A pedagógusok és más szakemberek egy ideje már foglalkoznak az olvasás világ- és országszerte csökkenő, az olvasási zavarok pedig növekvő tendenciáival. A kettő voltaképpen összefügg, és az életmódunkban keresendők a kiváltó okok. Ez a jó, tartalmas nyaralást kívánó cikk mégsem merülne bele ezeknek a tárgyalásába. Ehelyett egy kérdést közvetít, amire hirtelen a cikk írója sem tudott mit válaszolni. Afféle kérdés volt ez, ami arra kíváncsi, mely három tárgyat vinné magával az ember egy lakatlan szigetre.A kérdés apropója egy könyv- vagy filmélmény volt: Fahrenheit 451. Ray Bradbury regénye az antiutópia kategóriához tartozik, és olyan jövőbeli világot vetít elénk, ahol tilos az olvasás, sőt módszeresen pusztítják a könyveket. Az emberek egy csoportja meg akarja menteni az emberiség tudását, és mindegyikük megtanul egy könyvet kívülről. A hozzám intézett kérdés így hangzott: te melyiket választanád?
Mennyire szegény lenne az élet könyv nélkül, sok-sok könyv nélkül, de hogyan választ ki az ember egyetlen könyvet? Könyvekből tanulunk, mellettük pihenünk, felvidítanak, elgondolkodtatnak, gyönyörködtetnek… Egyes olvasmányok meghatározó szerepet töltenek be az életünkben, amikor nagy belső változások zajlanak le bennünk. Mások olyanok, amelyekhez újra és újra visszanyúlunk, és akárhányszor ismét a kezünkbe kerülnek, mindig újat találunk bennük. Talán azért, mert közben változtunk, érettebbé váltunk, és egy újbóli olvasásnál olyasmit is felfedezünk a szavak mögött, ami addig rejtve volt számunkra. Az ilyen könyvek elkísérnek egy életen át, tanítanak és támogatnak, segítik további növekedésünket.
A magam részéről az utóbbiak közül választanék. Mindig találunk új olvasmányokat, ez természetes, de bővül az a lista is, amely a kedvenceket öleli fel. A kedvenc olyan, mint az az ember, akinek a társaságát soha nem unjuk meg, hiszen élő kapcsolat alakult ki közöttünk. A lelkünk összefonódott.
Elemezve saját kedvenc, visszatérő olvasmányaimat, rájöttem arra, hogy a könyv témájánál fontosabb az író személye. Vannak írók, akikkel valami mélyen összefűz. Könnyen átlépnek az embereket egymástól elválasztó láthatatlan gátakon, így a szavak folyamán is, és mintha magunk írtuk volna, belülről csengenek a hangok és magunkból alakulnak ki bennünk a képek. Ha valamely olvasási élményünk mélyen megérintett, nem lenne hiábavaló mást is olvasni ugyanattól a szerzőtől, hátha új szellemi társra lelünk benne. Meglehet, hogy csalódunk, és egyetlen írása szól csak hozzánk, de megéri kipróbálni. Olyan ez, mint egy alakulófélben lévő barátság: meglehet, hogy egész életre szól. És ha valóban lelki rokonságra bukkanunk, igazán nem számít, hogy valaha vagy most élő lélekkel találkozunk-e az írott szavai révén.
Ha találunk olyan írókat, akik felemelnek, ihletet adnak és önmagunk, az ember és a világ mélyebb ismeretéhez vezetnek, lehet, hogy már nem elégítenek ki az ennél kevesebbet nyújtó művek. Ahogy finomodik az ízlésünk, a megterhelő vagy kétes minőségű ételek nem ízletesek többé. Csillapíthatják ugyan az éhségünket, de hosszú távon akár meg is betegíthet az olyan sorozatgyártásos táplálék, amelynek a kiagyalóját elsősorban saját meggazdagodása ösztönzi írásra. Talán éppen divatos olvasmánynak számít, és illő lenne tájékozottnak lenni, de lehet, hogy nem veszítünk semmit, ha a kipróbált, lélekben rokon író társasága mellett döntünk. Sőt.
Én magam így cselekedtem, minden kedves olvasónknak pedig hasonlóképpen szép, tartalmas nyarat kívánok a maga könyvválasztása mellett!