Beszélgetés a Human című filmről
Szerző
Yann Arthus-Bertrand, az Otthonunk és a Földünk a magasból megalkotója, francia fotográfus, humanista 2015-ben egy olyan filmmel állt elő, amely a világ legkülönbözőbb pontjain kutatja azt, ami mindenütt közös: az ott élő embert. A rendező és csapata 60 ország több mint 2000 lakosának tette fel ugyanazt a 40 kérdést. Az embert próbáló élethelyzetekről mesélő emberek, természeti képek és arcok önmagukért beszélnek. A rendező semmit nem kommentál, csupán elénk tárja a sorsokat.Magyarországon elsők között tűzhette műsorára az Új Akropolisz a központjaiban – Budapesten, Egerben, Győrött, Pécsett, Szegeden és Székesfehérvárott – az alkotást. A vetítést mindenhol beszélgetés követte. Az eszmecseréről és a bennük megfogant gondolatokról a budapesti FILO-Film két házigazdáját, Udvardi Veronikát és Bujáki Mártont kérdeztük.
Több mint húszan kezdtetek este fél 9 után beszélgetni, de még 11-kor is tízen cseréltek gondolatot a teremben. Mit gondoltok, mi ragadja meg ennyire az embereket ebben a filmben?
BM: Ez az alkotás értékítélet nélkül mutat be nagyon különböző kultúrákban élő embereket. Mindezt úgy, hogy nem a különbözőségre helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy minden élet az emberiség nagybetűs Életének része. Így a közösségtudatra hat ahelyett, hogy a napi szinten gyakrabban előkerülő elkülönültséget hangsúlyozná. Pénzesek és szegények, háborúban vagy békében élők, férfiak, nők, gyerekek, idősek, olyanok, akiknek van családjuk és olyanok, akiknek nincs, olyanok, akiknek ép minden tagjuk és olyanok, akik testi fogyatékossággal élnek – egy csomó olyan jellemző, ami meghatározónak tűnik, de a filmben elhangzottakból kiviláglik, hogy csupán körülmény. Mindezeknél mélyebben kell keresni a lényegünket.
UV: Rögtön a beszélgetés elején elhangzott az a kérdés, hogy kiben mit mozgatott meg a film, és azt vettem észre, hogy hiába merültek fel új és új kérdések, a résztvevők mintha még a végén is erre válaszoltak volna. Lehet, hogy elég ezzel az egy kérdéssel készülni legközelebb – neveti el magát Veronika. – A lényeg, hogy minden válasz az emberség témájához kanyarodott vissza. Úgy tűnik, ez és a filmen átsugárzó ítéletmentesség és elfogadás mélyen megérintett mindenkit.
Sokféle életút villan fel a képkockákon. Volt-e olyan, ami nálatok kiütötte a biztosítékot? Amihez nem tudtatok ezzel az értékítélet-mentességgel viszonyulni, amiről úgy gondoltátok, hogy nagyon rosszul látja az illető a világot?
UV: Nekem olyan volt inkább, ami elszomorított. Annak a férfinak az esete például, aki a háborús tapasztalatai miatt azért tart fegyvereket a lakásában, hogy ha jönne valaki, aki be akar törni, akkor árthasson neki.
BM: Sokszor eszembe jut a szociálpszichológia alapkísérletei közül kettő, a Zimbardo-féle börtönkísérlet és az engedelmességet vizsgáló „fájdalommal tanításos” Milgram-kísérlet. Számos olyan helyzet előfordul, amiről pusztán elmélkedéssel nem tudjuk eldönteni, mit tennénk, hiszen azok az emberek, akik részt vettek ezekben, még utólag sem értették saját reakcióikat. Kívülről pedig végképp nem mondhatjuk meg, mások helyében hogyan cselekednénk.
A film erejének tartom azt is, hogy elgondolkodtat arról is, hogy milyenek az életkörülményeim, ismerem-e magam igazán vagy csak megszoktam már az adott körülmények között magamról megismert képet.
És mi a helyzet a filmklubot követő beszélgetéssel? Mennyire volt kihívás kezelni, összefésülni az eltérő véleményeket?
BM: A cél az volt, hogy jót beszélgessünk erről a mindannyiunkat érintő témáról, ahol nincsenek kész válaszok. Nyilván attól válik színessé és tartalmassá egy beszélgetés, hogy eltérő tapasztalataink vannak, akár más nézeteket is osztunk, de a nézőpontunk árnyalódhat a többiek hozzászólásai révén.
UV: A csoportdinamika is érdekes: sokszor épp egy mindenki másétól markánsan eltérő vélemény mozgatta meg a többieket, és ettől lett pezsgőbb a beszélgetés.
A filmklubra érkezőket a székekre helyezett kis papírokon kérdések várták. Mi volt ezzel a szándékotok?
BM: Bár a filmben csak válaszokat hallunk, az elhangzottakból és a rendezővel készített interjúkból kiderül jó pár feltett kérdés, ezekből szemezgettünk. Például, hogy: Mi volt életed legboldogabb pillanata? Mit tartasz igazán fontosnak az életben? Mi volt az eddigi legkeményebb próba, amivel szembenéztél? Mit tanultál belőle? Arra gondoltunk, hogy ha előzetesen ki-ki kicsit elgondolkodik a saját válaszain, más füllel hallgatja utána a filmben elhangzó történeteket. Aki őszintén felel magának rájuk, közelebb kerül ahhoz, hogy kicsoda ő, és ha ez letisztul, közelebb kerül ahhoz is, hogy mi az Ember.
Cimkék