Tarkabarka kutyafalka

A négy fal közül kiszabadulva, sétáim egyikén a kertek alatt egyszer csak különös látvány tárult szemem elé. Először csak egy úttest előtt békésen megálló, csupaszimat drótszőrű dakszlira lettem figyelmes, majd kisvártatva csatlakozott hozzá még egy szőrmók, egy bozontos keverék, nyurga lábakkal. Most már ketten ültek a járda szélén, hol egymásra, hol meg hátra-hátra tekingetve. Ekkor komótosan befordult a sarkon egy harmadik kutya is, egy mélynövésű németjuhász-keverék. Ő azonban nem csatlakozott rögvest a kutyuspároshoz, hanem ráérősen megszemlélte a két kapkodi fickót, majd mintegy dolga végezetten ő is hátrapillantott, és várt.

Most már igazán kíváncsi lettem: Kire vár ez a mulatságos kis blökicsapat? Kihez tartozik ez a tarkabarka kutyafalka? És hogy lehet az, hogy ezek az állatok ennyire figyelnek egymásra és folyamatosan tartják a szemkontaktust? És ekkor előbukkant a „falkavezér”, aki meglepetésemre egy könnyedléptű, szőke, törékeny, fiatal nő volt, aki mellett ballagott még egy öregecske, borzas, fehér terrier is. Amikor a nő is a sarokra ért, az egész ebadta banda felszegte a fejét, és a melegbarna kutyaszempárok a mértékadó személyre szegeződtek. És mindahányan nyugodtan vártak. Nincs abban semmi furcsa, hogy egy eb megáll a zebra előtt, de hogy négy, ilyen összhangban? Mintha csak mágnesnek engedelmeskednének!

A kutyafáját, mennyivel előbbre lennénk – jutott eszembe –, ha nekünk, embereknek ilyen együttest alkotnának a részeink! Tüzetes megfigyelés alá vettem hát az esetet, és eltűnődtem a látottakon, miközben a kutyabanda egyre csak a fülét hegyezte, majd egy csendes, de határozott vezényszóra mindahányan nekiiramodtak a szemközti oldal zöldjének. Hogy lehet egy ilyen tarkabarka kutyafalkát póráz és egyetlen felemelt hang nélkül, kevés utasítással így egyben tartani? Ekkor már ki-ki a maga tempójában és habitusának megfelelően kocogott, mendegélt, trappolt és futott tovább, csak szeme sarkából figyelve a többieket, no és halló- meg látótávolságban maradva a szeretett-követett személytől. És ez az ember, a vezető volt a helyzet kulcsa. Ezek a kutyaegyedek azért figyeltek ilyen szelíden, megkockáztatom: türelmesen egymásra, azért nem acsarkodtak, versengtek, tapostak egymáson, mert rájuk is figyeltek. Nem is akárhogyan. Mindegyik ebre egyenként is.

A gazdi hallhatóan máshogy szólt hozzájuk, minddel saját, neki szóló hangnemben váltott jeleket, jellegének és sajátos igényeinek megfelelően. És tényleg nagyon mások is voltak, egyértelműnek tűnt tehát, hogy másmilyen törődésre és nevelésre is szorultak. Felrémlett bennem az analógia: Lehetséges, hogy valójában cikázó gondolataink, sokszor csapongó érzelmeink, pezsgésre vágyó energiánk, és a minduntalan saját kényelmével törődő testünk összetereléséhez is egy jó vezetőre lenne szükségünk? Arra, hogy mind egyvalamire figyeljenek. És mi más lehetne a hangadó bennünk, amelynek harmonikus szavára elcsitul a lárma, mint az intelligencia, a vezérlő értelem?

A sztoikusok szerint ez a vezetésre, önirányításra termett részünk, amely által képesek vagyunk kiemelkedni a mindennapok forgatagából, és amelynek segítségével szabadon szemlélhetjük a világ történéseit, jelenségeit és benne önmagunkat. „Mi az én vezérlő értelmem? Mit csinálok most belőle? Mire használom most? Csak nem értelmetlen? Csak nem vált el, nem szakadt el a közösségtől? Csak nincs annyira összeforrva, összeelegyedve a testtel, hogy minden rezdülését megossza vele?” (Marcus Aurelius: Elmélkedések, X/24.)

És egy másik helyütt így folytatja: „Kutasd figyelő gonddal a magad, a világ és embertársad vezérlő értelmét. A magadét: hogy igazságos értelemmé formáld, a világét: hogy el ne felejtsd, minek a része vagy, és embertársadét, hogy átlásd, vajon esztelen-e vagy belátó, s hogy egyúttal számba vedd a rokoni kapcsolatot is, amely összefűz vele.” Milyen kutyajó, hogy mi sem vagyunk egyedül, magunkra hagyva a természetben, hanem saját vezérlő értelmünk gondozására vagyunk bízva! És ez nemcsak a nekünk rendelt tarkabarka kutyafalkát képes összeterelni és harmonikus csapattá alakítani, hanem miközben részeit szelídítve ezt teszi, kiváltságként másokkal is együttműködhet – a jó falkához hasonlatosan – acsarkodás, versengés és taposás nélkül.

Ha legközelebb pórázon is széthúznak a részeid, egyik ezt akarja, a másik azt, és koncul csak a darabokra szedett lelket vetik oda értelmednek, gondolj arra, hogy ideje végre nem hátra, hanem előre tekintgetni. Hogy eljött a megállás ideje a járdaszegélyen, és érdemes bevárni, keresni a jó vezetőt, a bölcs értelmet. Szóljon akár Marcus Aurelius, vagy más filozófus-, tudós vagy művésznagyság száján keresztül, aki tettekkel támogatta meg emberhez méltó gondolatait. Mert nekünk a cél nem csupán a szemközti zöld, hanem a tudatos haladás az élet útján.