Kulturális Hírlevél 56. szám
2007. május

TARTALOM

• GEA
  
• Portré: Móra Ferenc
  
• Ajánló: A reneszánsz gyerekszemmel – a Meseház Reneszánsz-sorozata
  
• A filozófia mint életforma
  
• Májusi és júniusi programjaink
  
• Információk

GEA - ember- és természetvédelmi csoport

Önkéntesség: a változás kulcsa

Gea vagy Gaia az antikvitásban a Földanya: otthona, táplálója és védelmezője a rajta élő lényeknek. Anya, akinek minden élet egyformán fontos, legyen növény, állat vagy ember. Élőlénynek tartották, hiszen élettelen hogyan hozhatna létre élőt. és napjaink önző, technokrata szemlélete mellett ismét megjelent, most már tudományos elméletként is, hogy bolygónk él.
Közben mi, emberek többnyire elfeledkezünk arról, amit a régiek „köteles gyermeki tiszteletnek” hívtak. Használjuk és kihasználjuk kincseit, természetesnek vesszük, hogy minden értünk van, azért, hogy hasznot húzhassunk belőle. És közben pusztítunk, pusztítjuk a lényeket, az életet és pusztítjuk az élet forrását, a Földet.
Konrad Lorenz A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című könyvében felhívja a figyelmet arra a hasonlóságra, amely egy rákos daganatból készült mikroszkópi metszet és a modern külvárosokról készült légifelvételek összevetésekor látható. És sajnos az analógia úgy tűnik megállja a helyét: a daganatos sejt is csak szaporodni és fogyasztani szeretne. tekintet nélkül arra a holtbiztos tényre, hogy a szervezet általa okozott halála őt magát is megöli. 
És ez az anyagelvű pusztítás nem csak a természetben, hanem egymás közti viszonyainkban is egyre erősebben jelentkezik: az együttérzés, a segítőkészség hiánya egyre szembetűnőbb, az önzés, a félelem egyre erősebb, a nemeslelkűség és az önzetlenség lassan paranormális jelenségnek minősül. Ahogy Fodor Ákos költőnk megfogalmazta egyik haikujában:

„A fogyasztói
társadalom fogyasztja
a társadalmat”.

A gond láthatólag közös, ezért nem vonulhatunk ki belőle, és homokba sem érdemes dugni a fejünket.
Egyesületünk 50 éve küzd azért, hogy tanítással és segítségnyújtással erősítse a társadalmi összefogást és a szociális érzékenységet, önkénteseink a világ több mint 50 országában vesznek részt tevőlegesen a tudatlanság, a katasztrófák, a szegénység, a hátrányos megkülönböztetés sújtotta emberek megsegítésében.
Önkéntes tevékenységeink alapja a filozófia, amely etikai és társadalmi tudatot ébreszt az emberekben, akik ennek köszönhetően felismerik mások szükségleteit, és szükségét érzik, hogy segítséget nyújtsanak.
GEA csoportunk - nevéhez híven - nem kizárólag környezetvédelmi vagy szociális tevékenységet folytat. Az élet egységét alapul véve tevékenységünkben egyformán fontos a természetvédelem, a szociális segítségnyújtás, a polgári védelem és a katasztrófaelhárítás.

Polgári védelem és katasztrófaelhárítás
Nemzetközi mentőcsapataink ott voltak a cunami sújtotta csendes-óceáni térségben, Pakisztánban a földrengés utáni mentésben, El Salvadorban és Guatemalában a katasztrófák idején, részt vettek az indonéziai földrengés utáni helyreállításban.
A helyi Polgári Védelemmel együttműködve vízimentő szolgálatot adnak, vagy önkéntes társadalmi szolgálatként erdőtüzet jeleznek és oltanak, elméleti és gyakorlati polgári védelmi felkészítést tartanak. 

Szociális segítségnyújtás
Önkénteseink segélyakciók keretében ruhákat és élelmiszert juttatnak el a rászorulóknak, tanítanak és gondoskodnak árvaházakban, öregek otthonaiban, kórházakban, ahol éppen szükség van a segítségre.

