Kulturális Hírlevél 61. szám
2007. november

TARTALOM

• A Filozófia Világnapja
  
  
• „Az erdők szerelmese”– Kaán Károly élete és munkássága
  
  
• A filozófia mint életforma
  
  
• Novemberi és decemberi programjaink
  
  
• Információk

A Filozófia Világnapja

Ha elképzeljük, hogy Seneca a jelenben egyszercsak felébredne, a mai világban körülnézve bizonyára jónak látná újra megírni híres leveleit, most nem Luciliusnak, hanem egy modern halandónak címezve, de ezekben csakúgy, mint kétezer évvel ezelőtt, arra tanítana, hogy a filozófia gyógyszer, sőt – bár több kétkedővel találkozna, mint a maga korában – megerősítene bennünket abban, hogy a filozófia nemcsak egy szűk kör számára megérthető, elvont tudomány, hanem minden ízében az élethez kapcsolódik, hiszen élni tanít. Elborzadna, ha egy mostani iskolai teszt személytelen táblázatában fedezné fel a nevét más nagy gondolkodókkal együtt, és a nebulónak a feladat szerint össze kellene kötnie az egyes filozófusok nevét valamelyik irányzat idegen szós megnevezésével, anélkül, hogy akár egy sort is olvasott volna bármelyiküktől. Seneca valószínűleg magához hívná a feladaton töprengő diákot és egyszerűen elbeszélgetne vele. Mert – ahogy a Kulturális Hírlevél előző számában ajánlott A győzelem művészete című cikkében Livraga professzor is írja – mindannyian filozófusok vagyunk, a filozófus ugyanis az, aki keresi a válaszokat a létfontosságú kérdésekre.

Az UNESCO A Filozófia Világnapját 2005-ben hirdette meg először november hónap harmadik csütörtökére. A világszervezet A filozófia interszektorális stratégiája címmel megfogalmazott határozatában három alappillért nevezett meg, amelyek a stratégia céljai és a világnap kiindulópontjai: A világ problémáival szembenéző filozófia, A filozófiaoktatás ösztönzése, valamint A filozófiai gondolkodás és kutatás előmozdítása. 2007-ben az Új Akropolisz is bekapcsolódik a világnap eseményeibe, hogy egyetértve az UNESCO törekvéseivel felhívja a figyelmet arra, milyen hasznos, sőt létfontosságú a filozófia saját magunk és világunk jobbításához és teljessé tételéhez.
November 15-én Budapesten az Erzsébet téri Gödörben 10 és 17 óra között kvízek, beszélgetések, programajánlók várják látogatóinkat. Iskolánk Központjában pedig 17 és 22 óra között a sztoikusoké lesz a szó, és a beszélgetések mellett kvízjátékok szerepelnek az est programjában.
A győri programban egy előadás és hozzá kapcsolódó beszélgetések és kvízek találhatók, amelyek fő témája az emberi kapcsolatok filozófiája Epiktétosz, Seneca, Marcus Aurelius és más filozófusok tanításai alapján. Ízelítőül néhány alcím: Tisztelet, türelem, udvariasság, bajtársiasság, őszinteség stb. Ma is érték?; Közöny? Kit érdekel(sz)?!?; Barátság: az iwiwtől a sztoikusokig.
Szegeden a világnap központi témája nagyon „időszerű”, a modern ember számára (is) nehéz kérdés: az idő és az időtlenség. A közös gondolkodáshoz a sztoikus filozófusokat és életpéldájukat hívjuk segítségül. Szó lesz barátságról, önismeretről, türelemről is – mindenről, amihez idő kell, és ami tartalmassá teszi az időnket.
Emellett mindhárom helyszínen levetítjük A császár utolsó diadala című, Marcus Aureliusról szóló filmünket.
A Filozófia Világnapja egyesületünk által szervezett eseményeinek további leírása a Novemberi és decemberi programjaink pontban található meg.

„Az erdők szerelmese”
Kaán Károly élete és munkássága

Válasszunk ki egy szép, napfényes szombat délelőttöt! Kapjuk elő a túrabakancsot, és induljunk neki a Budai-hegységnek. A gyermekvasúttól nem messze, a Nagy Hárshegy tetején egyszerű, fából készült kilátót találunk. Tövében emléktábla adja tudtunkra: a kilátó névadója Kaán Károly erdőmérnök. És nemcsak ez a hely, hanem szerte az országban források, szobrok, sőt egy dunai kishajó is őrzi az emlékét.

