk és keltünk, az egész tábor egy különleges mesejáték színtere lett. Az óvodásoktól kezdve a tizenhat éves kamaszig mindenki a mesében élt, de a résztvevők között nem osztottuk fel a szerepeket, hanem mind a 60-80 gyerek egyszerre volt a hős Mirkó királyfi, és együtt állták ki a próbákat, együtt győzedelmeskedtek.

Az interjút Takács Mária készítette.


Idézetek Jorge A. Livragától

  • „A valódi pedagógia úgy nevel, hogy közben nem torzít el; tudást közvetít félrevezetések nélkül; oktat és nem politizál; felébreszti a lelket és a minden emberben szunnyadó képességeket.”
  • „A valódi pedagógia azt tanítja meg, hogy hogyan ébresszük fel képességeinket a tanulásra, a kísérletezésre és az életre.”
  • „Az oktatást ne korlátozzuk az adatok memorizálására – az ember nem számítógép. Nevelni kell szívét és kezét is. Az új nemzedéket ne csak okosnak, hanem jószívűnek és dolgosnak is neveljük.”
  • „A valóság kilométerekre riasztja el a huszadik század eleji, leegyszerűsített elméletek gyenge szitakötőit, amelyek szerint a gyerek fejlődésének egyedüli tényezője az elméleti oktatás.

    Az íj és a nyílvessző minősége ugyanolyan, de nincs két egyforma íjász, és számtalan céltábla van.

    Az emberi tevékenységek tanulmányozása és megértése – röviden nevezhetjük tudománynak, filozófiának, művészetnek és vallásnak – nem választható el magától az embertől.”

 

INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar weblapjainkat.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org

http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hirlevel” <oinah[kukac]axelero.hu (oinah[at]axelero[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a oinah[kukac]axelero.hu (szerkesztőségnek).

 

SZÉKHELYEINK:

  • Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Telefon: 334-2756, a nyári szünet alatt hétköznap 18–20 óráig.
  • Győrött: 9021 Munkácsy Mihály u. 1. II. em. Telefon: (96) 322-182, a nyári szünet alatt szerdánként 17–21 óráig.
  • Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Telefon: (62) 452-183, a nyári szünet alatt keddenként 17–21 óráig.