Pálosi-Magyar Myrtill
Mit tanít: Bevezetés a filozófiába, Bevezetős a keleti és a nyugati bölcsességbe
Végzettsége: Régész, tanító, túravezető
Foglalkozása: Pedagógus
Kedvenc területe, érdeklődési köre: a történelem nagy nőalakjai, ökológia, El Camino, ókori és reneszánsz kultúra
Sasbérc a város felett – Gellért-hegyi sétát tettünk
2023-ban első alkalommal hirdettünk természet- és kultúrtörténeti sétát a Gellért-hegyre. A helyszínválasztás nem véletlen: a város szívében elhelyezkedő, Világörökség részét képező sasbérc huszadik éve helyszíne egyesületünk Föld-napi városszépítő akcióinak. És mivel amit megismerünk, ahhoz még közelebb kerülünk, ezért örömmel vágtunk bele a terület gazdag természeti és emberi örökségének feltérképezésébe.
Hiába lógott az eső lába, mégis több mint húszan gyülekeztünk a Szent Gellért téren, a Forrásház kupolája alatt. Sétánk első állomásaként a budai Duna-part geológiai felépítését ismerhették meg az érdeklődők. A meleg vizű gyógyforrásokban gazdag, jó földrajzi elhelyezkedésű hegyfok már az őskortól fogva lakott volt. Azóta fonódik itt egybe az élővilág és az emberi kultúra, amelynek a hegyi barangolásunk minden állomásán más-más arculata került előtérbe.
Gellért-hegy, ahol város, ég és föld összeér
Sziklás bérc a város szívében, a budapesti Duna-part ékessége – a Gellérthegy ember és természet ősi találkozóhelye. Tarts velünk ezen a pár órás tavaszi sétán, szellőztesd ki a fejed, gyönyörködj a panorámában, és közben ismerd meg a Gellérthegy kalandos történetét, gazdag legendáriumát és egyedülálló természeti kincseit.
április 7-én pénteken Budapesten
Róma a szomszédban… vagy annál is közelebb?
Az ókori Rómába kalauzolták a résztvevőket június utolsó hétvégéjén az Új Akropolisz Filozófiai Iskola előadói. A hatórás sétán történész, régész, építész vezette a kultúrkirándulókat a Flórián tértől Aquincumig, és a romokat szemlélve a hajdanvolt falak virtuálisan is leomlottak: szó esett a rómaiak hétköznapjairól is, virtusáról, vallásáról, mitológiájáról. Azokat a köveket taposva a barangolók megérezhettek valamit a letűnt időből, amikor még az emberek istenek pártfogoltjaiként élték mindennapjaikat, és arra törekedtek, hogy erkölcsileg ehhez méltó életet éljenek.
Tizedik tavaszi madármustra
Az Új Akropolisz Természetvédelmi Csoportja tizedik éve gondoskodik madárodúk kihelyezéséről és ellenőrzéséről a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban. A minden érdeklődő előtt nyitott májusi odúellenőrzés több látványossággal örvendeztette meg a túrázókat: fészekkezdemények, tojások és cinkefiókák fogadták őket a tavaszi jóidőben.
Ökotudatosság
Ha érdekel, hogyan tudnád csökkenteni az életteredben keletkező hulladékot...
...vagy újrahasznosítani a már meglévőt,
...ha tennél valamit egy tisztább, egészségesebb környezetért,
gyere és oszd meg a többiekkel is praktikáidat, ötleteidet vagy akár kérdéseidet egy előadással és gyakorlattal tarkított beszélgetés közben!
Ökotudatosság
2018.08.01. az Ökológiai hitelnap. Mire hívja fel a figyelmünket? Meddig hitelezhetünk a Földtől? Mit jelent az ökotudatos életmód? Gyere és gondolkodjunk közösen felelősségünkről és a cselekvés lehetőségeiről.
Fekete vagy fehér testvériség?
Akik részt vettek az Új Akropolisz Filozófiai Iskola szervezte előadással egybekötött sétán, lépten-nyomon rácsodálkozhattak arra, hogy Budapest belvárosában megannyi szabadkőműves emlékre, szabadkőművesekről elnevezett utcára és térre, a társaság tagjai emelte épületre bukkanhatunk.
Az előadás elején Pálosi-Magyar Myrtill régész a szabadkőművesség történetét mutatta be nagyvonalakban. A mai napig fennálló titkos társaság a 17. században jelent meg Angliában, hivatalosan azonban 1717. június 24-étől tartják számon, amikor is négy londoni páholy nagypáhollyá egyesült.
Fekete vagy fehér testvériség?
• Mit és miért építettek Budapesten a szabadkőművesek?
• Mi köze a Nemzeti Múzeumnak a titkos társasághoz?
• Valóban egy világméretű összeesküvés szemtanúi vagyunk?
Polgári Természetőr szolgálat a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban
A tavasz közeledtével ismét eljött az ideje, hogy polgáritermészetőr-csoportunk ellenőrizze, felkészítse a költési időszakra a Duna-Ipoly Nemzeti Parkban kihelyezett madárodútelepet.
Várunk mindenkit, aki szívesen töltené idejét a tavaszi erdőben és szeretne segíteni a költőhelyek rendbetételében.
Fekete vagy fehér testvériség?
• Mit és miért építettek Budapesten a szabadkőművesek?
• Mi köze a Nemzeti Múzeumnak a titkos társasághoz?
• Valóban egy világméretű összeesküvés szemtanúi vagyunk?