Gyakorlati filozófia
Hatékony szellemi gyakorlatok
Apáti János, az Új Akropolisz Filozófiai Iskola instruktora 2026. március 10-én este többször is jelentéssel teli csendet teremtett a hallgatóság körében a “Hatékony szellemi gyakorlatok” című Filo-Café programja közben. A szegedi Süti nem süti helyszínén az előadó kifejtette, hogy a szellemi gyakorlatok lényege, hogy elősegítsék az ember belső növekedését, és megkönnyítsék a saját szellemiségéhez való hozzáférést. „Szelleminek a minden emberben kivétel nélkül ott lakozó isteni részt értjük” – magyarázta Apáti János –, „amely a személyes érintettségünkön túli létező. Ez a legbelsőbb részünk, létünk lényege, a halhatatlan önmagunk, vagyis lelkiismeretünk, önzetlenségünk, emberségünk és fogékonyságunk az érzékfeletti világ iránt.
Küzdelem a labirintusban – küzdelem saját magunkban:
2026. február 27-én a Műterem Kávézó barátságos és inspiráló légkörében az Új Akropolisz filozófiai kávéházi beszélgetést, FILO-Cafét rendezett: Küzdelem a labirintusban – Thészeusz, Ariadné és a Minótaurosz mítosza címmel. A program apropóját a mítoszok újrafelfedezése adta, hiszen ezek a meseszerű történetek olyan szimbólumokat rejtenek, amelyek képesek a lélekre nagyon erős pozitív hatást gyakorolni. A jelenlevők kíváncsian várták, hogy az egyes szimbolikus elemeknek mi az olvasatuk, mit jelent például a kétélű bárd, a labirintus és a gombolyag.
Filozófiai konferencia és eszmecsere a tudomány és filozófia összekapcsolásának jegyében - együtt, eklektikusan
99 tag gyűlt össze az ország hat városából az Új Akropolisz Központjában az idei filozófiai konferencián, amelyet 2026-ban már 14. alkalommal rendeztek meg a Magyarországon 40. éve alapított filozófiai iskolában. A programon összesen 13 előadó kívánta megosztani társaival kutatásait és a gyakorlatban is alkalmazható felismeréseit A tudomány és a filozófia témakörében. Ezt az évet ugyanis világszerte annak szenteli az Új Akropolisz, hogy körüljárja az összefüggéseiket és erősítse a kettő közti kapcsolatot.
A szellem és gondolat szabadságának napját ünnepeltük Székesfehérváron
2026. február 19-én az Új Akropolisz Filozófiai Iskola székesfehérvári központjában, a Kairosz Kultúrműhelyben rendeztük meg A szellem és gondolat szabadságának napját, Giordano Bruno életművére emlékezve. A résztvevők rövid előadások segítségével három olyan témát járhattak körül, amelyek a szellemi szabadság és a tudatos gondolkodás lényegét vizsgálták: a derűlátó és borúlátó szemléletmód kérdését, a mesterséges intelligencia és a természetes intelligencia közötti különbségeket és lehetőségeket, valamint a mindennapokban betöltött életszerepeink tudatosságát.
FILO-Café: Küzdelem a labirintusban – Thészeusz, Ariadné és Minotaurosz mítosza
Thészeusz Ariadné segítségével jut be a labirintusba és győzi le a szörnyeteg Minotauroszt, beszüntetve ezzel az athéni ifjúságot sújtó kegyetlen hadisarcot, az fiatalok feláldozását. A labirintus nem útvesztő, nincsenek benne elágazások! Akkor mihez kellett Ariadné fonala?
Február 27-én pénteken Budapesten, a Műterem kávézóban.
FILO-Café: Hatékony szellemi gyakorlatok
A szellemi gyakorlatok nem egy-egy képességünkről szólnak, hanem az életünkről. Olyan képességek fejlesztéséről van szó, amelyek az életünk minden területére kihathatnak: önismeret, önuralom, emlékezet, képzelet, tudatosság, belső harmónia, kitartás, akaraterő, fájdalomtűrés, kreativitás...
Régóta ismertek ezek és egyre divatosabbak a különböző tréningeken, elvonulásokon, személyiségfejlesztő tanfolyamokon, céges csapatépítéseken.
A szellem és a gondolat szabadságának napja
A szellem és a gondolat szabadságának napja a szabad és felelős gond
Filo-Café: Szálaink a világ szövetében
Nem mindig nagy tettekkel, hanem sokszor apró, tudatos döntésekkel f
Filo-Café: Kapcsolati hálók
Kapcsolati hálók.
FILO-Café: Karma, dharma, szabad akarat
Aki mélységeiben ismeri a Karma törvényét, az kezébe veheti saját sorsát! Ha a Dharma az Út, a törvény, akkor a karma az, ahogy az utat járjuk, ahogy a törvényeket betartjuk vagy sem. A törvények betartása nem valami fétis-szerű tekintélyelvből fakad, hanem annak felismeréséből, hogy azok betartása garantálja azt, hogy a legtöbbet tudjuk kihozni az életből. Ahogy a KRESZ szabályokat is azért érdemes betartani, mert akkor garantált, hogy balesetmentesen és a lehető leghamarabb jut el mindenki a céljához.
Január 23-án pénteken Budapesten, a Műterem kávézóban.