Természetvédelem
Helyi környezettisztítási akciók, felvilágosító munka, környezettudatos nevelés. kicsiben és nagyban. Van, ahol az Elbrusz a méret, és van, ahol a Gellérthegy. De a szándék és a cél azonos: felébreszteni az emberek felelősségérzetét a környezet, a Föld iránt.

És itthon?

• Több mint tíz éve látogatjuk gyermekműsorainkkal a gyermekotthonokat, kórházakat, óvodákat.
• Évente többször szervezünk ruha- és játékgyűjtési akciókat.
• 2003 óta veszünk részt az árvízi védekezésben.
• 2004 óta takarítjuk a Gellért-hegy csak alpintechnikával megközelíthető, sziklás részét.
• Győrött évente tisztítjuk az Ady-városi tavat.
• Az egyre gyakoribbá váló szélviharok kárainak elhárításához létrehoztunk egy speciális motorfűrészes csoportot: szakembereink szükség esetén mind az utak felszabadításában, mind a speciális technikát igénylő, megdőlt fák felszámolásában segíteni tudnak.
• Részt veszünk a nyaralók által is kedvelt leányfalui ártér veszélytelenítésében.
• Egerbocsi táborhelyünk közelében szükség esetén együttműködünk a tűzoltókkal a bozót- és erdőtűz oltásában.
• Januárban tartottuk első téli túlélő kurzusunkat, amelyen nem sarkvidéki témákkal, hanem az itthon is felmerülő veszélyekkel és a túlélés általános elveivel foglalkoztunk.
• Április 10. óta tart alaptanfolyamunk azok számára, akik önkéntesként szeretnének valami hasznosat tenni a világunkért.
• Fokozottan védett madárfészket őrzünk. De még nem mondhatjuk meg azt, hogy hol.

Szervezetünkben ezeket a tevékenységeket önkéntesként, bármilyen anyagi ellenszolgáltatás nélkül, szabadidőnkben végezzük.
Hogy miért? Egy emberibb világért.

Mert önkéntes az, aki útra kel, mert munkájának egyhangúsága, gondjainak sokasága közepette álmaiban feltűnik előtte egy szebb és igazságosabb, vagyis emberibb világ, amelyben zöldebb a fű, kékebb az ég, magasabbak a hegyek, szebbek a házak, barátságosabbak az emberek. Az álomkép eredetijét fáradtságtól vissza nem riadva keresi és cselekszik megvalósításáért.
S bár az eredetit a Földön meg nem találja, a megvalósulást (többnyire) meg nem éri, de azért jó kedvét nem veszíti, hiszen örömét éppen a cselekvésben leli.

Portré: Móra Ferenc

A kötelező olvasmányok hasznosságáról sokat vitatkoztak és fognak is vitatkozni, de abban mindannyian egyetérthetünk, hogy felnőtt, érettebb fejjel jó újraolvasni (vagy végre elolvasni) ezeket a könyveket, hiszen biztosan többet értünk meg belőlük, élénkebben és mélyebben éljük át az olvasottakat. A magyar olvasóközönség számára Móra Ferenc elsősorban a Kincskereső kisködmön, a Rab ember fiai írójaként maradt meg. Érdemes feleleveníteni ezeket a műveket és megismerni írójukat: újra (vagy végre) hatni fog ránk az írások és alkotójuk kedvessége, embersége és a világ legkisebb dolgait is élettel-lélekkel megtöltő leleménye.

