Elmélyedésre

Nem újdonság, hogy erős a félelem az emberek között. Már jó ideje – talán régebben is, mint amit elismernénk – elvesztettük az önmagunkba, az élet értelmébe, és ebből fakadóan az emberiség sorsába vetett bizalmunkat. Az ember idegenül érzi magát saját korában, és nem alkotójának, hanem áldozatának tekinti magát.

Nem beszélhetünk filozófiáról anélkül, hogy ne beszélnénk a filozófusról; nem beszélhetünk az ideák világáról anélkül, hogy ne beszélnénk arról az emberről, aki képes átültetni a gyakorlatba ezeket az ideákat. Ha ez alapján ki szeretnénk emelni a filozófus, a bölcsességet szerető ember egyik legfontosabb jellemzőjét, akkor örök keresőnek nevezhetnénk.

Most, amikor erényekről beszélni már nem számít idejétmúlt dolognak, hanem magától értetődővé, szükségletté válik, amit egyre több élenjáró ember vall magáénak, szenteljünk néhány szót a bátorság erényének. Általában ritka a bátorság, de legalábbis vészesen szorítja ki az indulatosság, a sértegetés, a cinizmus és a kötekedés, amelyek a számbeli fölénytől – a cinkostársak, a társadalom, a szokások, a divat – erőre kapnak, de az egyéni bizonytalanságtól is, amely a törékeny és félénk emberek sajátja, akiknek nem kenyere a bátorság.

Az utóbbi időkben látszólag egyre értékesebbnek, az élet egyik legnagyobb kincsének tartják a szabadságot. Így aztán mindenki vívja a maga harcát ezért a becses trófeáért. Mindenki szabad akar lenni, de csak kevesen tudják, hogy a szabadság olyan mértékben válik valóssá, amilyen mértékben élni tudunk vele...

Tolsztoj azt írja egy helyen, hogy sajnál mindenkit, aki nem ismeri a sakkot… Nehéz lenne elképzelni, hogy csak arra gondolt volna, hogy a játék unaloműző, kellemes szórakozás. A sakk mesterei, de hétköznapi szerelmesei is vallják, hogy ez az ősi játék a gondolkodás igen hatásos formálója. Filozófiai szempontból elemezve, mint szimbólumot vizsgálva még nagyobb mélységek tárulnak fel.

Több évszázaddal azelőtt, hogy a tömegtájékoztatás bevezette volna a köztudatba a pszichoanalízis felvetéseit, a bölcsek tudták, hogy az emberek szimbólumokon keresztül fejezik ki magukat, és hogy a viselkedésük mögött sokkal mélyebb tartalmak húzódnak meg, mint az elsőre látszik. És ha ebben nincs is semmi újdonság, annak azonban újnak kellene lennie, hogy igyekezzünk megragadni a szimbólumok jelentését, mivel ezek többé-kevésbé mindenkire hatással vannak.

Ma, egy különös látomás során megpillantottam a Halált. Ez a látomás segített abban, hogy – ha csak egy pillanatra is –, de megértsem azt, hogy akinek teste van, nem feltétlenül él is, és hogy nemcsak azok lehetnek halottak, akik már nem érzékelhetik a körülöttük lévő világot.