Kulturális Hírlevél 14. szám
2003. július–augusztus
TARTALOM
- Nyár – a lélek lehetősége
- Nyári programjaink
- Johann Wolfgang Goethe gondolatai a halhatatlanságról és
a reinkarnációról
- Idézetek Goethétől
- A filozófia mint életforma
- Információk
NYÁR – A LÉLEK LEHETŐSÉGE
Már beléptünk a nyár kapuján. Újra átéljük a természet egyik ismétlődő fázisát, bár talán pontosabb, ha azt mondjuk, hogy alávetjük magunkat neki. De e helyett a passzivitás helyett érdemesebb lenne, ha kicsit jobban tudatosítanánk életünk valamennyi pillanatát, és nem csupán kihúznánk naptárunkban a szinte észrevétlenül múló napokat.
A nyár különleges időszak, azonban mára nagyrészt elveszítette jelentésének mélységét a versek, a bevett szokások, a hétköznapi gondolkodásmód és a reklámok hatására.
Az emberek a nyarat többnyire „pihenésre” szánják, csakhogy a mostani szünidők elsősorban nem a pihenésről szólnak. Úgy tűnik, hogy az emberek a lelküket akarják pihentetni, testüket viszont, amennyire csak lehetséges, cselekvésre akarják bírni, mégpedig olyanra, amilyenre hajlamaik és ösztöneik vezetik őket. Az újságok, a filmek, az utcai plakátok a nyárhoz a fürdőruha-kavalkádot, a különleges, izgató italokat, a pszichedelikus zenét, a szélben lobogó hajat, valamint az általános lazaságot és komolytalanságot társítják.
Egy fokkal finomabb szinteken a nyarat a „megérdemelt pihenés” és a „bőség” időszakának tekintik. Az érett gyümölcs példázza az érett és komoly embert, aki az év többi részében végzett fáradságos munkáját piheni ki.
Most pedig mi, az események és divatok szele sodorta kicsiny porszemek, tegyük fel a kérdést: az évszakok csupán a véletlen folytán követik egymást, vagy találhatunk valami mélyebb összefüggést is ebben, esetleg a természet igazi nyelvét?
Természetesen ez utóbbit tartjuk igaznak. Ha az egész természet élő, ha mi, akik részei vagyunk ennek a természetnek, alá vagyunk vetve az élet és a halál, a betegség és az egészség, a fiatalság és az öregség körforgásának, akkor miért utasítsuk el a gondolatot, hogy a nyár, az ősz, a tél és a tavasz a természet életének megnyilvánulásai?
A nyár az érettséget, az élet kiteljesedését jelenti, és bennünket is arra buzdít, hogy ugyanígy érezzünk. Ez az analógiák játékából fakad, amelytől nagyon nehéz függetleníteni magunkat. Nem arról van szó, hogy kerüljünk ki a természet hatása alól. Ellenkezőleg, érezzük magunkat érettnek, teljesnek, telítődjünk napsugarakkal, vagyis energiával, és intelligensen használjuk ki a nyár adta lehetőségeket. Nemcsak a testnek kell pihennie, nemcsak a testnek kell éreznie ezt a teljességet, a belső embernek is engednünk kell, hogy nyara teljes legyen, és hogy szabaddá váljon a mindig jelen lévő gondoktól.
A pihenés nem a zenén, az italokon, a legújabb divaton, a tenger vagy a hegyek közelségén múlik (noha ezek a tényezők is segíthetnek). Az ember számára a pihenést tevékenységeinek váltogatása hozza. Ha elfáradtunk a hosszú hónapokon át végzett rutinfeladatainkban, pihenjük ki őket megújult alkotóerőnk segítségével: olvassunk mást, beszéljünk másról, osszuk be máshogy a napunkat, a szokott útvonalaink helyett válasszunk újakat. Ha a mindennapok monotonsága tudatunkat hosszú hónapokon át a test igényeinek szintjén tartotta, újítsuk meg lelkünket a nyár erejével. Itt az idő, hogy újra feltegyük a régi kérdéseket: „Ki vagyok?” „Honnan jövök?” „Merre megyek?” A nyár érett letisztultságában megtalálhatjuk azokat a válaszokat, amelyeket a tél sötétjének csendje esetleg nem engedett meglátni.