Ma kevesen tudják, ki volt Kaán Károly, és milyen szerepet töltött be Magyarország természeti képének alakításában. Pedig rengeteget tett és művei által tesz ma is azért, hogy hazánk természeti értékeit szeretettel és megbecsüléssel igyekezzünk széles látókörűen és nagy szakértelemmel megóvni.
Pályáját erdőmérnökként kezdte, majd éveken keresztül vezette a magyar erdészetet, éppen annak egyik legnehezebb időszakában. Fő művének az alföldi erdősítési program elindítását tekintik, de emellett őt tartják a magyar természetvédelem megteremtőjének is. Sok ezer oldalas szakirodalmi munkája és az erdészeti oktatás reformja ügyében tett erőfeszítései vetették meg a mai erdőgazdálkodás alapjait. Szemléletében olyan előremutató eszméket fedezünk fel, mint a globális gondolkodás, a természet és a társadalom harmonikus összekapcsolódása, vagy a fenntartható fejlődés, amelyek összefüggéseit még napjainkban sem értjük eléggé. Kaán Károly azonban meglátta ezek jelentőségét és igyekezett felismeréseit a lehető leggyakorlatiasabb módon megvalósítani.

Kaán Károly 1867-ben Nagykanizsán született. A természet iránti érdeklődést és szeretetet nagybátyja, Krug József ültette el benne, aki Somogyszentmiklóson, Batthyány Lajos özvegyének birtokán volt uradalmi főerdész. A fiatal Károly nála töltötte a nyarakat, vele járta be az évszázados zalai tölgyeseket, bükkösöket, és így közelről megtapasztalhatta az erdei munka szépségét és nehézségét. Az ő hatására lett később, a gimnázium után a Selmecbányai Bányászati és Erdészeti Akadémia tanulója.

Tanulmányai befejezése után 1888-ban a Batthyány-birtokon kezdte meg az erdészeti munkát. Kortársai közül hamar kitűnt érdeklődésével és éles megfigyelőképességével. Mindent észrevett, megjegyzett, és a jelenségeken túl azonnal az okokat és a lehetséges jobbítási módokat kereste. Kitűnő munkájának köszönhetően 1898-ban államerdészeti ösztöndíjjal bejárhatta Németország, Svájc és Ausztria erdőségeit.

A tanulmányút kiszélesítette látókörét és olyan tapasztalatokkal gazdagította, amelyek megalapozták későbbi életművét. A tapasztalatoktól inspirálva tanulmányokat és terveket készített. Célja a kincstári, azaz állami erdőgazdálkodás korszerűsítése volt. Azt javasolta, hogy a Magyarországon akkoriban szokásos tarvágás helyett vezessék be az ún. fokozatos felújítóvágásokat, mert az erdő, amely termését hosszú távon adja, természete szerint egyenletes művelést igényel. Az új módszerrel úgy juthatunk értékes faanyaghoz, hogy az erdő megmarad természetes és egészséges közösségnek, elkerülhetjük a tarvágást követő talajpusztulás, és a csemeték is könnyebben fel tudnak növekedni. Kezdeményezésének – amely tehát nem pusztán a gazdálkodás szempontjából tekintett a természetre – nagy szerepe volt abban, hogy a királyi erdőgazdaságokban az 1900-as évek elején sikeresen vezették be a felújítóvágásokat.
Kaán Károly kutató szemmel vizsgált meg az erdészethez kapcsolódó számos kérdést, tanulmányokat írt, konferenciákon vett részt. Minisztériumi állást kapott és gyorsan emelkedett a ranglétrán; az első világháború, a Károlyi-kormány és a Tanácsköztársaság ideje alatt különböző kinevezésekkel, de gyakorlatilag ő irányította a magyar kincstári erdők gazdálkodását.

A trianoni békeszerződés nemcsak nemzeti, de személyes és szakmai tragédiát is jelentett számára. Az új határok éppen azokat az erdőségeket szakították el, amelyeket annyira szeretett, és amelyek gondozására, megőrzésére egész addigi életének munkáját feltette. 1920-ban az ország erdőségeinek négy ötöde, az állami erdőknek pedig csaknem teljes állománya a határokon kívülre került. Kaán mégsem csüggedt el, és elsődleges gondja az volt, hogyan oldja meg azt az óriási faínséget, amely a háború után megmaradt országrészben keletkezett. Nagy arányú erdőtelepítést tervezett, és erre a Nagyalföld ideális területnek tűnt. Alighogy véget ért a háború, kiadta a jelszót: Erdőt az Alföldre!

