Kulturális Hírlevél 62. szám
2007. december

TARTALOM

• Ünnepre várva
  
  
• Fernand Schwarz: Az ünnep megújító szerepe
  
  
• A filozófia mint életforma
  
  
• Decemberi és januári programjaink
  
  
• Információk

Ünnepre várva

Karácsony közeledtével csupa várakozással telnek meg a napjaink. Sokan fanyalgunk ugyan magunkban az ilyenkor hatalmas méretűre duzzasztott áruházi pompa és ajándéktömeg miatt, és nem kevesen inkább elmenekülnének a hangszórókból sugárzott karácsonyi dalok édes zengedezése elől. De a várakozás ott van a szívekben. Sőt, az előkészületek eltúlzása mintha éppen arra utalna, hogy nagyon vágyunk valami után. Mintha ott élne bennünk, hogy egészen különleges idő az ünnep, és vágyik a bensőnk erre az egyedi, tiszta élményre. Ez teszi olyan széppé a várakozást.

Egy moldvai magyar asszony azt mesélte, hogy az ő fiatal éveiben falujának lakói hétköznap azért dolgoztak szívvel-lélekkel, szorgalommal, mert előttük állt az ünnep. És amikor közeledett, kitisztították a lelküket, házukat, kertjüket, falujukat, és megbocsátottak egymásnak.
Profánná vált világunkban nehéz elképzelni, mit jelentett az ünnep azokban a korokban, hagyományokban, amelyekben valóban a hétköznapi időből a szent időbe való átlépésnek élték meg, és nem a családi vacsora menüje volt a középpontban. Amikor még élt megújító szerepe az egyén és a társadalom számára egyaránt. „A hagyomány nem csupán az elvek gépies ismétlése, hanem azok felelevenítése, és egyúttal visszatérés az ősi, mitikus energiához” – írja Fernand Schwarz az ünnep szerepéről. Alább olvasható cikke megvilágítja, miért lehetett az ünnep „belégzés”, hogyan adott lehetőséget az „élet újbóli kiáramlásának”. Gondolatai megláttatják az ünnepben rejlő lehetőséget, és segítenek érzelmileg, gondolatilag emelkedettebben átélni a várt napokat.
Ennek jegyében DERŰS, BÉKÉS, MEGÚJÍTÓ ÜNNEPEKET, ÉS FRISS ENERGIÁKAT MOZGATÓ, SOK TANULÁST, BELSŐ GAZDAGODÁST HOZÓ ÚJ ESZTENDŐT KÍVÁNUNK MINDEN OLVASÓNKNAK!

Fernand Schwarz: Az ünnep megújító szerepe

Ahogy az élet két egymást kiegészítő arculatban, a szentben és a profánban nyilvánul meg, és ahogyan a ki- és belégzés a központhoz képest közeledéssel és távolodással jár, a naptár is a lélegzés ritmusához hasonlóan osztja fel és uralja az időt. Így az ünnepnapokon az ember visszatérhet a szenthez és azonosulhat vele, a profánnak nevezett többi napon viszont az élet centrifugális erejének hatása eltávolítja a szenttől, ami lehetővé teszi, hogy megerősítse és megszilárdítsa az ünnep idején megélt tapasztalatot. A hagyományos értelemben vett ünnep lényege éppen ezért nem az egyszerű megemlékezés.
A megemlékezés célja valamely személy vagy egy már elmúlt esemény emlékének felidézése. Az együttes megemlékezés egy közösség emlékezetét egy meghatározott eseményre irányítja, amelyet minden évben hasonlóképpen ünnepelnek meg, hiszen egyszerűen arról van szó, hogy egy immár soha vissza nem térő eseményre emlékeznek. A megemlékezés tárgya ezért feledésbe merül, és a megemlékezés napja egyszerű pihenőnappá válik.
A hagyományos ünnep azonban olyan esemény, amelynek során az emberek a jelenben felelevenítik, újrateremtik a kezdeti eseményt. Egy pillanatra megszűnik a múlt, a jelen és a jövő, és ez megengedi a síkok átlépését. Így azok az emberek, akik megünneplik, eltörlik a múltat, és egyben újjá is teremtik az eseményt, mintha a legelső alkalommal valóban részt vettek volna benne.
Az ember egy megemlékezés alatt csupán néző, az ünnepnek viszont szereplőjévé, résztvevőjévé válik. Éppen ezért az ünnep minden egyes embertől felkészülést kíván, hogy intenzíven élhesse át. Az ünnep eredetileg a halálra, és főként egy új születésre való felkészülés különleges pillanata volt. Lehetővé tette a tér és az idő energiájának megújítását, és meggátolta a közösség elpolgáriasodását és felejtését, mivel mindenekelőtt dinamikus és átalakító jellegű volt.
A latin „ünnep” (festus) szó etimológiája igen sokatmondó. A „Dies Festus” (ünnepnap) töve a „fes”, amely latinul „megszentelést” jelent, vagyis az ünnepnap, a profanitáson túli, isteni nap.