Az emberre érvényes az a törvény, hogy állandóan tevékenykednie kell. Hiába álmodozunk romantikusan olyan pihenésről, amelyben semmit sem csinálunk, hiszen sohasem érhetjük el az abszolút semmittevést: ha nem jár a kezünk, akkor majd jár az elménk; ha nem gondolkodunk, akkor az érzelmeink lesznek aktívak, ezek pedig mind ugyanúgy „fárasztanak” minket.
Csak az képes pihenni, aki előtte elfáradt. Csak az hagyhatja abba a keresést, aki már megtalálta, amit keresett. Tényleg mindenki elfáradt már önmaga keresésében? Nem kellene-e ezt az időszakot arra fordítani, hogy tevékenységeink jellegét megváltoztatva elkezdjük keresni azt a nyár ígérte érettséget, amelyet az emberre vonatkoztatva EVOLÚCIÓNAK hívnak?
| Delia S. Guzmán az Új Akropolisz nemzetközi elnöke |
NYÁRI PROGRAMJAINK
Gyerektábor a Mátrában
A tábor mottója: „Ismerd meg önmagad, és megismered a világegyetemet.” (görög mondás)
A kisebbekkel és a nagyobbakkal játékosan ismerkedünk az önismeret, önkifejezés különböző módjaival, és a megismerést kiterjesztjük társainkra, valamint a természet csodáira is.
Néhány tevékenység a sok közül, mely a gyerekekre vár: nyelvgyötrő
játékok, ritmikus versek tanulása, daltanulás, természetes anyagokból
hangszerkészítés, sziklakert építése, görög minták, betűk, kőmásolatok
festése, görög néptánc és ügyességi játékok…
Művészetek Völgye
Nyáron is találkozhatnak filozófiai témájú előadásainkkal a több éve megrendezésre kerülő Művészetek Völgye rendezvénysorozaton belül, Öcsön, a Tapolcától néhány kilométerre lévő festői szépségű kis faluban.
A Művészetek Völgye egy héten keresztül – július 25-től augusztus 3-ig – várja vendégeit színházi előadásokkal, koncertekkel, kézműves foglalkozással, valamint az Új Akropolisz következő előadásaival:
| július 26. szombat, 11.00 |
Mandalák – visszatérés a teljességhez
Előadó: Doba Éva |
| július 28. hétfő, 11.00 |
A Gyűrűk Ura
Előadó: Kovács Balázs |
| július 31. csütörtök, 11.00 |
A matematika reneszánsza
Előadó: Apáti János |
| augusztus 2. szombat, 11.00 |
Egyiptom – Ízisz és Ozirisz mítosza
Előadó: Kaposi István |
| augusztus 2. szombat, 16.00 |
Fehérlófia – játszószínház gyerekeknek (korhatár nélkül) |
Programjaink 11.00-kor kezdődnek az öcsi polgármesteri hivatalban, Meseházunk előadását, a Fehérlófiát pedig 16.00 órai kezdettel tekinthetik meg. Az előadásokon kívül az öcsi kézművesvásárban is kedvükre válogathatnak a magyar és más ősi kultúra motívumait és szimbólumait megjelenítő, kézzel festett kisplasztikák közül.
„EZERSZER IS JÁRTAM MÁR A FÖLDÖN, ÉS MÉG EZERSZER VISSZATÉREK.”
JOHANN WOLFGANG GOETHE GONDOLATAI A HALHATATLANSÁGRÓL ÉS A REINKARNÁCIÓRÓL
Johann Wolfgang Goethét általában a Faust írójaként ismerjük, pedig kortársai elsősorban filozófus lángelmének tekintették, aki ráadásul jelentős természettudományos kutatásokat is végzett, és mindennek tetejében fontos posztokat töltött be szűkebb hazájának, a weimari nagyhercegségnek a vezetésében. Korának legnagyobb embereként tartották számon Európa-szerte, Napóleon, II. Frigyes császár, de Kossuth és Széchenyi is tisztelte géniuszát.
