Létkérdések: Állandó a változóban

Szeptember elején a Műterem Kávézóban újabb FiloCafét rendezett az Új Akropolisz Filozófiai Iskola. Bernát Ottilia és dr. Bujáki Márton a 19-én induló filozófiakurzus felvezetéseként tartották a mulandó és a maradandó közti különbségről szóló, beszélgetéssel egybekötött előadást. A „Mit tegyünk, ha erős a sodrás?” alcímű alkalmon többek között arról esett szó, hogy állandóan változó világunkban vajon milyen értékekre támaszkodhatunk ahhoz, hogy eligazodjunk a rengetegben.

Életünk csupa változás, a csecsemőkortól idős éveinkig megannyi tulajdonságra teszünk szert, sokakat átalakítunk vagy épp elhagyunk, és újakat fejlesztünk ki helyettük. Kamaszként már nem emlékszünk pólyáséveinkre, idősen pedig már csak a fiatalkorunk kiemelkedő pillanatait tudjuk felidézni. Mégis a teljes életöltő alatt mindvégig azt mondjuk magunkról: „én”, én élem ezt az életet, én tanulok, én vizsgázom, én vagyok szerelmes, én dolgozom, én költözöm. Vajon ki ez az én, ki ez az állandó a változóban? Bernát Ottilia tette fel ezeket a kérdéseket, és kiemelte: ahhoz, hogy erre választ találjunk, érdemes egy pillantást vetnünk a természetre, ahol úgyszintén folyamatosan minden mozgásban van, holott a változás mögötti lényeg örök. A résztvevők először különböző természeti képekről és a változáshoz kapcsolódó idézetekről beszélgethettek. Arról, hogy megtaláljuk-e az átalakulások mögött rejlő időtállót, hiszen ha ezt sikerül a természetben tetten érnünk, önmagunk megfejtéséhez is közelebb juthatunk.

Az est második beszélgetését dr. Bujáki Márton vezette fel. Mint elmondta, az ember bámulatosan összetett lény, aki az élet különböző területein képes boldogulni, számos készséget tud nagyon magas szinten elsajátítani, és ha nyitott lélek, megtalálhatja azt, amivel szívesen foglalkozik, amiben tehetséges és amibe hajlandó munkát fektetni. Csakhogy – idézte az előadó Herbert Marcuse amerikai filozófust – a nyugati társadalmak már egyetlen dimenzióba, a gazdaságéba kényszerítik az embert, aki már-már a vagyontárgyaival azonosítja magát, és a fogyasztás lett az egyetlen örömforrása. Ez persze csapda, hiszen senki nem találhatja meg valami tőle idegenben az önazonosságát, többek között azért sem, mert a tárgyaink elhasználódnak, a divat új és új termékeket hoz forgalomba, a reklámok folyamatosan a következő árucikkre próbálnak rávenni.

A második beszélgetés ezért arról zajlott, hogy ha magunkba tekintünk, hogyan különböztethetjük meg egymástól tiszavirág-életű és időtálló tulajdonságainkat. Az asztaloknál így többek között arról zajlott az eszmecsere, hogy melyek azok az érzések, érzelmek, amelyek hamar ellobbannak, és melyek kísérnek el bennünket évekig, vagy akár évtizedekig? Honnan tudhatom, hogy egy gondolat valóban az enyém, és nem csak visszhangzom azt, amit körülöttem aktuálisan vagy a leghangosabban harsogtak? És találhatok-e a viszonyulásmódomban olyan elveket, amelyek többek puszta megkövesedett szokásnál, és valóban az életem vezérlőjévé válhatnak?

Aki önmagában ilyen tulajdonságokra lel, megtalálta önazonossága első építőköveit, amelyekre minden körülmények között számíthat a továbbfejlődés útján.