Apollón, az elbűvölő agymenő

A férfi archetípusokat feldolgozó előadássorozat záróakkordjaként Apollónról tartott szemináriumot Rusznák György történész az Új Akropolisz Filozófiai Iskola Hunyadi Kultúrműhelyében. Az előadást Kallimakhosz himnuszával nyitotta meg, majd hozzátette: „Apollónhoz emelkedett szavak illenek” – hiszen az isteni mintakép jeleníti meg a harmóniát, az elmélyült zenészt és a pontos íjászt, ő az, aki mindenütt rendet akar látni maga körül, aki jó megjelenésű, sármos és szikrázóan intelligens.

A görög mitológiában Apollón a törvény, az örök szabályok ismerete révén tudja, minek hol a helye, mitől lesz valami harmonikus, mi a szép és mi az igaz. És hogy hol találhatunk manapság akár csak hasonló figurát? Az előadás nem véletlenül kapta az „Elbűvölő agymenő” alcímet, hiszen az Agymenők című vígjátéksorozat főhőse, Sheldon Cooper egy „tipikus apollóni figura”, aki megtestesíti az archetípus tengernyi erejét, de bőséges példával szolgál arra is, hogy torzulhatnak az isten vonásai emberi hibákká. Az Új Akropolisz előadója – több más film jelenetei mellett – jó héhány pillanatot kiemelt a komédiából. Kiderült például, hogy Sheldon – a szélsőséges Apollón-típus – úgy vágyik a tökéletességre, hogy mindenek mércéjeként saját vélt igazát állítja középpontba. Önelégült fickó, barátai is nehezen tudják elviselni: alig hagyja el az ajkát dicséret, inkább a bírálatban jeleskedik, és eszébe sem jut, hogy talán megkímélhetné embertársait gőgös ítélkezéseitől. Ahogy a mitológiai Apollón fegyvere a távolra vivő íj és nyíl, ugyanígy az ilyen típusú ember is gyakorta távolságtartó, aki nem enged közel magához másokat, hiszen minden újabb vélemény csak torzít a harmónián, saját ideálisnak tekintett nézőpontján.

Erre a típusra jellemző, hogy az egész világot szeretné megérteni és egységként felfogni, de ebbe az egységbe nem mindig férnek bele mások emberi gyarlóságai. „Ez az objektív látószög persze nagy előny, ha pl. egy bíróról beszélünk, de az emberi kapcsolatokban adódhatnak emiatt nehézségei az Apollón-típusú embernek – fűzte hozzá Rusznák György. – El kell fogadnia, hogy az élet állandó változás, és hogy ami törvényszerű, sokszor kegyetlen, és a kegyetlenséggel kivívott törvényesség nem jó, hiszen az életünket érzelmek és erkölcsök is folyton befolyásolják.”

De az is kiderült, hogy a hűvösség mögött valójában kifejezetten adakozó ember bújik meg, aki sokkal kevesebbet foglalkozik saját igényeivel, mint a többiekével. Szívesen tesz szívességet és nem vár cserébe semmit. Ha ezt az erényét képes az élet más területein is megcsillogtatni, nagy lépést tehet előre ahhoz, hogy felébressze mélyen rejlő erejét. Jelesül, hogy rendimádatát, a törvény iránti tiszteletét a közösség javára kamatoztassa. Ehhez valamelyest vissza kell vennie távolságtartásából, hogy elvegyülhessen, de úgy, hogy „magával hozza” mindazt a magasztos ismeretet, amelyet a harmóniák világából, a szépről és igazról maga már megértett. Mert bár Sheldon csak úgy szeret csapatban dolgozni, ha ő lehet a legfényesebb csillag (hiszen szerény véleménye szerint a többiek tudása mit sem ér egy hozzá hasonló koponya jelenlétében), az Apollón-típus felismerheti, hogy a legértékesebb győzelem a közösség diadala, és a legnemesebb cél éppen az, hogy mindenki nyerjen.

Így az Apollón vágyta harmónia magasabb szinten jelenik majd meg, amikor a különböző emberek legkülönfélébb ereje összeadódik, és ebből az egységből valami új születik. Lehet az egy projekt végeredménye, egy zenedarab, vagy akár egy harmonikus együttműködésre képes kisebb-nagyobb emberi közösség.