J. W. Goethe (1749–1832), a német felvilágosodás – nyugodtan mondhatjuk – legnagyobb alakja úgy gondolkodott, mint egy manapság nagyon intelligensnek tartott ember. Ezt első pillantásra talán feleslegesnek tűnik kihangsúlyozni, de vegyük figyelembe, hogy az utóbbi háromszáz év alatt jelentősen megváltozott az emberek gondolkodása, Goethe azonban mégis korszerű maradt! Nagysága így nem egyszerűen abban állt, hogy különleges képességekkel született zseni volt, hanem sokkal inkább abban, hogy megvolt az a képessége, amellyel meg tudta különböztetni mind saját korával, mind az előzőekkel kapcsolatban az értékeset az értéktelentől, és arról gondolkodott, azon munkálkodott, ami idő felett álló, örök érvényű.
Ő maga, noha tudatában volt zsenialitásának, mégsem elégedett meg ezzel. Így írta: „Az első és utolsó követelmény a lángelmével szemben, hogy szeresse az igazságot.”(M) Az igazságot pedig csak az szeretheti, aki elszántan keresi. „A fő az, hogy az embernek lelke legyen, amely szereti az igazat, és befogadja, ahol csak rátalál.”(E) Ebből a szemszögből vizsgálva nem csodálkozhatunk azon, hogy Goethe nem törekedett arra, hogy addig soha el nem hangzott, újszerű gondolatai legyenek, és nem is tartotta nagyra a mindenáron az eredetiségre való törekvést, amelyet kortársainál gyakran megfigyelt.
Életpályáját szemlélve előtűnnek tudásának különböző rétegei. Az első az az életbölcsesség, amelyet egy olyan ember tudhat magáénak, aki magas kort ért meg, és állandóan azt tartotta szem előtt, hogy miként szabadulhatna meg hibáitól, és miként honosíthatna meg magában minél több erényt. Goethe a weimari nagyhercegségben, Károly Ágost szolgálatában, hosszú időn keresztül sokféle magas hivatalt is ellátott. Volt, amikor a bányák felügyelőjeként, volt, amikor államminiszterként szolgálta nagyhercegét, és ez a gazdag tapasztalat lehetővé tette, hogy az élet gyakorlati oldalát is kellő rálátással szemlélhesse.
A második réteg a természet megismeréséből származó mély tudás. Ehhez egyrészt kivételes művészi érzéke segítette, másrészt természettudományos kutatásai. Ezt írta tanítványának és titkárának, Eckermannak: „A természet nem ismer tréfát, a természet mindig igaz, mindig komoly, mindig szigorú, mindig igaza van, és a hibákat és tévedéseket mindig az ember követi el. A felkészületlenséget megveti, és csak a felkészültségnek, az igaznak és tisztának adja meg magát, és tárja föl titkait. Az értelem nem ér föl hozzá, az embernek fel kell tudnia emelkedni a legmagasabb rendű ész szintjére, hogy kapcsolatba kerüljön az istenséggel, amely ősjelenségek, fizikaiak és erkölcsiek útján nyilatkozik meg; ő maga mögöttük rejtőzik, és amazok belőle fakadnak.” (E)
Goethe hű társra talált a klasszikus ókor, és főként Görögország gondolkodóiban, íróiban, akikről azt tartotta, hogy közelebb álltak mind a természet, mind az ember lényegéhez. Azt tartotta, hogy az antik gondolkodók semmit sem találtak ki, egyszerűen csak tanultak a természetről, a világról, azaz a makrokozmoszról, és benne önmagukról, a világot tükröző mikrokozmoszról. A művészetekkel kapcsolatban így írt erről: „Az igazán nagy tehetségű ember amúgy is érezni fogja magában az évszázadok óta fennmaradt gondolatok iránti igényt, és éppen a nagy elődökkel való kapcsolatnak ez az igénye jelzi a magasabb rendű adottságot. Tanulmányozzuk Moliere-t, tanulmányozzuk Shakespeare-t, ám mindenekelőtt a régi görögöket és mindig csak a görögöket.” (E)
Ebből az általa talált kincsből ered tudásának harmadik rétege: az ősi bölcsességből származó tanítás alapelveinek ismerete, másként Goethe természetfilozófiája. Ez a filozófia az ókoriaknak és neki is ugyanazt mondta: minden ciklikus, semmi sem pusztul el véglegesen, mint ahogy egyetlen élő sem a semmiből születik. És az ember célja, hogy életében megtalálja ezt a ciklikusságot: „Legboldogabb az az ember, ki életének végét a kezdetével kapcsolatba tudja hozni.” (M) Goethe úgy tartotta, hogy ahogyan az emberi lét egy életen belül is ciklikusságot, és így folytonosságot mutat, ennek a törvénynek nagyobb léptékekben is érvényesnek kell lennie, ezért úgy tartotta, hogy a lélek halhatatlan. „…Szilárd meggyőződésem, hogy szellemünk elpusztíthatatlan természetű lény, öröktől fogva örök időkig él és hat. A Naphoz hasonló, amely csak a mi földi szemünkben látszik lemenni, de valójában soha nem megy le, hanem szüntelenül világít.” (E)
