Hogyan is cselekedhetne másképpen az ember, mint szívvel? Az emberi szív a szervezetünk központja: nem az érzések uralta vagy érzelgős psziché, hanem az érzelmekkel rendelkező elme avagy az érzéssel átitatott gondolat. Ez a középpont, amely egyensúlyt keres egy alacsonyabb – már megtapasztalt – és egy magasztosabb, még elfoglalandó rész között.
A szív a tengely, a stabil pont, ha össze tudjuk hangolni a test követelményeit a szellemi valóságokkal. A szív azonban gyakran nyugtalanná válik, és a mérleg valamelyik serpenyője felé húz. Ahhoz, hogy szívvel cselekedhessünk, és hogy ez a cselekvés a harmónia és egyensúly keresésévé váljon, szükségünk van bátorságra.
A szív révén magasabbra emelkedhetünk, elérhetjük az igazi egyensúlyt, ami nem jelent egyforma örömet a testnek és a szellemnek. Az egyensúlyt akkor érjük el, amikor a szellem könnyű, mint egy tollpihe, annyit ér és annyit nyom, mint a tettekkel megterhelt szív, legyenek azok helyesek vagy helytelenek, pontosak vagy elhibázottak, bölcsek vagy ostobák… Avagy fordítva: amikor a szív jóságért és igazságosságért kiálló tettei miatt olyan könnyűvé válik, akár a toll.
Lássuk a szívvel cselekvés különböző módjait:
– Olyan cselekvés, amelyben túlsúlyban vannak az érzések, bár nemes célokhoz húz. Az érzés azonban önmagában állhatatlan, és bármelyik pillanatban szem elől tévesztheti a céljait, más irányba fordulhat, felhagyhat a cselekvéssel vagy akár túlzásba is viheti.
– Olyan cselekvés, amelyet az okos szív ural, így az érzések emberibbek és kevésbé ésszerűtlenek. A látszólagos közöny mögött – ami valójában belső nyugalom – a legnehezebb vállalkozásokat visszük véghez a legkockázatosabb körülmények között, helytállunk félelem és kétely nélkül. Lehetséges, hogy kételyek és félelmek rejtőznek a tudat redőiben, de a bátorság képes a kételyeket eloszlatni és a félelmeket csillapítani.
– A szívvel végzett intelligens cselekvés az elszántsággal egyenlő, ami a megnyilvánult bátorság. Ez a nagy helytállás. Ne felejtsük el, hogy emberek lévén a szívünk, a bátorságunk vagy az elszántságunk ítélkezik majd felettünk. A régi egyiptomi rítusok ezt a pillanatot a halott szívének „mérlegelésével” jelenítik meg, figyelembe véve, hogy az egyéni karma hatással van az Én tetteire, amelyeket az egyén „szívből” cselekedve hajtott végre, legyenek azok helyesek vagy helytelenek. Az egyéni karma tehát méri, mennyire váltunk egyénné, vagyis a szívünket, amelynek még cselekednie kell, ezért a következményeket is el kell viselnie. Az életben ezt kellene elérnünk: követni a szívet, és eljutni addig, hogy a szív magától követi a bölcsességet.
Az első egyiptomi dinasztiák korából fennmaradt a következő mondás: „A szív kicsíráztat minden tudást, a szó pedig megismétli, amit a szív gondolt.”
Képek forrása: pixabay, flickr