| |
|
|
Közösségteremtő kommunikáció
 Hogyan rombolja a mobilozás a kapcsolatokat? Nemrégiben az egyik mobilszolgáltató jópofa reklámmal hívta fel a figyelmet arra, hogy olyankor is a telefonunk és a közösségi média „rabjai” vagyunk, amikor pedig épp lehetőségünk lenne közvetlenül beszélgetni valakivel. Tény, hogy a modern technológia eszközei átalakították kommunikációs szokásainkat: könnyebben és többször beszélünk másokkal telefonon, cseten, videótelefonon, de mintha ezzel párhuzamosan kevésbé becsülnénk meg a személyes találkozás szülte alkalmakat.
A felsőfokú nyelvvizsga egyik kritériuma, hogy a jelölt idegen nyelven hatékony beszélgetőtárs vagy vitapartner legyen. De vajon annak bizonyulunk-e anyanyelvünkön? Bár nem feltétele a nyelvvizsgának, paradox módon az ezzel kapcsolatos nehézségek egyik oka nem a megváltozott beszédben, hanem a megváltozott hallgatási stílusban, a figyelem mélységében keresendő.
A facebook, viber, gtalk és társaik korában hozzászoktunk, hogy míg a másik fél gépel, netán beszél hozzánk, egy párhuzamosan megnyitott böngésző ablakban olvasgassunk. Ugyanígy hosszabb telefonbeszélgetéseinket sokszor vezetés közben intézzük, máskor a számítógépünkön pötyögünk közben. Mivel az információs társadalom vívmányaihoz edződött agyunk így is képes elcsípni a „bejövő üzenet” lényegét, előfordulhat, hogy a másik fél mindebből semmit sem észlel. A beszélgetés mégis megsínyli.
Mi veszik el ilyenkor? Mitől több a jó hallgatás az egyszerű információ-befogadásnál? Aki figyel,  nemcsak azt veszi észre, mit mond (vagy ír) a másik, hanem azt is, hogyan teszi, és így rájöhet, hogy mit ért alatta, és főleg miért mondja nekünk. Aki hallgat, a párhuzamosan olvasgatott oldalak helyett böngészhet belső világában, megvizsgálhatja, hogyan viszonyul a hallottakhoz ő maga. Így lesz egy jó beszélgetés nem pusztán információcsere, hanem lehetőség arra, hogy a másik gondolatainak tükrében meglássuk saját nézeteink képét, és ha úgy látjuk jónak, helyesbítsünk, árnyaljuk anélkül, hogy bárki véleményének győznie kellene.
Amikor nem csak virtuális énünk van jelen, képesek vagyunk valóban értékes gondolatokkal, közös percekkel megajándékozni egymást. Az ilyen beszélgetésekből szövődnek aztán az igazi közösségi hálók, amelyek már nem megkötnek, hanem összekötnek minket – a való életben is.
A szerkesztőség
E havi számunkban:
Látni bekötött szemmel
 Nehéz manapság igazságosság dolgában jó tájolóra lelni a gondolatok és az érzelmek tengerén. Miközben folyton hajtunk és mégis ezernyi teendő vár ránk türelmetlenül, egyre-másra úgy érezzük, mintha életünk hajóját sötét éjszakában dobálná a szél szeszélye. Talán már nem is mi vagyunk a kapitány, hiszen fogalmunk sincs, mit tegyünk, honnan szerezzünk még néhány percet, kitől kérjünk szívességet és kinek mondjunk nemet. Bolyongásunknak ráadásul gyakran nemcsak mi magunk, hanem embertársaink is áldozatul esnek, akiket dühünkben ok nélkül megsértünk, tehetetlenségünkben vadul kritizálunk. Olykor nem is nyíltan, csak magunkban, és talán utólag meg is bánjuk, hiszen tudjuk, hogy nem voltunk igazságosak.
