Magyar örökségünk

Mi lehet állandó az időben, a természetben és az emberben? Az Új Akropolisz Filozófiai Iskola tagjai a Weöres Sándor, Reményik Sándor és Kahlil Gibran műveiből összeállított zenés irodalmi esten és az azt követő beszélgetésen azokról az örök értékekről és érzésekről szavaltak és muzsikáltak, amelyek az állandóság bizonyosságát adják a folytonos változásban.

Zrínyi Miklós korának emblematikus egyénisége, hős ősök leszármazottja, családja a kor egyik legmeghatározóbb nemesi ága. Dédapja a szigetvári hős, Zrínyi Miklós, unokahúga pedig Zrínyi Ilona, Munkács várának parancsnoka, aki a Thököly-felkelés utolsó bástyájaként évekig ellenállt az osztrák ostromnak, és akinek fia, II. Rákóczi Ferenc, a későbbi fejedelem.

Rubik Ernő 1974-es találmánya, a bűvös kocka tavaly ünnepelte 40. születésnapját. A játék mára nemzetközi hírű lett, és kevés olyan felnőtt akad ma Magyarországon, aki még sosem próbálta a kocka színes mozaikját eredeti állapotába visszarendezni. Bár egy egyszerű logikai játékról van szó, kirakásakor a megoldáskeresésnek ugyanazokat a tekervényes útjait járjuk be, amelyeket az élet más területein.

Ha ellátogatunk a hazánk déli részén fekvő siklós–villányi hegyvidékre, nem hagyhatjuk ki az értékes botanikai kincseket rejtő Szársomlyó-hegyet. A Nagyharsány mellett emelkedő Szársomlyó már messziről látható, magányos piramisként magasodik a táj fölé a Dráva síkján, bár alig magasabb 400 méternél. Távolról vulkánnak tűnik, egy hajdani utazó szerint olyan, mintha „egy rég kialudt tűzhányónak söveges cukorra emlékeztető kúpja integetne”, de valójában mészkőhegy. Kőzetei és növényvilága földtörténeti tanúként őrzi a régmúltat.

„Székely hegyekből messzi Ázsiába, Az őshazába vándorolt ki ő, Feje felett a vén, szent Himalája, Tán öregebb, mint maga az Idő. Ott rótta a betűket és kereste Puszták homokján vérei nyomát, Meglátogatta ínség, balszerencse, De ő csak várt és vándorolt tovább.” Juhász Gyula: Ének Kőrösi Csomáról Kőrösi Csoma Sándor, a messzeségek vándora, kis székely fiúból vált az ősmagyarok kutatójává és az első európai tudóssá, aki tanulmányozta a tibeti nyelvet és kultúrát. Már gyermekkorában kitűnt társai közül fáradhatatlanságával.

A Szénások Európa Diplomás Terület. Az utóbbi egy évben többször nyújtottunk segítséget a Szénások Európa Diplomás Terület természetvédelmi kezelését végző Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóságnak. Bontottunk régi vadkerítést, szállítottunk farönköket meredek hegyoldalon, kötélpálya segítségével... és kivágtunk több száz fenyőfát. De álljunk meg egy szóra! Miért kellett őket kivágni? Hogyan védjük azzal a természetet, hogy fákat vágunk ki? Mit is takar az valójában, hogy természetvédelmi kezelés?

Ha arra kérnének bennünket, hogy soroljunk fel olyan ismert vagy számunkra kedves magyar költőket, akik a XX. század elején alkottak, akkor valószínűleg jó pár nevet meg tudnánk említeni. Elég csak a már klasszikussá érett Nyugat nemzedékére gondolni, vagy a két világháború közötti pezsgő irodalmi élet más szereplőire visszaemlékezni. De vajon hány listán lenne rajta Reményik Sándor neve?

Noha nem Bonfinié az első a magyar történelmet feldolgozó munkák közül, művének jelentősége a nemzeti történetírás szempontjából mégis igen jelentős, ugyanis egy teljesen új, reneszánsz szemléletet honosított meg hazánkban, amivel a történetírást szaktudománnyá emelte. Munkamódszerét tekintve több mint ötven írott forrás felhasználása mellett rendszeresen szóban is kikérdezte kortársait az események alakulásáról, figyelembe vett szóbeli, családi hagyományokat, de papírra vetette saját megfigyeléseit is.

„Iparkodjál látni. Bekötött szemmel senki se járhat egyenesen.” „Gyönyörködjenek mások a viharban, mely alatt egyes hullámok magasra tornyosulnak, engem csak a dagály nagyszerű tüneménye ragadott el mindég, midőn az egész tenger színe zaj nélkül, de ellenállhatatlanul emelkedik.” „A vas maga sem állhat ellen az időnek, s ilyen az ember. Ha munkára használják, elkopik, ha a földön hever, a rozsda emészti meg. Miután már veszni kell, jobb százszor elkopni, mint elrozsdásodni.”