Ezt a célt teljes elhivatottsággal kezdte megvalósítani, munkabírása és alkotókészsége ekkortól bontakozott ki igazán. Szívós kutatómunkával összegyűjtötte a külföldi példákat és tapasztalatokat, mélyrehatóan vizsgálta azt a természeti és társadalmi környezetet, amely az Alföld életét meghatározta. Kutatása során nemcsak a táj legnagyobb szakértőjévé képezte ki magát, de szívügyévé is vált a vidék sorsa. Példaképéhez, Széchenyi Istvánhoz hasonlóan az Alföld számára sem csupán egy táj, csupán egy Magyarország vidékei közül. Úgy tekintett a „tengersík vidék”-re, mint a magyar ember gyökerére, bölcsőjére, önazonosságának alapjára. Ezért különösen fontosnak tartotta, hogy az erdősítés a természeti és a gazdasági vonatkozásokon kívül a vidék lakosságának sanyarú sorsán is javítson. Tervei nagyra törők, mégis átgondoltak voltak: természetvédelmi, gazdasági, társadalmi és egészségügyi szempontok alapján kezdett bele az alföldfásítás összetett feladatába.
Akadémiai székfoglalója érzékletes szavakkal írja le az alföldi táj erdőkkel, lápokkal, ligetekkel tarkított eredeti képét. Majd hasonlóan érzékletesen tárja elénk, hogyan vett el az ember mind több szántóterületet az erdőtől, és a legelő csordák hogyan gyérítették lassan a növényzetet. Megörökíti a tatár, majd a török hódoltság időszakát, amikor az alföldi nép állandó menekülésre, bujkálásra volt kényszerítve, és ez megint csak a legeltető állattartásnak kedvezett. A további századokban a folyószabályozások, a mocsárcsapolások, valamint az árterületek egyre nagyobb részének mezőgazdasági művelés alá vonása még inkább a kiszáradáshoz és az elszikesedéshez vezettek. Mindezzel számot vetve Kaán kiemeli, hogy a fásítás célja nem egyszerűen az, hogy az eredeti erdős állapotot visszaállítsák – minthogy ez lehetetlen is volna, hanem azt állította, hogy már aránylag kis területű és elszórt facsoportok is jelentősen javítanák az Alföldön a természeti és ezzel együtt az emberi élet körülményeit.

„Mily mások lennének az Alföldnek egészségi, de mezőgazdasági, sőt egyáltalán közgazdasági viszonyai is, ha erdők tarkítanák a rónaságot. Ha bizonyos tervszerű elhelyezés esetén mezőgazdasági kultúrát és embert egyaránt megvédenének az erdőövek a szélviharok és porfelhők járása ellen. Ha tikkasztó hőség és az esős, hideg szelek ellen ember és állat az erdőben találna menedéket! Ha a sokféle mezőgazdasági szerszámfát, a tüzelőfát és az egyéb szükséges faanyagot a közeli erdőben szerezhetné be a gazdálkodó lakosság. Ha menedéket és fészekrakó helyet lelnének az éneklő madarak, mint a gyümölcstenyésztés annyira kívánatos támaszai. Ha volna elég akácz és más erdei virág és volna szélmentes, védett hely a méhészet kiterjedtebb és intenzívebb műveléséhez... Az a föld, amit az erdő czéljaira veszünk igénybe, nem rövidíti meg a mezőgazdaságot, de fokozza annak termelőképességét és jelentősen előmozdítja annak boldogulását és intenzitását... Manapság már nemcsak az államok gazdasági történelme, hanem a mindennapi élet tapasztalatai is igazolják azt a fontos hivatást, amely az erdőnek az elkopárosodás, a vízmosások, a földcsuszamlások és a vadpatakok képződésének meggátlásában jutott osztályrészül. Ki tagadhatja meg manapság már az erdő jótékony hatását a vidék klímájára, a források vízbőségére, a szelek hatásának fékezésére. (...) A városok szorult, meleg, egészségtelen levegője helyett az erdős hegyvidék árnyas, ózondús völgyei, hűvösebb klímája s természeti szépségei kínálkoznak arra, hogy a szellemi vagy testi munkában fáradt családok pihenőt találjanak, új erőt gyűjtsenek, vagy a városban elsatnyult gyerekek megerősödjenek.”