A római filozófuscsászár, Marcus Aurelius a nevelőapjában, Antoninus Pius császárban olyan embert látott, aki mindig helyesen döntött és helyesen látott másokat: „megfigyeltem szelídségét és érett megfontolással formált ítéletéhez való állhatatos ragaszkodását… mindenkivel következetesen érdeme szerint bánt el, s nagy tapasztalata volt annak elbírálásában, hol van szükség nekifeszülésre, hol a gyeplő lazítására.” Talán ez a szelíd és érett ítélőképesség az iránytű, amelyet mi is sokszor hiányolunk? Talán épp erre volna szükség, amikor nem találjuk az irányt és emiatt úgy érezzük, nem tudunk józan döntést hozni, vagy unos-untalan mások tetteinek és tulajdonságainak bírálásával vagyunk elfoglalva az előrevivő cselekvés helyett?
Az elfogult ítélet: ítélkezés
A bírói gyakorlatban az ítész nem járhat el olyan ügyben, ahol valószínű az elfogultsága. Képzeljük csak el, milyen lenne, ha függetlenül attól, mit követtünk el és mit nem, elsősorban aszerint ítélkezne felettünk egy bíró, hogy milyen napja van, haragszik-e ránk, tetszik-e neki a kinézetünk, kedvére való-e a humorunk.
Azonban ha rossz passzban vagyunk, ha fáradtság vagy levertség vesz rajtunk erőt, vagy olyan döntés elé kerülünk, amelyhez tudásunk még nem elegendő, mégis megesik, hogy ilyen szempontok alapján skatulyázunk be másokat. Ilyenkor inkább az érzelmeink „gondolkodnak” helyettünk. Ezért már nem fontos, milyen a másik, milyen érdemei születtek, miben jó és miben kell valóban javulnia, mert már csakis rosszkedvünkön át alkotott képünket látjuk, amely csak a legrosszabb arcát engedi át kritikánk hályogos szűrőjén.
Mi kerüljön a mérlegre?
 A jog igazságosságának jelképe a római Iustitia istennő, akinek be van kötve a szeme, hogy ne kísérthesse elfogultság. Amikor nem csap be pillanatnyi állapotunk, amikor nemcsak a csalóka felszínt látjuk fáradtságunk vagy érzelmeink fátylán át, hanem a dolgok mélyére tekintünk, olyankor teret nyer intelligenciánk, amely megvilágítja a lényeget.
Ha képesek vagyunk egy helyzetet több szemszögből vizsgálni, ha nem várjuk el, hogy minden és mindenki a mi elvárásainkhoz, kényelmünkhöz igazodjon, sikerülhet objektívebben, szelídebben és érettebben közelíteni a problémákhoz. Ekkor, akárcsak a kezében mérleget tartó istennő, mentális mérlegünkön mi is összevethetjük az ellentétes érveket, hogy a legértelmesebbet válasszuk.
Az elmeél és a penge kardél
Iustitia másik kezében pedig ott a kard, hiszen – ahogy Pius császár is látta, hol van szükség nekifeszülésre és elengedésre – a helyes ítélőképesség éleslátása nemcsak a megértést, belátást és döntést foglalja magában, hanem a végrehajtást és alkalmazást is. A kard szimbolizálja a cselekvést, amely rendet vág a világban, és érvényre juttatja a bölcs belátást.
Ha eljutottunk a mostani tudásunk szerinti legjobb választáshoz, a döntés felszabadít. Megszűnik a gúzsba kötöttség mozgásképtelen állapota, és újra képesek leszünk cselekedni, végigvinni elhatározásunkat, csakhogy gyötrődés nélkül, önazonosan. Így már nem lesz nehéz nekikezdeni az újnak, kitartani a helyes döntés mellett vagy épp felhagyni az idejétmúlttal.
Ha tehát sikerül tartózkodnunk az elfogult ítélkezéstől, és igyekszünk olyannak látni a történéseket, másokat, amilyenek valójában, nemcsak embertársaink igaz arcát pillanthatjuk meg lelki szemeink előtt, de a gondolati-érzelmi tájolónk sem zavarodik már annyiszor össze. Ahogy elménk képessé válik a helyzetmeghatározásra, egyre biztosabban igazít el az éjszakai tenger hullámain.
Bujáki Márton – Kovács-Torma Réka
Játék – Találd meg a három különbséget!
Kedves Olvasó!