„Gyermekszemmel”
Móra Ferenc életét és írásművészetét nem lehet elválasztani Kiskunfélegyházától, ahol 1879-ben megszületett és gyerekeskedett szűcsmester apja és anyja, a kenyérsütő asszony szegény családi fészkében. Itt ivódtak bele gyermekkorának élményei, nyelvének alföldi íze. „Engem Félegyháza tett íróvá – amit le se szeretnék tagadni –, a magyar nyelvem is Félegyháza adta, józan világnézetemet is Félegyháza adta, és azon kívül minden benne van Félegyházában, ami nekem kedves: a Daru utca, gyermekkorom. Nekem Félegyháza jelenti apámat, az ő derűjét és az anyám simogató kezét, jelenti azt a hűséget, amely elkísér a sírig.” Sok-sok történetének a kis Móra Ferike a hőse, az író rajta keresztül a gyermek szemével mutatja be az ínséges élet hétköznapi örömét, bánatát, derűjét. Az egyik elbeszélésből kiderül, hogy úgy tanult meg írni, hogy egy télen a jégvirágos ablak lett az írótáblája, édesanyja azon mutatta meg a betűk írását. A Szeptemberi emlék feleleveníti, hogy amikor a családnak már nem tellett a harmadik iskolaév tandíjára, és nem tudták beíratni a fiút, a tudásra vágyó Ferkó a tanterem elé lopódzott, és onnan hallgatta az oktatást. A latinórán aztán egy nehéz kérdést tett fel a tanár, a bent ülők nem tudtak válaszolni. A bujdokoló nem tudta megállni, bekiabálta a megoldást, erre azután a tanár a karjában vitte be a terembe, és többet már nem kellett tandíjat fizetni a szűcsmester szorgalmas és eszes fiának.

Nem nosztalgiázó, keserédes történetek az író gyermekkorát felidéző írások. Arra tanítanak, hogy nem csupa „nagy” eseményről szól az életünk, hanem apró-cseprő hétköznapokról, amelyeknek - és ebben segít a rácsodálkozó, a láthatatlanra is kinyíló gyermekszem – kis jeleneteiben is észre lehet venni a szépséget, a varázslatot, az emberséget, a tapasztalatot, és így a külső világ megelevenedik, megtelik csodával és felfedeznivalóval. A Kincskereső kisködmön történetében szereplő Gergő (vagyis maga az író) kincseket szeretne találni. Apja varr neki egy csodakabátkát, és elárulja a titkot: ebben tündér lakik, és „míg te vagy a ködmönnek a gazdája, mindig igazat kell mondani”. „A varázsfüvek, amiket én szedegettem össze erdőn-mezőn, finom selyemszállal kivarrva mind rákerültek a ködmönkére, a legszebbre, amely Márton szűcs műhelyében valaha készült. Volt rajta kökörcsin és varádicskóró, búzavirág (...) Utoljára rákerült a ködmönre az öreg malomház is a félrecsapott süvegével.” Móra egész írásművészetére jellemző, hogy szinte ebbe a virágos „lélekködmönbe” bújva láttatja a világot. Különös játékosság mutatkozik meg abban is, ahogy tolla alatt a tárgyak életre kelnek, és ebben is a mindent elevennek látó gyermek szemléletét viszi tovább: „Nekem a világon minden élt, és én mindig egészen tisztán megértettem még azt is, mit ketyeg az óra, és mit gondol magában az oroszlán, aki rá volt festve az óra számlapjára.” Egy-egy jelzővel, hasonlattal mesei, vagyis finomabban érzékelő valóságba helyezi a megszokottat. Minden apróság arannyá válik, amihez hozzáér – írja róla Kosztolányi. „A harmadik osztályos utazás, a sáska vagy a kettőspont, minden-minden méltó arra, hogy emberi mivoltunkban megnyilatkozzunk.”

A gimnázium elvégzése után beiratkozott a pesti egyetemre, mert természetrajz és földrajz szakos tanár akart lenni. Nemcsak a tudományos érdeklődés vitte a természethez, az költői világában is mindig „szerepel”. A természet érzékletes és egyben szeretettel teli bemutatása például a Hogyan tanultam meg írni? című történetben: „A szelek nagyon oda voltak szokva a padlásunkra, s én már a szavukról megismertem, melyik az északi, melyik a déli, melyik fúj Dunáról, melyik Tiszáról. Egyszer el is határoztam, hogy elbújok a kémény mellett, és meglesem a szélfiúkat. Különösen a napkeleti széllel szerettem volna összebarátkozni, mert arról Messzi Gyurka barátom, az öreg csősz azt mesélte, hogy az a legkedvesebb fia a hajnalnak, piros köpönyegje van és aranykoronája.” Folkloristaként és műkedvelő nyelvészként is kutatott, egyik professzora ösztönzésére tanulmányt írt a Népies növénynevek a Kiskunság flórájában címmel. Írásaiban újra és újra felbukkannak kedvelt virágai nevei, akár úgy is, hogy történeteinek szereplői kapnak beszélő növényneveket.