A megújulás rítusai
Az ünnep új születésre ad lehetőséget. Például a bűnök, a betegségek és a démonok évenkénti kiűzése kísérlet – bár csupán pillanatnyi – a mitikus ősidő, a „tiszta idő”, a teremtés pillanatának a helyreállítására.

Minden új év az idő kezdetének a felidézése, mondhatni a kozmogónia megismétlése. Az év végén, az új évre várva, a káosz kozmosszá alakulásának mitikus pillanatai ismétlődnek. A babilóni újévi szertartásban például Marduk és a tengeri szörny, Tiámat harcát elevenítették fel, egy olyan harcot, amely „in illo tempore”, a mitikus időben zajlott, és amely az isten végső győzelmével véget vetett a káosznak.
Mint Mircea Eliade írja: „a babilóni újév jelentésének és rítusainak az egész ősi keleti világban megvan a maga megfelelője”. A tengeri szörny, az özönvíz, vagy általában a vizek elleni harc minden újévi rítusban megjelenik. A húsvét és az újév napjai voltak az őskeresztény keresztelőünnepek, és szoros a kapcsolat az újévi szertartások és a halotti kultusz között is.
„Az a majdnem általánosan elterjedt hiedelem, amely szerint a holtak újév körül (a karácsony és a vízkereszt közötti tizenkét napban) visszatérnek családjukhoz, azt a reményt fejezi ki, hogy ebben a mitikus pillanatban, amelyben elpusztul és újrateremtődik a világ, lehetséges az idő megszűnése is.” Az élők és a holtak közötti határok eltűnnek, hiszen megszakad az idő folyása.
A téli napforduló idején a világot a tűz újraélesztésével lehet megújítani, és ez egyenértékű egy új teremtéssel. Az ünnep tehát olyan pillanat, amelyben az ember és a közösség a teremtés, a genezis előtti állapotba juthat, amikor a Nap és a Hold még nem létezett, és csak a Kezdet Ege ragyogott. Az ünnep lehetővé tette a határok átlépését, és egy olyan potenciális állapotba való eljutást, amelyben minden ismét „kaotikus” állapotba, azaz a meg nem különböződött ősanyag állapotába kerül.

Az ünnep ezért az újítás, az azt megelőző időszakban nem jól sikerült dolgok módosításának különleges pillanata is, mivel ilyenkor ismét minden lehetővé válik. Az ünnep a hagyományos társadalmakban sohasem pontosan ugyanolyan, mint az előző alkalommal, sőt éppen az ünnepnapok közti időszakok és szakaszok ismétlődnek.
Az ünnep a telítettség állapotához hasonlítható, amelyben a dolgok és a lények kiteljesedhetnek. Ezt a kiterjedést az „összehúzódás”, egyfajta kikristályosodás állapota követi, amelyben a rend, a törvény és az elvek viszszatérnek, hogy egy új ünnepre várva, ismét átvegyék a világ feletti uralmat.
A naptár hasonlatos a lélegzéshez. Egyesíti a belégzés vagy kiterjedés (vagyis az ünnepek) és a kilégzés vagy összehúzódás szakaszait. A „kilégzés” ideje szolgál arra, hogy a társadalom „szervezete” felhasználja az ünnep alatt belélegzett levegőt.