A kezdeményezőképességét eddig is bizonyító tudós-erdőmérnök természetesen nem elégedett meg az elméleti szintű tervezéssel: a kutatás és gondolatainak publikálása, népszerűsítése után nekifogott a gyakorlati megvalósításnak. Több olyan kísérleti telepet hozott létre, ahol munkatársaival azon dolgozott, hogy megoldja a szikes-homokos talajon való erdőtelepítés nehézségeit. Törvénytervezeteket és gazdasági tanulmányokat készített, oktatási anyagokat dolgozott ki a földtulajdonosok számára, és ügyelt arra, hogy a program figyelembe vegye a helyi gazdálkodók érdekeit is. Az alföldfásítás tervét nem ő vetette fel először, és a folyamat nagyobb része nem is az ő idejében zajlott, mégis ő volt az, aki gondos kutatómunkával, széles körű szakirodalmi tevékenységével, valamint hallatlan szervezőkészségével megteremtette a későbbi faültetési program szakmai és közigazgatási alapjait. A fásításra kijelölt százezer hektár felét még életében erdősítették, és az azóta is folyó erdősítések valóban átformálták az alföldi táj arcát.

Hasonló lelkesedéssel és átfogó szemlélettel kezdte meghonosítani Magyarországon a természetvédelem gondolatát. Bár ekkor Európában és Amerikában már volt hagyománya a nemzeti parkok és természetvédelmi területek kijelölésének és gondozásának, hazánkban ő írta az első jelentős műveket ebben a témában.

„Könyvemnek az a célja, hogy a művelt magyar társadalom egészét szolgálja. Azt tekintem feladatomul, hogy megismerhessem a kérdést, lehetőleg nem elvont formában nyújtsak tájékoztatást a természet kultusza mindenrendű művelőjének, sőt ezen a határon is túl mindazoknak, akik ezek iránt a kérdések iránt érdeklődnek. Az volt a célom e mellett, hogy kidomborítsam tárgyam jelentőségét és minél szélesebb körben felköltsem az érdeklődést a természetvédelem és a természeti emlékek gondozásának, természeti kincseink védelmének nemcsak a tudomány, hanem a nemzet egyéb, igen fontos érdekei szemszögéből is elbírált nagy jelentősége iránt. Végül pedig az volt a törekvésem, hogy megkeressem és megtaláljam azokat a módokat, amelyekkel a célok szolgálatát várható sikerrel ellátni lehet.”

„Tekintsék ezt a munkát úttörőnek, még rögös utakon járónak... Társuljanak lelkesedéssel a nemes cél szolgálatába! Egyesült erővel olyan eredményeket érhetük el, amelyek birtokában később egy fejlettebb munka megírása már nem fog annyi nehézségbe ütközni, mint amennyi ennek a könyvnek a megírásánál jelentkezett.”

Ez a szerény bevezető áll Természetvédelem és a természeti emlékek című munkája előtt, melyet további, hasonlóan úttörő művek követtek. Ezekben Kaán Károly bevezette a köztudatba a természetvédelem fogalmait, meghatározta a védendő természeti emlékek körét. Összegyűjtötte Magyarország legjelentősebb természeti kincseit, és kitért arra is, hogy ezeket miként károsította az emberi tevékenység. Példákért nem kellett messzire mennie, hiszen erdőmérnökként és turistaként maga is sokat járta az országot. Talán épp ezért olyan erősek és szívhez szólóak azok a szavai, amelyekkel végigvezet bennünket az ország legszebb tájain és felvillantja, hogyan hozták létre ezeket az évmilliók, hogyan alakítják ma is az élőlények és a természeti erők, és mekkora, visszavonhatatlan károkat okozhat bennük az emberi önzés és vigyázatlanság egy-egy oktalan cselekedettel. Az ő korában ezek a szavak még teljesen újszerűnek számítottak, áthatja őket az őszinte felháborodás és a változtatásra kész tetterő.

Nem is marad meg a szavak szintjén. Megfogalmazza az ún. természeti emlékek védelmének általános alapelveit és eszközeit, amelyek már a gyakorlati természetvédelem felé mutatnak. Számos népszerűsítő előadást is tart a témában a szakmai és a nagyközönség számára. Munkásságának hatását mi sem mutatja jobban, mint hogy a magyar természetvédelem elvei és intézményrendszere a mai napig magukon viselik Kaán Károly elképzeléseinek, tevékenységének nyomát, hiszen mindezeket az 1935-ös természetvédelmi törvény hívta életre, melynek létrejöttében és megformálásában neki elsődleges szerepe volt. A törvény hatályba lépésekor a földművelésügyi miniszter az Országos Természetvédelmi Tanács elnökévé nevezte ki, a következő ajánlással:
„Méltóságod eddigi kifejtett úttörő és eredményes munkásságában teljes biztosítékát látom annak, hogy a bölcs vezetésére bízott Tanács működése hathatósan fogja elősegíteni a magyar természetvédelem terén már régóta megoldásra váró feladatok megvalósítását.”