Móra Ferencet tartják számon első ifjúsági íróként a magyar irodalomban. Elég nagy író, hogy kicsiknek írhasson; sikerül elkerülnie a gyermeteg gügyögést és a felnőtteskedő moralizálást – jegyzi meg egyik méltatója. A 17. században az Erdélyi Fejedelemségben játszódó Rab ember fiai, a Dióbél királyfi hallatlanul népszerű regények lettek már a két világháború között. Máig kedveltek állatmeséi is (például a Csilicsala Csalavári Csalavér), amelyekben ennek a világirodalomban régóta használt műfajnak az eszközével, azaz állatszereplőkön keresztül mutat rá pompás humorba oltva a fonákságokra és igazságtalanságokra. A gyermeki képzelet és észjárás számára élvezetes történeteiben mulattató párbeszédeket olvashatunk, ugyanis a természetet értő Móra nagyon találékony volt az állatok mondanivalójának „tolmácsolásában” is.

„A Szerkesztő úr”
Móra gyermekmeséi rendszeresen megjelentek szegedi, majd budapesti újságokban. Kapcsolata azonban sokkal szorosabb az újságírással: kortársai és a mai irodalomtörténeti értékelések szerint is született hírlapíró tehetség volt. Hogy lett a tanárjelöltből újságíró? A pesti egyetemi évek sok viszontagsággal teltek. Nemcsak az idegen, nagyvárosi légkör, hanem a folytonos pénztelenség miatt is szenvedett, ezért végül nem fejezte be tanulmányait. Ugyancsak írással próbálkozó bátyja igyekezett beajánlani a szegény diákot valamelyik újsághoz, így került 1902-ben vissza az Alföldre, a Szegedi Napló tollnokának. Ahogy később mesélt erről, rögtön önbizalmat adott neki, hogy a szerkesztőségben ahhoz a „halhatatlan” íróasztalhoz ültették, amelynél egykor Mikszáth Kálmán rótta a sorokat. Volt kitől örökölni ennél az újságnál: a Napló munkatársai közé tartozott korábban Gárdonyi Géza is, Móra mentora pedig az akkor már országos hírű Tömörkény István lett. Feladatául a városházi tudósítások és az aktuális hírek rovatát kapta, de látva tehetségét, hamarosan már a vezércikkek, azaz cicerók (akkoriban ezzel a betűtípussal szedték a vezércikkeket) megírásával is megbízták, 1913-tól pedig az újság főszerkesztője lett. Ahogy egyik életrajzírója, Péter László jellemzi: „mindig éles szemmel és szúró tollal” vitte a nyilvánosság elé az emberi butaság, az irigység, a részvétlenség megnyilvánulásait, a lélektelen bürokrácia, a gyerekektől idegen közoktatás témáját. Kiemelkedve a szegénységből már régi emlék lett számára a nélkülözés, de nem feledkezett meg a kiszolgáltatott emberekről. És mindez ugyanazzal a természetességgel, erőltetett didaktikus megjegyzésekkel nem terhelt, érzelemmel teli hangon, amely szinte már furcsa, a mai hírlapi stílust nézve (sajnos) „túlságosan emberi” lenne. „Nem vagyok nagy regiszterű orgona: kolompszó vagyok a magyar mezők felett, de fáradt emberek ezt is szeretik hallgatni néha. Nem vagyok csillag, csak rőzsetűz, de az, amíg ég, meleget tud adni egyszerű embereknek.”
Szegeden elért sikerei után két budapesti lapban, a Magyar Hírlapban és a Világban megjelent tárcái országos hírűvé tették. Népszerűségét jól jellemzi Karinthy szösszenete: „A napokban zsúfolt villamoson utazva, belenéztem egy útitársam újságjába. Szórakozottan olvastam az egyik cikk címét, amely így szólt: Megfilmesítik Móra ásításait. Ma már tudom, hogy csak szórakozottságomban olvastam így a címet, mert Móra ásatásairól van szó. Akkor azonban csodálkoztam ezen a népszerűségen, de hamarosan megnyugtattam magam, és teljesen indokoltnak tartottam a dolgot, mert szerintem Móra ásításai mulatságosabbak, mint ha más szellemeskedik.”