A hagyományos naptár kettős jellegének bemutatására nézzünk meg példaként két görög istenséget: Apollónt és Dionüszoszt. Apollónnak hatalmában áll a már létező dolgokat harmonizálni, megőrizni a világot olyannak, amilyen. Héthúrú lantjával harmonikus arányokat ad a világnak, törvényt, mértéket, szabályokat, de nem képes „ex nihilo”, vagyis a semmiből világot teremteni.
Mivel a szabályban nincsen olyan elem, amely képes volna erőt is adni, ezért Dionüszosz teremtő erejéhez kell folyamodni, vissza kell térni a világ kezdetéhez, azokhoz az erőkhöz, amelyek egykor kozmosszá változtatták a káoszt.
Dionüszosz az átlényegítő-, megújító- és a dolgokat jobbító képesség megtestesítője, Apollón pedig az állandósító, megőrző elv. Dionüszosz valóban kiléphet a már végbement teremtésből. A kezdetek világából, a föld alatti, khtonikus erők tárából "újat" meríthet, napvilágra hozza az addig sötétben meghúzódó és eltemetett dolgokat. Lehetőségként létező állapotokat hoz mozgásba.
Dionüszosz a tánchoz, a kozmikus ritmushoz kapcsolódik, akárcsak Siva isten Indiában. Elpusztítja a létrejött rendet, és káoszt kelt. Kiegészítője, Apollón révén nyer formát az, amit Dionüszosz az eredet világából hozott a felszínre, vagyis Apollón „civilizálja” a dionüszoszi örökséget. Láthatjuk, hogy Dionüszosz az előreláthatatlan, a felmérhetetlen, Apollón pedig a szabályozó, a rögzítő. Ezért Apollónt a tavasszal és a nyárral hozták kapcsolatba, mert ha egyszer feléled a tavasz ereje, többé semmi sem állíthatja meg a fa növekedését.
Kovácsoláskor a fémet Dionüszosz izzítja fel és olvasztja meg, Apollón pedig véglegesíti a formáját, és lehűti a vízben. A tárgy formája ettől kezdve egy ideig tökéletesen meghatározott lesz, egészen addig, amíg a fém a dionüszoszi tevékenység hatására újból fel nem izzik. Dionüszoszt ezért a dolgok ciklikus visszatéréséhez is kapcsolták.
A görög panteonban Apollón és Dionüszosz testesíti meg a természet két ellentétes arculatának egymást kiegészítő alapvető ellentétpárját, amellyel a naptárban is találkozunk. Tehát az ünnep dionüszoszi természetű. Amíg az ünnep tart, bármi lehetséges, bármit meg lehet változtatni. Ez a korábbi állapot halálát jelenti, és egy új állapotba való elérkezés lehetőségét. Ebben az értelemben az ünnepnek beavatási szerepe van, és ez teremti meg a hagyományos társadalom dinamizmusát.
Az újrateremtés állandóan megújuló képességének köszönhetően minden halál, minden beavatás, minden ünnep az evolúciót, a fejlődést teszi lehetővé.

