Ha ellátogatunk a hazánk déli részén fekvő siklós–villányi hegyvidékre, nem hagyhatjuk ki az értékes botanikai kincseket rejtő Szársomlyó-hegyet. A Nagyharsány mellett emelkedő Szársomlyó már messziről látható, magányos piramisként magasodik a táj fölé a Dráva síkján, bár alig magasabb 400 méternél. Távolról vulkánnak tűnik, egy hajdani utazó szerint olyan, mintha „egy rég kialudt tűzhányónak söveges cukorra emlékeztető kúpja integetne”, de valójában mészkőhegy. Kőzetei és növényvilága földtörténeti tanúként őrzi a régmúltat. A lábánál fekvő Nagyharsány és Kisharsány falvak az itt őshonos hársfaféléről kapták nevüket.
A török hódoltság alól felszabadult területről így írt egy itt állomásozó császári tiszt: „édeni környezetben a háború után eléggé épen megmaradt szőlőskertekben, amelyek felfutnak e hegy aljáig, az itáliainál jobb vörös borokat ízlelhettem, dús erdeiben, amik e csodálatos hegy másik felén vannak, meglepő bősége található mindenféle vadnak, a szőlőskertek bekoszorúzzák egymás fölé épülve a meglepő gyorsan újjáépült falucskát”.
A Szársomlyó fekvésének köszönhető, hogy Magyarországon egyedülálló, a mediterrán éghajlatnak megfelelő mikroklíma alakult ki rajta. A déli oldal aljában a nagyharsányi szoborparkot találjuk, számos természet ihlette kőszoborral. Fölötte a Napnak leginkább kitett rész, amelyet mediterrán fajok tarkítanak. Az északi lejtőt ezüsthársas tölgyesek borítják. A csúcsról körülnézve, amerre a szem ellát, szőlőföldek érlelik a bornakvalót. A hegy egyik oldalába viszont mintha éhes óriás mart volna: a terjeszkedő mészkőbánya jó darabokat hasított ki belőle. A nagy tisztaságú mészkő vonzotta ide a bányászatot, a természet pedig alaposan megsínylette az emberi beavatkozást. A hegy egy részét eltüntették, ezzel tönkretéve a különleges termőhelyet és a kipusztulás szélére taszítva néhány ritka fajt.
A Szársomlyó délkeleti lejtője igen furcsán fest: a kopár, kőtörmelékes felszínt hosszú barázdák szabdalják, kisebb-nagyobb mélyedések tarkítják. Ezt karrmezőnek vagy karroknak nevezi a tudomány, és a hegységképző erők hatásának tudható be. Beszédesebb azonban a népi elnevezés: ördögszántás. Mese őrzi eredetét:
„Élt valaha Nagyharsányban, a Szársomlyó-hegy lábánál egy özvegyasszony. Leánya, Harka oly szép volt, hogy maga az ördög is megkívánta. Feleségül kérte hát, de az özvegy feltételt szabott: lagzi csak akkor lesz, ha a jövendő veje napnyugtától a hajnali kakasszóig felszántja, és beveti a hegyoldalt. A sátán hat fekete kandúrt fogott ekéjébe, és serényen nekilátott feltörni a hegyet. Éjfélre a déli oldallal már végzett is. Az özvegy megrémült. Kiosont a csirkeólba, elkezdett kukorékolni. Fölriadt az álkakas hangjára az igazi, rákezdett ő is, és visszafelelt a hangos kukurikúra a falu valamennyi tarajosa. Az ördög, aki nem vette észre, hogy turpisság van a dologban, megdühödött. Világnak zavarta a hat ekevonót, az ekét Beremendig hajította, ő maga pedig visszabújt a föld alá. Ahol az eke leesett, hegyet gyúrt maga elé (ez lett a Beremendi-hegy, az ekéről lepotyogott földdarabból lett a Siklósi-hegy). Ahol a sátán visszament a pokolba, forró büdös víz tört fel; a helyet, ahol ma is előbugyog, a világszép lányról Harkánynak nevezték el; a hegy déli oldala pedig úgy maradt felszántva, de bevetetlen csupaszon, a meztelen sziklákon a macskák és a felriadt kakasok lábnyomával.” [Forrás: National Geographic]
A Szársomlyó fokozottan védett hegyünk: olyan, mint oázis a sivatagban. Területe alig több mint 200 hektár, de „sok jó faj kis helyen is elfér” alapon a növényvilág óriási változatosságát mutatja. Letűnt korok emlékét, az élővilág eredeti állapotát őrzi. A viszonyok még a jégkorszakok idején is lehetővé tették a túlélést, így melegkori reliktumnövények fordulnak elő, olyan ősi flóra, amely még a jégkorszak előtt települt meg. A hegy hetvennél is több védett növénynek ad menedéket, ebből négy kizárólag itt található meg hazánkban.
Erre járt a 19. század végén Janka Viktor botanikus, a balkáni flóra kiváló kutatója, és egy különleges virágra lett figyelmes. Először úgy vélte, hogy egy már ismert kikericsfajt talált, de kiderült, hogy egy új fajról van szó, amelyet magyar kikericsnek nevezett el. Hivatalos latin neve Colchicum hungaricum, sőt felfedezője és egyben névadója is lett: Colchicum hungaricum JANKA.