De nemcsak hogy örök a létünk, hanem újra és újra megtestesülünk itt a földön. Ezt fejezi ki Szellemek éneke a vizek fölött című versében is:
Az emberi lélek
tükre a víz:
mennyből jön alá,
mennybe megy föl,
s lekényszerül
megint a földre,
örök utas.
(…)
Goethe szerint azonban az ember nem valamiféle gépies körforgás részese. Mivel a világot egy mindenek felett álló intelligencia teremtette, és ez az intelligencia nyilvánul meg minden részletében, ezért egyetlen folyamat sem véletlen, értelem nélkül való. Egy másik helyen ezt írja: „Bizonyos vagyok benne, hogy ezerszer is jártam már a Földön, és még ezerszer visszatérek. Az ember a természet és Isten dialógusa. Más égitesteken ez a dialógus nyilván más szinten folyik. Ami belőlünk még hiányzik, az az önismeret. Ha az megvan, a többi magától is megvalósul.” Szerinte az ember feladata a földön az, hogy összekapcsolja az eget a földdel, azaz az isteni törvényeket saját természetével és a körülötte lévő természettel. És mivel az isteni erő áramlásához, megnyilvánulásához az ember munkálkodása is szükséges, ezért nem büntetésből, hanem szolgálatból születik le a földre újra és újra, egészen addig, míg a természet terve teljesen meg nem valósul. Az ember kicsi előmozdítója a világegyetem működésének, de akármilyen kicsi, nem hiányozhat az egészből.
Erről a feladatról ír a Faust-ban:
Az életárban, tettek viharán
lényem fel- s lejár,
ide-oda száll.
Születés, halál,
apály s dagály:
cserélve érlelt
örökös élet!
És zúg a szövőszék, az idő, s azon én
így dolgozom Isten eleven köpenyén.
A halál pillanatában „a lélek elhagyja az irányító központi erőt, de csak azért, hogy újabb kapcsolatokat létesítsen, hiszen természeténél fogva halhatatlan”. (L) Sajátos módon fogalmazza meg Goethe azt a természeti szükségszerűséget, hogy ha az emberben lévő örök rész képes folyamatosan megnyilvánulni a világban, akkor a mulandó rész nem korlátozhatja aktivitását, mert mindig az öröknek van alárendelve a mulandó, és sohasem fordítva: „Fennmaradásunkba vetett hitem a tevékenység fogalmából fakad; ha ugyanis fáradhatatlanul munkálkodom halálomig, akkor a természet köteles számomra másik létformáról gondoskodni, mihelyt szellemem nem képes tovább megférni a jelenlegiben.” (E)
Viszont ebből következik, hogy ha az ember nem ébreszti fel magában a szellemet, akkor valójában már életében is halott, és halála után sem ébred fel. Ahhoz tehát, hogy elérjük a halhatatlanságot, akár konkrétan, akár képletesen, tudatunkat fel kell emelni halhatatlan részünkhöz. Az ember úgy töltheti be feladatát, ha egyrészt a természet jótékony segítője lesz, és gondját viseli szűkebb és tágabb környezetének, másrészt pedig akkor, ha állandóan tökéletesíti saját természetét. „Az embernek legmagasabb helyzetében tulajdonképpen az a rendeltetése, hogy természetén uralkodjék, s hogy magát és övéit felszabadítsa a kényszerűség önkénye alól.” (M)
Bár Goethe zsenialitását és gondolatait sokan tisztelték, a történelem kereke mégsem az ő szemlélete irányába fordult. Az örök értékek keresése helyett az anyagelvűség lett az uralkodó, és ennek a negatív változásnak a jeleit már ő is látta kortársainak gondolataiban. Azóta sokat változott a világ, és egyre többen látják be, hogy ezeket az értékeket újra fel kell kutatni és meg kell valósítani életünkben. Az ilyen keresők számára lehet kiemelkedő példa Goethének, ennek a – Kosztolányi szavaival – „dicső olimposzi szörnyetegnek” az élete és gondolatvilága.