A hagyományos társadalom éppen ünnepeinek és naptárának (amelynek a közhiedelemmel ellentétben nincsen köze a pangáshoz és a konzerválódáshoz) köszönhette, hogy szüntelenül megújult. Nem szabad azonban összekeverni a síkok határainak áthágását lehetővé tévő utakat (játék, ünnep), az ezt követő munka módszereivel, amelyek révén – ezúttal apollóni energiával – a tapasztalatok rögződése, az átépítés, az átszerveződés következik be.
A hagyomány nem csupán az elvek gépies ismétlése, hanem azok felelevenítése, és egyúttal a visszatérés az ősi, mitikus energiához. Ez teszi lehetővé a történelmi, földrajzi helyzethez igazodó, mindig más és más eredmények létrehozását.
Nem feledkezhetünk meg az ünnepek társadalmi szerepéről sem. Az ünnepek egyik célja éppen az emberek közötti feszültségek szabályozása volt. Nem arról volt szó, hogy egyéni és kollektív őrjöngést keltsenek, sem pedig arról, hogy korlátok közé szorítsák a tömeg impulzusainak megnyilvánulását, hanem arról, hogy alkotó értelemben véve irányítsák a feszültségeket, és így akadályozzák meg a barbárság és az állatiasság elszabadulását. Ez igen fontos volt a társadalmak egyensúlyának fenntartása szempontjából. Az ünnep legáltalánosabb szerepének, az ember és az egész közösség lelki és szellemi formálásának egyik oldala volt.
A régiek megtalálták azt az egyszerre anyagi, lelki és szellemi módszert, amely a folyamatosan változó környezethez igazodva lehetővé tette az élet újbóli kiáramlását. A naptár így ismét megteremti a benne rejlő tapasztalattal való kapcsolatot. Bár a világ szerkezeti viszonyai mindvégig változatlanok, az ünnep mégis új dolgok kiemelkedését teszi lehetővé a megnyilvánulatlanból, hiszen megvan rá a lehetősége, hogy kibontakoztassa, és hogy újszerűen állítsa össze a dolgokat. Ettől válik a világegyetem dinamikussá, nyitottá, egyszerre örökké és mindig újjá.
A modern társadalmakban az ünnepeknek nincsen megújító jellege, sőt még feszültségszabályozó társadalmi szerepe sem. Az ünneplés egyszerű megemlékezéssé silányodott. Ez megmagyarázza, hogy miért keletkeznek társadalmunkban kollektív, barbár viselkedési formák. Nincs meg az ünnep felszabadító szerepe, így az ember a legösztönösebb indulatainak van alávetve, de nincsen lehetősége ezeknek az indulatoknak a pozitív jellegű irányítására.

A filozófia mint életforma

„Jelentős értékek vesznek el minden percben az elszalasztott alkalmak miatt, de ami megmarad és akarattá meg cselekvéssé lesz, felbecsülhetetlen értéket képvisel. Emberiségünk távolról sem olyan anyagias, mint ahogyan túlzottan tetszelegve hirdetik. Annak alapján, ahogy megismertem az embereket, bizton állíthatom, hogy sokkal több bennük az eszményire való törekvés, mint amennyi a felszínre kerül. Miként a föld felszínén hömpölygő folyók száma sokkal kisebb a föld alatti láthatatlan folyóvizeknél, a szemmel látható idealizmus is ritkább, mint az emberek szíve mélyén rejtőző, feltáratlan érzelem. Fel kell oldani a lebéklyózottat, felszínre kell hozni a föld alatti források vizét: az emberiség várja az ilyen feladatok megoldására képes embereket.”

DECEMBERI ÉS JANUÁRI PROGRAMJAINK

BUDAPEST

Helyszín:

SZEGED

Helyszín:

SZÉKESFEHÉRVÁR

Helyszín:

INFORMÁCIÓK

Rövid Hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük, jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten:  1085 Budapest, Rigó u. 6-8. Nyitva tartás: H–CS 17–21 óráig. Telefon: 334-2756,
  e-mail: info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Győrött:  9021 Győr, Árpád út 9. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 311-727,
  e-mail: gyor[kukac]ujakropolisz.hu (gyor[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Pécsett:  7621 Pécs, Felsőmalom u. 25. II/1. Telefon: (72) 777-779,
  e-mail: pecs[kukac]ujakropolisz.hu (pecs[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Szegeden:  6721 Szeged, Juhász Gyula u. 36. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (62) 452-183,
  e-mail: szeged[kukac]ujakropolisz.hu (szeged[at]ujakropolisz[dot]hu)
  
  
• Székesfehérváron: 8000 Székesfehérvár, Malom u. 2. Telefon: (20) 353-1466,
  szfvar[kukac]ujakropolisz.hu (szfvar[at]ujakropolisz[dot]hu)