Technológiai, termékei minőségét csiszolgató és teljesítményközpontú civilizációnkban természetes módon merül fel az igény, hogy figyelembe vegyék az embert, aki mindegyik civilizációs modellnek – legyen az technológiai vagy sem – alapvető tényezője.
Világszerte számtalan cégnél, nagyoknál, kicsiknél és közepes méretűeknél egyaránt nagy hangsúlyt fektetnek arra, hogy erősítsék az önbecsülést, az eredményességre való tudatos törekvést, az együttműködést és a felelősségtudatot, az emberi viszonyok javulását és a dolgozók közötti megfelelő kommunikációt.
Mindez nagyon pozitív és sok esetben javulást is lehet tapasztalni: az emberek felszabadultabbá válnak, jobban végzik a munkájukat és elégedettebbek munkakörülményeikkel. Úgy gondoljuk azonban, hogy itt nem ér véget a folyamat. Ez az úgynevezett jobb minőségű élet eleve olyasvalamire irányul, ami nem fedi le az emberi élet egészét: célja a nagyobb és hatékonyabb termelés, de nem veszi figyelembe az élet egyéb szükségleteit, a számtalan helyzetet, amelyeknek nincs sok közük a munkához és a termelékenységhez.
Az embernek nyilvánvalóan szüksége van többé-kevésbé gépesített anyagi eszközökre, amelyek emberhez méltó egzisztenciát nyújtanak neki. S mindenekelőtt versenyképessé teszik, illetve lehetővé teszik számára a beilleszkedést a mai társadalomba, ahol az embert a javai és a presztízse mércéjével mérik.
De nem felejthetjük el, hogy az anyagi tényezőkön túl ott vannak a néha megfoghatatlan érzelmek is, amelyek megörvendeztetnek vagy kínoznak; ott vannak a nem mindig világos és egyértelmű gondolatok is, amelyek megnehezítik a biztos haladást és a választásainkat. Ezekhez társulnak még a lelkünkben váratlanul felbukkanó, az örök kérdésekre választ követelő szellemi, metafizikus élményeink is.
Ahhoz, hogy valóban jó minőségű életről beszélhessünk, az embert teljességében kell vizsgálnunk és nem csak abból a szempontból, hogy mennyit adhat vagy termelhet.
Lelki szempontból fontos, hogy az ember különbséget tudjon tenni a mulandó, mindennapi érzései és a mély érzelmek között, amelyeket táplálni lehet és kell is ahhoz, hogy megmaradjanak és állandó boldogságot adjanak. Amíg a jobb minőségű életet a felszínes és változó érzésekhez kötik, azokra ügyelnek és azokat tekintik fontosnak, az ember híján lesz az önbizalomnak, és másokban sem fog tudni megbízni. A folyton változó dolgok egy ideig szórakoztatóak is lehetnek, bár legtöbbször nem viselik magukon a minőség címkéjét.
A mentális szinten nem elég csupán tanulni, mert tapasztalhatjuk, mennyire könnyen elfelejtjük a nem megfelelően elsajátított dolgokat. Meg is kell tanulni, intelligensen emlékezetünkbe vésni a tanultakat, megőrizni saját magunk és mások tapasztalatait, és mindezeket alkalmazni az életben, hogy ezen a szinten is elérjük a jobb minőségű életet.
Az erkölcs szempontjából annak ellenére, hogy a mindennap előforduló esetek az ellenkezőjére biztatnak, elengedhetetlen az emberben szunnyadó erények fejlesztése. Lényegtelen, hogy ma „nem menő” jónak, becsületesnek, igazságosnak, bölcsnek, udvariasnak, bátornak, nemeslelkűnek, tisztességesnek lenni; egyszerűen az ilyen és ehhez hasonló tulajdonságok nélkül nem valósul meg a jobb minőségű élet. És ezt tények bizonyítják.
Szellemi szempontból a fanatizmus és merevség csapdáját elkerülve tudnunk kell választ adni a lélek kérdéseire, aki tudni akarja, hogy miért vagyunk a világon, honnan jöttünk és hová megyünk.
Meg kell szabadulnunk attól az önteltség sugallta gondolattól, hogy senki sem tud nekünk értékeset adni, különösen akkor nem, ha az antik világ „elavult” fogalmairól van szó.
Kétségtelenül mindenki jobb minőségű életet akar élni. De szeretnénk igazi és sok szintű értelmezést adni ennek a fogalomnak, és elérni, hogy a minőség minden szempontból jobb embereket faragjon belőlünk. Akkor hatékonyabbak, boldogabbak, intelligensebbek, egy kicsit bölcsebbek leszünk, és büszkén nevezhetjük magunkat embernek.