| Sztanek Péter |
Az idézetek forrásai:
(M): Goethe maximái és aforizmái (Budapest, 1992.)
(E): Goethe beszélgetései Eckermannal (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973.)
(L): Goethe levelei (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1973.)
IDÉZETEK GOETHÉTŐL
„Vannak kiváló emberek, akik semmit sem tudnak rögtönözve, hevenyészve megcsinálni, hanem természetük azt követeli, hogy nyugodtan és mélyen átgondolják mindenkori témájukat. Az ilyen tehetségek sokszor türelmetlenséget ébresztenek bennünk, mivel ritkán kapni meg tőlük, amit éppen szeretnénk; mindamellett ezen az úton születnek az igazán nagy dolgok.”
„Tragédiától a bohózatig minden műfajnak helyt adtam; de valamirevalónak kellett lennie a darabnak, hogy pártfogásomra találjon. Nagyszabásúnak és jelesnek kellett lennie, derűsnek és kecsesnek, mindenekelőtt pedig egészségesnek és magvasnak. Egyszer s mindenkorra kirekesztettem mindent, ami beteges, gyönge, siránkozó és érzelgős, valamint ami rémületet vagy borzalmat kelt vagy sérti az erkölcsöket; attól tartottam, hogy az ilyesmi megrontaná a színészeket és a közönséget.”
„Sokat el lehet érni szigorral, még többet szeretettel, a legtöbbet azonban belátással és pártatlan igazságossággal, amely nincs tekintettel egyes személyekre.”
„Örülök minden jobbításnak, amely mintegy kilátásba helyezi a jövőt. De mint mondottam, szívből ellenzek mindent, ami erőszakos, ugrásszerű, mert nem a természet rendje szerint való.”
„Minden hanyatló vagy felbomlóban levő korszak szubjektív, viszont minden haladó korszaknak objektív az iránya. Egész jelenkorunk hanyatló korszak, mivel szubjektív irányú. Ezt nemcsak a költészetben tapasztalhatja, hanem a festészetben is és még sok mindenben. Ugyanakkor minden életrevaló törekvés a bensőről a külvilág felé fordítja figyelmét, amint azt mindazokból a nagy korszakokból megítélheti, amelyek valóban a törekvés és a haladás jegyében álltak, és objektív természetűek voltak.”
„…fölöttébb érdekes, milyen tanításokkal kezdik a mohamedánok a nevelést. Vallásos alapvetésként először abban a meggyőződésben erősítik meg ifjúságukat, hogy csak az történhet az emberrel, amit egy mindent irányító istenség eleve elrendelt számára; és ezzel egész életükre fel vannak fegyverezve, ebben megnyugszanak, és alig érzik szükségét egyébnek.”
„Nevetnem kell az esztétákon, akik megpróbálják absztrakt szavak segítségével kínos-keservesen egy fogalomba sajtolni azt a kimondhatatlan valamit, amire a »szép« kifejezést szoktuk alkalmazni. A szép ősjelenség, ami önmagában sohasem jelenik meg ugyan, de visszfénye a teremtő szellem ezer különféle megnyilvánulásában láthatóvá válik, és annyiféle alakot ölt, mint maga a természet.”