Bár a mindannyiunk által ismert hóvirágot hívjuk tavaszköszöntőnek, de az még elő sem merészkedett, amikor a Szársomlyó déli oldalán már megjelenik a legkorábbi hírnök: a magyar kikerics! Mintha a tavasztündérek teliszórták volna a napos lejtőt ékköveknek tetsző minililiomokkal, a sziklagyepet apró, törékeny virágok pettyezik. Kora tavasszal, február–márciusban virágzik, de enyhébb teleken már decemberben előbújhatnak a kis hajtások, akár a hófoltok közül. A virágok rendszerint fehérek, de előfordulnak rózsaszínes–fehér és halványlila változatok is.
A magyar kikerics melegkedvelő, szubmediterrán növényünk, a Szársomlyó déli kitettségű, száraz, tápanyagokban kevésbé, de bázisokban gazdag, meszes talajú lejtőjét kedveli. Nevével ellentétben nemcsak nálunk honos, de ez mit sem von le különlegességéből, ugyanis hazánkban ez az egyetlen lelőhelye és Kelet-Közép-Európában is csupán itt fordul elő. Nyugat-balkáni faj, a mediterrán területeken lelhetünk még rá: a Balkán-félszigeten és a Földközi-tenger mellékén.
A magyar kikerics az egyszikűek (Liliopsida) osztályába, a liliomvirágúak (Liliales) rendjébe és a kikericsfélék (Colchicaceae) családjába tartozó faj. Hagymagumós évelő növény, 5–15 cm, legfeljebb 20 cm magasra nő. Két vagy három élénkzöld, fénylő levele a virágokat megelőzve vagy azokkal egyidőben fejlődik, a virágzás után nő nagyobbra. A három rövidebb és három hosszabb porzó sárga színű. (Ez fontos lehet, ha meg akarjuk különböztetni a hozzá igen hasonló krókuszfajoktól, amelyeknek viszont csak 3 porzójuk van.) Háromrekeszű toktermése már április végére, május elejére beérik, ezután a növény nyugalomba vonul az év többi részére, hogy majd újra elsőként köszönthesse a tavaszt.
Ritkasága miatt fokozottan védett! Ez volt az első hazai virágunk, amelyet hivatalosan is védetté nyilvánítottak 1944-ben. Eszmei értéke 100 000 Ft, de természetesen semmi pénz sem pótolja az esetlegesen tönkretett hagymagumókat… A Szársomlyó másik felén lévő nagyharsányi bánya napjainkra szerencsére csak szabályozva és adott határok között működik, így remélhetőleg nem veszélyezteti e ritka virágot és védett társait. A területre idegeneknek tilos a belépés, de ez nem csoda, hiszen egyetlen magyarországi természetvédelmi terület sem rendelkezik ennyi fokozottan veszélyeztetett fajjal. Ha valaki gyönyörködni szeretne a kora tavaszi virágos gyepszőnyegben, a Duna-Dráva Nemzeti Park engedélyével és segítségével megteheti, a szervezett Magyar kikerics túrák keretében.
Magyarországon három kikericsfaj fordul elő, a magyar mellett a rózsaszín őszi kikerics (Colchicum autumnale), amely leveleit tavasszal, de virágját ősszel hozza, így ő nem a természet ébredését köszönti, hanem a téli álomra szenderülő tájat színesíti. A harmadik pedig a szigorúan védett homoki kikerics (Colchicum arenarium).
A kikericsek latin neve, a Colchicum a Kolkhiszból (Colchis) származik, egy kisázsiai ókori város nevéből. A legenda szerint a kolkhiszi királylány, Medea járatos volt a varázsszerek előállításában (a rossznyelvek legendás hírű boszorkánynak tartották), és többek között kikericset is felhasznált – mérgek készítésére. Egyszer olyan bájitalt kavart, amellyel apósát akarta megfiatalítani. Ehhez kilenc éjszakán át gyűjtött hegyi virágokat használt, és e keverék lehullott cseppjéből sarjadt az őszi kikerics.
A történetből nem nehéz kitalálni, hogy a kikericsek mérgezőek, no de nem is az ízükért szeretjük őket. A növény népi neve árulkodó, a kikirics, kükörics, kükirc vagy kükerc még csak becézésnek tűnik, de a kutyadöglesztő már magáért beszél… A természet azonban bölcsen úgy intézte, hogy a legelő állatok felismerjék, és mintha tisztelegnének egyszerű szépsége előtt – elkerülik a kikericset. A növény minden része tartalmazza a colchicin nevű anyagot, amely erős méreg: légzés- és szívbénulást okoz. Megállítja viszont a daganatos sejtek osztódását, így sikeres ellenszer lehet, csak kérdés, hogy van-e olyan arány, amely még nem mérgező a szervezetre, de már hatásos a rákos burjánzás ellen.
Hol találkozhatunk a magyar kikericcsel? Ha nem is jutottunk el a Szársomlyóra, a virág napi közelségünkben lehetett, ha épp volt nálunk egy kétforintos! Ugyanis a mostanra forgalomból kivont érménk hátoldalát ez a ritka növényünk díszítette. Helyette manapság máshol láthatjuk: Villány nevét hallva sokunk előtt egy palack jó magyar bor jelenik meg. Ha közelebbről tanulmányozunk egy ilyen üveget, egyedi jelzést találunk: a villányi védett eredetű borok címkéin egy jellegzetes ötszirmú virág ábrája látható. Az e tájon termett remek nedűk megkülönböztető és azonosító jele ez, s persze csak a minőségi villányi borokat díszítheti. Mi más is lehetne, ha nem a magyar kikerics?
Vigyázzunk erre az apró szépségre, hogy még sokáig megmaradjon a természet élő krónikájának, a villányi borok szimbólumának és tavaszköszöntő virágmezőnek a Szársomlyó lankáin.