A jobb együttműködésről, út a harmonikus közösségi léthez
A jobb együttműködésről, út a harmonikus közösségi léthez
A fesztivál négy napjára négy különböző témával készülünk. Az egyes témákhoz kapcsolódóan készítettünk kvízeket, szervezünk kerekasztal beszélgetést, lesznek társasjátékaink és az örökzöld erénykereket sem hagyjuk otthon, hogy ti hazavihessetek magatokkal egy-egy erényt a rengeteg fesztiválélmény mellett.
Harmadik témánk az együttműködés, ami nélkül nem valósítható meg a jó közösségi lét.
Az együttműködést sokan, sokféleképpen értelmezhetjük. Ha kicsit mélyebben elgondolkodunk ezen az erényen, rájöhetünk, hogy nem pusztán a másik emberrel való közös munkáról szól. Ennél sokkal több rejlik ebben a képességben. Ha az egymás közötti kapcsolatainkat nézzük, különböző szintjei képzelhetők el, melyek mentén a harmonikus közösségi létet meg tudjuk valósítani. Lépcsőfok lehet, például mikor megvárjuk, hogy a másik ember kérjen valamit, de addig egy tapodtat sem mozdulunk, de másik szintje lehet az az eset, melyben keressük a lehetőséget, amikor adni, együttműködni tudunk.
Ez a képesség vajon magától kialakul az emberben, vagy tanulni kell?
Milyen készség, erény, nézőpont segít egy csapat, közösség aktív tagjának lenni?
A jobb önismeret milyen hatással van az együttműködő képességünkre?