Ebben a hónapban olyan játékra hívunk, amely a helyes ítéletalkotáshoz elengedhetetlen jó megfigyelőképességet teszi próbára. Vajon melyik a három legfontosabb különbség az alábbi két kép között? elehir[kukac]ujakropolisz.hu (Írd meg nekünk), te mit gondolsz! A megfejtők között jegyeket sorsolunk ki, amelyek beválthatók egy tetszés szerinti programunkra.
Előző havi játékunk megfejtése: Helena Petrovna Blavatsky
FYI és a helyes cselekvés
 Eleinte a céges, majd már a magánlevelezésekben is egyre elterjedtebbé vált a FYI, azaz For your information kifejezés, ami annyit tesz, hogy tájékoztatlak. Ilyen címkével ellátott üzeneteket általában akkor küldünk, amikor úgy gondoljuk, hogy a címzettnek az adott dologgal kapcsolatban nincs teendője, de jó, ha tud róla. Nem kizárt ugyanis, hogy érintheti őt is, befolyásolhatja a döntéseit, lehet megszívlelendő hozzáfűznivalója, vagy ahhoz, hogy felelősséggel láthassa el munkáját, tudnia kell róla.
Hogy ebből rá mi igaz és mi nem, annak az eldöntését rábízzuk. Ez a bizalom és a tisztelet jele is egyszerre. Tiszteletben tartjuk a címzett szabad döntési jogát, hogy ő maga ítélhesse meg, mit fog tenni. Megengedjük ezzel azt is, hogy ha akarja, akár teljesen figyelmen kívül hagyja a hírt.
Aki így tisztán és hitelesen tájékoztat és ezzel úgy ad lehetőséget a másiknak, hogy közben nem támaszt elvárásokat vele szemben, az valójában épp azt teszi, amit egy több ezer éves indiai szent irat, a Bhagavad-gíta helyes cselekvésnek nevez. Megteszi a kötelességét anélkül, hogy ragaszkodna ahhoz, hogy a későbbi eredmény az ő tetszése szerint alakuljon.
Vajon képesek lennénk-e meglépni ugyanezt akkor is, ha érzelmileg nem közömbös információról lenne szó? Ki merjük-e próbálni, hogy ugyanígy – elvárások és neheztelések nélkül – tájékoztassuk a másikat arról, ha valamivel, akár akaratlanul kellemetlenséget okozott nekünk? Annak tudatában, hogy a helyzet megoldása legalább annyira rajtunk áll, mint rajta, miközben tiszteletben tartjuk a jogát, hogy esetleg nem változtat magatartásán, de mégis bízva abban, hogy ha módja van rá, olyan megoldást keres, ami mindkettőnknek jó.
Az ilyen tájékoztatás lehetőséget ad, de nem kényszerít. Ha így áramoltatnánk egymás között a híreket, üzeneteket és tapasztalatokat, minden bizonnyal sok fölösleges rossz érzéstől és káros következménytől kímélnénk és szabadíthatnánk meg saját magunkat és egymást is.
Apáti János
Házunk táján
Ajánló
Önismereti workshop és önkéntesség a Gellért-hegyen
 A legnagyobb filozófusok nemcsak szellemi magaslatokra törtek, hanem a tettek mezejére is léptek. Neked viszont csak Gellért püspök szobráig kell felmásznod április 17-én, hogy velünk ünnepeld a Föld napját szemétszedéssel és a díszkorlátok újrafestésével.
Ragadj ecsetet vagy szemeteszsákot és ragadd meg a lehetőséget, hogy megszépítsd egy kicsit a várost, ahol élsz. És ha úgy érzed, egyedül csak keveset tudsz tenni – hozd el a barátaidat is! Várjuk iskolás csoportok, civil szervezetek jelentkezését, családok, baráti társaságok, kerületi lakosok és minden önkéntes részvételét.
Az akciót a Főkert Zrt-vel együttműködésben szervezzük.
Részvételi lehetőségek:
Kényelmes: szemétszedés a sétányokon és a Citadella tövénél
Precíz: korlátok és díszkorlátok korrózió elleni alapozása és festése (a Gellért-szobor mellett és a vízesés körül)
Erőpróba: hordalék eltávolítása a vízelvezető árkokból
Találkozó: 9 órakor Gellért püspök szobránál (a hegy Erzsébet híd felőli oldalán)
További részletek itt.
|