Az ekkor 68 éves Kaán Károly nagy lelkesedéssel és korát meghazudtoló energiával vág neki a rá váró nagy feladatnak. 1930. január 30-án a Királyi Magyar Természettudományi Társulat ülésén tartott volna előadást A magyar természetvédelem kérdései címmel, de ebben két nappal korábban bekövetkezett halála megakadályozta. Helyette Földvári Miksa olvasta fel írását. Ennek mondatai hűen tükrözik azt a szellemiséget, amelyben Kaán Károly élt, dolgozott és alkotott.

„Az ország természeti alkotásainak védelme, természeti értékeinek csorbíthatatlan fenntartása és közkinccsé tétele a hazai föld díszeinek és ereklyéinek megbecsüléséhez, szeretetéhez és gondozásához fűződő olyan egyetemes nemzeti érdek, amely mint minden kultúrnépnél, úgy nálunk is feltétlenül törvényes szabályozást követel. (...) A nemes emberi munka nem a természet romjain, hanem a természet keretében és a természet kultuszával karöltve tudja legszebben érvényesíteni alkotásait.”

Kaán Károly olyan ember volt, aki egységében látta a természetet, a technikát és az emberi társadalmat, és fáradhatatlanul tevékenykedett mindezek együttes javáért. Nem véletlenül mondják, hogy emlékét nem szobrok és emléktáblák őrzik, hanem mindazon természeti szépségek, amelyek az ő munkája nyomán láthatók mai állapotukban. Szellemi örökségéhez nemcsak könyvespolcokat megtöltő, szakember és laikus számára egyaránt értékes szakirodalmi munkássága tartozik, hanem tisztán látó, előretekintő, gyakorlatias elméjének és elhivatottsággal, szeretettel teli, hasznos alkotó munkával töltött életének lelkesítő példája. Ugyanazt üzeni ez az élet, mint amit síremlékének felirata a Farkasréti temetőben:

„Szeressétek egymást,
Mint ahogy én Titeket
és a magyar erdőt szerettem.”

A filozófia mint életforma

A belső béke
„Mindenki panaszkodik az állandó rohanásra, az idő szorítására, amely homokként folyik ki ujjaink közül, a számos, aznap ránk váró feladatra, amelyeket képtelenségnek tűnik egyetlen napba belezsúfolni.
Ha sok mindent el akarunk végezni, de hiányzik az ehhez szükséges nyugodt lelkiállapot, akkor végül vagy nem csinálunk semmit, vagy rosszul, vagy pedig csak félig-meddig látjuk el feladatainkat, amitől elégedetlenek lesznek velünk mások és mi saját magunk is.
Edzenünk kell magunkat a belső nyugalom terén. De nem akkor, amikor sürget az idő, hanem éppen ellenkezőleg, akkor, amikor a viszonylagos békét élvezzük.
Az ilyenkor megtapasztalt lelkiállapotot jól jegyezzük meg, ismerjük meg jól, hogy azután akaratlagosan is megismételhessük. Eleinte akkor, amikor semmi sem sürget, hogy majd később, a sürgető helyzetekben is fel tudjuk idézni magunkban ezt a nyugalmat, amelyet nagy türelemmel teremtettünk meg.
Ne felejtsük el, hogy a nyugodt lelkiállapotot békeidőben kell elsajátítanunk, amikor képesek vagyunk felismerni ennek a tudatállapotnak az értékét. Később pedig – mielőtt az események forgataga elsodorna bennünket – alkalmazhatjuk.
Szükség van a belső csendre, amikor nagy a lárma, amikor fojtogat a tömeg, amikor kínoz a hangzavar, amikor elvonják a figyelmünket, amikor tucatnyi sürgető kérdéssel ostromolnak, amikor idegtépő zene szól, és abban a számtalan egyéb helyzetben, amelyeket nem tudunk elkerülni.
A legnagyobb lármában is el kell érnünk a békét.
Többször kell gyakorolni a belső csendet, meg kell barátkozni vele, hogy fel tudjuk idézni a legváltozatosabb helyzetekben.”

NOVEMBERI ÉS DECEMBERI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszínek:

GYŐR

Helyszín:

SZEGED

Helyszín:

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten:  1085 Budapest, Rigó u. 6–8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756,
  e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Győrött:  9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727,
  e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Pécsett:  7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779,
  e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Szegeden:  6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183,
  e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Székesfehérváron: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Telefon: (20) 353-1466,
  szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)