1914-ben, a világháború kitörésekor nem voltak sokan akár Magyarországon, akár Európában, akik nem estek áldozatul a háborús mámor hangulatának. Ezen kevesek közé tartozott Móra és a Szegedi Napló, és ha a hivatalos háborús politika nem is engedte az őszinte kritikát, ezt ő úgy kerülte meg, hogy az egyén szenvedésén keresztül mutatta be a háború borzalmait. Szemléletében ott munkált a Szegeden megismert szabadkőműves hitvallás is: „A sisak alatt is lásson a szabadkőműves könnyet, pajzs alatt is érezze a szív dobogását” – írja a szegedi páholy tagjaként. A háború elembertelenítő hatása az egyik témája az Ének a búzamezőkről című regényének (1927), amely az irodalomtörténészek szerint legsikerültebb alkotása. „Móra azt írta meg ebben a lefojtott lírájú regényben, hogyan nyúlt bele a háború a hátország életébe, s hogyan öldökölt tovább, békétlenségbe, tébolyba, halálba kergetve azokat, akiket kizökkentett életük természetes menetéből” – jellemzi a regényt Péter László. A zaklatott idők háttere előtt néhol szinte szociográfiai pontosságú leírását adja annak a szegényparaszti világnak, amelyet Félegyházán és Szeged környékén megismert és megértett. Ez a téma és hasonló drámaiság majd Móricz Zsigmond és Illyés Gyula hangján szólal meg a magyar irodalomban.
Ennek az alkotásnak is – mint bármelyik másiknak az életműből – egyik fő erénye a költőiség, a rendkívüli nyelvi gazdagság. Akár külön tanulmányt is lehetne írni a csak ebben az egy regényben feltűnő rengeteg szólásról, az író által megidézett szegedi nyelv sajátosságairól. Ez a népnyelvből, a hétköznapok nyelvhasználatából ihletett egyéni, Móra-féle nyelv példát ad arról, hogy miként lehet természetesen, kimódolt stílus és manír nélkül szépen, nagyszerű változatossággal, és mindemellett szinte „muzikálisan” írni. Kosztolányi szerint ő „zenésze prózánknak”. Más írótársak megemlítik, hogy Móra mestere volt az élőszónak is, és sodró lendületű, játékosan könnyed írói nyelve teljesen megegyezett azzal, ahogyan beszélt.

„A soktudományú ember”
A sokoldalú érdeklődésű író-újságíró nemcsak a Szegedi Napló élén követte Tömörkény Istvánt, hanem az ő nyomában lett először a szegedi Somogyi-könyvtár (amely akkor még a Tisza-parti múzeumban működött) könyvtárosa, majd mestere halála után, 1917-től a könyvtár és a Városi Múzeum igazgatója. Ezzel hírlapíró foglalkozása mellett a város „mindenese” lett, aki egymaga több embernek való munkát végzett el - feláldozva a pihenőidőket és az egészségét is. (A feszített munkatempó is közrejátszhatott abban, hogy nem érte meg az öregséget, ötvenöt éves korában, 1934-ben meghalt.) Egyszerre volt lelkiismeretes őrzője és megújítója a szegei kultúrintézetnek. Még Tömörkénnyel együtt – a meglevő régiségtár és képtár mellett – felállítják a néprajzi tárat is. Móra főleg szülővárosának mesterségeit megörökítő tárgyakat mentett át a kiállításra. A szegedi hagyományok ápolását is fontosnak tartotta, ilyen jellegű, a szélesebb közönség számára írt tárcái halála után jelentek meg Szegedi tulipántos láda címmel.
A néprajzon kívül a múlt másfajta kutatása is érdekelte: autodidaktaként belekóstolt a Szeged környéki ásatásokba. Bár csak parasztrégésznek nevezte magát, igyekezett nagyobb szakmai tudásra szert tenni. Nagyon sok helyen jó érzékkel kezdett a feltárásokba, például a Zentához közeli Csóka község határában napvilágra hozott leletekre az európai régészet is felfigyelt. Korában ő tette a legtöbbet a régészet népszerűsítéséért, a földből előkerült leletek védelméért. A falvakban is közismert lett a szegedi határban ásató igazgató úr, aki bebocsátást kér a parasztportákra, hogy kutathasson. A régészet tudománya számára fontos hagyatéka az is, hogy felhívta a figyelmet a néprajzi ismeretek felhasználására a feltárt kincsek tanulmányozásához. A régész és a történelem iránt elhivatottan érdeklődő tudós szólal meg az Aranykoporsó című regényében (1932). A 3. században, Diocletianus császár idejében játszódó mű megírását alapos tanulmányok előzték meg. Egyik elemzője szerint ez a regény „végtelen szeretettel és gonddal regényessé formált római régiségtan”.

