A filozófia világnapját ünneplő rendezvénysorozat záróestjén tartották meg a Válságból erőt – Hogyan fordítsuk javunkra a nehéz helyzeteket? című előadást az Új Akropolisz Központjában. Az est előadója, az iskola instruktora, Apáti János volt, aki harminc éve foglalkozik a Ji Csinggel, A változások könyvének tanulmányozásával. Ez a könyv a kínai filozófia egyik gyöngyszeme, a benne lévő tanítások pedig segítenek mélységében, a törvényszerűségek és analógiák szempontjából megérteni a körülöttünk zajló folyamatokat.
Az est folyamán több válsághoz kapcsolódó hexagramot, azaz hat vonalból álló jelképet mutatott be az előadó, ilyenek voltak például: a 3. jel: a Kezdeti nehézségek, a 6. jel: a Viszály, a 36. jel: A fény elsötétedése vagy a 64. jel: a Beteljesülés előtt. Például a fény elsötétedése jel kapcsán többek között az a jó tanács hangzott el, hogy ezekben a vészterhes időkben ne akarjunk okoskodni vagy magyarázni a helyzetet, fordítsunk inkább több figyelmet belső világunkra, gyarapítsuk a tudásunkat. Mikor pedig elérkezik az idő, akkor pedig cselekedjünk bátran és körültekintően.
Ahogy az előadó kifejtette, a válság témája mindig aktuális, hiszen nincs időpillanat, amikor ne lenne jelen a nehézség a környezetünkben vagy a saját életünkben. Maga a szó, a krízis görög eredetű megfelelője, jelentése: döntő pillanat, kritikus helyzet. Ebben az állapotban benne van, hogy a végkifejlet két irányba mehet, vagy jóra vagy rosszabbra fordulhat a helyzet. De abban egészen biztosak lehetünk, hogy már nem ugyanott fogunk tartani, mint előtte.
Apáti János arra is hangsúlyt fektetett, hogy a könyv bölcsessége segíthet nekünk, de nem dönt helyettünk, a döntés felelőssége a mi kezünkben van. Ahhoz azonban, hogy választani tudjunk, és a feltett kérdésre kapott választ jól értelmezhessük – hiszen ez a kötet a tanulmányozás mellett kérdésfeltevésre is szolgál –, előzőleg pontosan meg kell tudnunk határozni a szituációnkat. Mi a jelenlegi helyzetünk? Mik a (segítő vagy hátráltató) körülmények? Mik lehetnek a lehetséges változások? És hogy mindez hova vezet bennünket? Az előbbiek megértése segít tisztázni az állapotunkat, így képessé válhatunk megfelelő döntést hozni, majd erőnket latba vetni, hogy – bármily furcsa, a nehézségeknek köszönhetően – megerősödhessünk.
Az esemény résztvevői aktívan érdeklődtek a könyv bölcsességének, tanácsainak értelmezése iránt, sok-sok kérdés merült fel, amelyek leginkább a Ji Csing használatára és szimbolikus képeinek értelmezésére vonatkoztak. A feltett kérdéseink fényében értelmezhetjük ugyanis a hexagramokhoz tartozó magyarázatokat, hogy magunkra vonatkoztathassuk a jelentésüket. Segítségképpen Apáti János bemutatta azokat a könyveket, amelyek Magyarországon elérhetők, illetve mindenki figyelmébe ajánlotta az általa létrehozott online Ji Csing-felületet – https://jicsing.hu/ –, ahol társaival együtt igyekeztek összegyűjteni a témához kapcsolódó magyar irodalmat, mellette pedig megtalálható az összes hexagram és azok magyarázatai is.