„Mind úgy írnak a poéták, mintha ők betegek, a világ meg teljes egészében kórház volna. Mindannyian a szenvedésekről, a földi nyomorúságról és a túlvilág örömeiről beszélnek, és nem elég, hogy elégedetlenek mind, még nagyobb elégedetlenségbe hajszolja egyikük a másikat. Ez közönséges visszaélés a költészettel, amely végtére is azért adatott nekünk, hogy kiegyenlítsük az élet kis viszályait, s kibékítsük az embert a világgal és helyzetével. A mai nemzedék azonban fél minden igazi erőtől, és csak a gyöngeségben érzi magát otthonosan és költői hangulatban.”
„Isten mindenhová kiterjeszti, és mindenbe elülteti végtelen szeretetét, és már az állatban is kifakasztja annak bimbóját, ami a nemes emberben borul tündöklő virágjába.”
„Hiszen mi más a zseni, ha nem az a teremtő erő, ami által olyan tettek születnek, amelyeknek nincs mért szégyenkezniük Isten és a természet előtt, és éppen ezért van jövőjük és ezért maradandók? Mozart összes műve ilyen jellegű; olyan teremtő erő rejlik bennük, amely nemzedékről nemzedékre tovább hat, és aligha meríthető ki, emészthető fel egyhamar.”
„Nekünk, régi európaiaknak egyébként többé-kevésbé kivétel nélkül kutya rossz sorunk van; életkörülményeink túlságosan mesterkéltek és bonyolultak, táplálkozásunkban és életmódunkban nincsen igazi természetesség, és társas érintkezésünkből hiányzik a voltaképpeni szeretet és jóakarat. Mindenki finom és udvarias, ellenben senki sem mer fesztelen és igaz lenni, úgyhogy egy természetes hajlamokkal és érzülettel megáldott tisztességes ember ugyancsak komisz helyzetben van. Sokszor azt kívánná az ember, bárcsak a déltengeri szigetek valamelyikén született volna, úgynevezett vademberként, hogy csak egyszer élvezhetné az emberi létet a maga tisztaságában, minden hamis mellékíz nélkül.”
„Kibe ne lelje örömét az ember, ha nem olyasvalakiben, aki (mikor baj éri) nem panaszkodik, hanem nyomban újból munkához lát, és mindig mindkét lábával a földön áll?”
A bibliai történetről, mikor Péter a vízen járt:
„A legszebb legendák egyike ez, melyet mindegyiknél jobban szeretek.
Az a magasrendű tanítás fejeződik ki benne, hogy hittel és friss mersszel a
legnehezebb vállalkozásban is győzedelmeskedik az ember, ám nyomban el van
veszve, ha rátör a legcsekélyebb kétely.”
Az idézeteket J. P. Eckermann: Beszélgetések Goethével című kötetből válogattuk (Magyar Helikon, Budapest, 1973. Fordította: Györffy Miklós).
A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA
„A szavak, az éretlenül elfogyasztott gyümölcshöz hasonlóan, nehezen emészthetők vagy mérgezők, ha túl érettek. Csak a megfelelő pillanatban elfogyasztva egészségesek.”
„Az ember azt aratja, amit elvet, és egy perccel sem előbb vagy később annál, mint ami a tervben áll.”
„Amíg az emberek nem hordozzák lelkükben a csillagok csendes harmóniáját, addig sosem lesznek képesek ehhez hasonlót alkotni.”
„Senkihez se hasonlítsd magad, mert minden létező abszolút tökéletessége egyedül az önmagához való viszonyításban rejlik.”
„Emlékezz rá, hogy az élet talányai láttán mindig a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb magyarázatot kell keresned; így találod meg leghamarabb a helyes megoldást.”
(Részletek Jorge A. Livraga: Ankor, a tanítvány című könyvéből)
INFORMÁCIÓK
Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.
Elektronikus Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.
Köszönjük figyelmét!
http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu
Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:
„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>
Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (subject: Elofizetes%20lemondasa) ( szerkesztőségnek).