„Az első közkönyvtárnak, az alexandriai museionnak homlokzatára az volt írva: a lélek gyógyszertára;a mienknek az a fölirata: a közművelődésnek.” Móra komolyan vette ezt a hivatást, és – hasonlóan írói munkásságához – felhasználta minden leleményét, hogy közelebb hozza a tudást. Egy látogató például lejegyezte, hogy még sosem látott olyan különös éremkiállítást, mint a szegedi múzeumban: az egyik tablón A tehén a numizmatikában feliratot pillantotta meg, a tehén képe mellett pedig az árát a különböző történelmi korok pénznemeiben. Mint ebből a példából is látható, a költői lelkű igazgató (aki a sok ötlet megvalósítása mellett óriási mennyiségű aktamunkát is végzett) úgy rendezte be a kiállításokat, hogy „majdnem megszólaltak”, és mindenkor igyekezett kiragadni a tudományt az élettől elidegenedett, öncélú rendszeréből. „A szegedi múzeumnak - írja egyik újságcikkében, amelyben jó megfigyelhető a mórai stílus is – gyönyörű egzotikus lepkegyűjteménye van. (...) minden pillének megvolt a maga névjegye, amelyikről a laikus megtudhatta, hogy ezt vagy azt a káprázatos lepkecsodát Pupilio campififera-nak vagy minek hívják. Ettől persze nem lett okosabb senki, s ha rávetemedett valaki, hogy a deák nevet elolvassa, mire odább ment, már el is felejtette. A múzeum újabb átrendezésénél a szakember számára meghagytuk ugyan a tudományos névjegyecskét, de a nagyközönséget nem ez állítja meg, hanem egy nagyobb magyarázó tábla, amely így kezdődik: A pillangók a napfény gyermekei. Természetesen ez a különös mondat szemet szúr mindenkinek, és végigolvassa a szöveget.” Ilyen világos és mindenki számára érthető táblákat helyeztek el mindenütt - tudósít. Így a látogató „lépten-nyomon hozzádörgölődik a tudáshoz, s ha akarja, ha nem, elviszi magával, mint ahogy mezőn sétáló ember akaratlanul is elviszi a ruháján a vadvirág belekapaszkodó magját, és szórja, terjeszti, amerre jár, anélkül, hogy tudna róla.”

A dolgos polihisztorélet alatt sok tündér bújt elő Móra Ferenc ködmönéből. Több száz elbeszélés, tárca, regények, ásatások, könyvtárrendezés, múzeumszervezés, néprajzi gyűjtés, nyelvművelés – egy olyan ember hagyatéka, aki mindvégig megőrizte a rendületlen tenni akarást, a játékos humort és a gyermeki rácsodálkozás képességét.

Gondolatok Móra Ferenctől

„Mérkőzzenek az irodalmi felekezetek anélkül, hogy levonnák maguk közé a piedesztálra állított halhatatlanokat. (...) Minden irodalmi felekezet evangéliumában bent kellene foglaltatnia ennek az elvnek: a szép örökre szép marad, ha Horác zengi, ha Paul Verlaine; ha kétezer éves, ha tegnapi születésű: csak emberi szív lüktessen benne.”

„Azt hiszem, az irodalomtudomány se fogja tudni soha, mi a teremtés titka. Csak egyet tudok biztosan, azt, hogy ha jót ír az író, az nem az ő érdeme. Az megszállottság, révület, sugallat, titok. Az író csak azért felelős, ha rosszat ír. Mert azt olyankor írta, mikor nem diktáltak neki belülről.”

„Az ember, kinek lelke erősen működik, olyan, mint a szentjánosbogár, mely minden pórusán világít tudtán kívül.”

„A nagy elmék világítanak is, mint a csillagok, de mindig színekben is játszanak - találóan a mi érzelmi vagy értelmi fokunk prizmája miatt.”

„Mindaddig, amíg az állam legalább olyan komolyan nem veszi, mint a labdarúgást (...), a könyvtár nem lesz komoly kultúrtényező. Addig csak díszítés lesz, annak is szegényes, körülbelül azon az alapon, hogy európai országban közkönyvtárnak is illik lenni.”

„Abban mutatkozik meg a műveltségünk, ahogy a műveletlenekkel bánunk”

„A balgatag ember úgy van az élet igazságával, mint a gyerek a káposztafejjel. Száz levelét leszaggatja, s csak mikor a kemény torzsához ér, akkor veszi észre, hogy a káposztát eldobta.”

„Ha az emberek negyedrész annyit költenének arra, hogy jót tegyenek másoknak, mint arra, hogy kárt tegyenek maguknak: nyoma se volna a nyomornak.”

„Két pulikutya a legtitkosabb álmom, azzal az élethivatással, hogy hozzájuk tartozó háromholdas földemnek (egy hold búzavirágnak, egy hold pipacsnak, egy hold pipitérnek) csak a sarkig kísérjék el csaholva az idegent.”

Ajánló

A reneszánsz gyerekszemmel – az Új Akropolisz Meseházának Mátyás-sorozata

2008-ban ünnepeljük Mátyás király trónra lépésének 550. évfordulóját. Az Új Akropolisz már ebben az évben számos programmal idézi meg a reneszánsz kort és a méltán híressé lett uralkodót. A reneszánsz világa sorozat (amelyről előző számunk ajánlójában olvasható részletes leírás)áprilisban tartott három előadása után májusban a Meseház ugyancsak háromrészes sorozata Mátyás udvarába vezet bennünket. A Meseház többi programjához hasonlóan a közönséget nemcsak előadások, hanem aktív tevékenységek, azaz a témához kapcsolódó kézműveskedés, közös játékok várják, sőt korhatár nélkül bárki - hiszen az udvarba kaptunk meghívást - egy igazi reneszánsz bálnak is részese lehet.

A sorozat első előadásán Mátyás, az igazságos király címmel, ezekből a megnevettető, de egyben az igazságosságra, becsületességre tanító mondákat idéznek fel a színjátszók, majd korabeli játékok készítése következik. A Tudósok, vitézek és udvarhölgyek Mátyás udvarában előadáson udvari játékok, lovagi viadalok hozzák közelebb a reneszánsz ember értékeit: a bátorságot, a kutató szellemet, a szépség szeretetét. A „vitézek” pajzsot és sisakot, a „hölgyek” pedig valódi keszkenőt készíthetnek maguknak. A sorozat a királyi palota báltermében zárul: miután a vendégsereg megismerkedik az udvari illemmel, díszbe öltözve élőzenére tanulja és járja a reneszánsz táncokat.

Budapest
május 5. szombat, 16.00: Mátyás, az igazságos király
május 20. vasárnap, 10.00: Tudósok, vitézek és udvarhölgyek Mátyás udvarában
június 3. vasárnap, 16.00: Reneszánsz bál tánccal és élőzenével

A filozófia mint életforma

„... az ifjú elme nem képes megítélni, hogy minek van rejtett értelme, minek nincs, hanem amit ilyen zsenge korban befogad, az rendszerint kitörölhetetlenné és megmásíthatatlanná lesz benne. Ezért bizonyára mindennél fontosabbnak kell tartanunk, hogy az első mesék, amelyeket hall, az erény szempontjából a legtanulságosabbak legyenek.”

MÁJUSI ÉS JÚNIUSI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszínek:

A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

GYŐR

Helyszín:

SZEGED

Helyszín:

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten:  1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756,
  e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Győrött:  9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727,
  e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Pécsett:  7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779,
  e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Szegeden:  6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183,
  e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Székesfehérváron: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Telefon: (20) 353-1466,
  e-mail: szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)