Esemény típus
Előadás
Időpont
Helyszín
Főnix Kultúrműhely, Budapest, VIII. ker., Rigó u. 6–8.
Két órára alkímiai műhellyé változott az Új Akropolisz Főnix Kultúrműhelye 2013. október 12-én, amikor a közönség elfoglalta a helyét a Hermetikus hagyományok – a Lélek alkímiája című előadáson. Különféle ásványok, vegyészeti eszközök hevertek egy asztalon, táblára ragasztva, a kivetítőn pedig rejtélyes ábrák, különös grafikák ragadták meg az ember figyelmét.
Ahogy folyt a szó Apáti János, Bácskai Csegő és Jankovics Márta előadásában, úgy nyertek értelmet a megmutatott vegyületek, az apró ásványok és a korábban pusztán összefüggéstelen jelek halmazának tűnő ábrák.
Ez is kicsit olyan volt, mint az alkímiai átalakulás. Először nem érti az ember se magát, se az őt körülvevő világot, és kutatni kezd. Aztán ahogy a laboratóriumban (amely a munka és az ima műhelye) fokozatosan dolgozik az anyag átlényegítésén, pontosan olyan erővel alakítja saját jellemét, halad előre saját maga fejlesztésében.
Egy rejtélyes rajzon, a szimbólumokkal teli Azoth-ábrán magyarázták az előadók az alkímiai folyamat állomásait, például hogy a filozófiai higany miért lehet a lélek, a só a föld, a kén pedig a szellem szimbóluma, vagy hogy a bolygók hogyan kapcsolódnak a fémekhez. Az anyag jellegzetessége, hogy már a kezdet kezdetén benne van a lehetőség, hogy teljesen átalakuljon, hogy létrejöjjön az ötödik elem, a quinta essentia.
Az alkimista nehéz, gyötrelmekkel teli kezdeti útja sötétből indul, és fokozatosan egyre több fényben halad, hiszen ahogy előre jut, egyre közelebb kerül a bölcsek kövéhez, amely valójában nem cél, hanem eszköz, egyfajta katalizátor, amely hozzájárul ahhoz, hogy az alkimista segíthessen másoknak is, hogy végigjárják az utat és átalakulhassanak.
A régi korok nagy alkimistáinak bemutatása után arról esett szó, hogy a hagyományt mindig továbbadták, és hogy az aranycsinálás sosem az igazi alkimistákat, pusztán azokat hozta lázba, akik valamilyen haszonszerzést reméltek az anyag átalakításából. Pedig az igazi arany nem a sárga nemesfém, hanem az emberi hibák kigyomlálása után megmaradó szilárd jellem lesz.
Végül a résztvevők közelebbről is megismerkedhettek az apró ásványokkal, a vegyületekkel, majd az előadás után megnézhették a táblán lógó Azoth-ábra másolatát, amelynek a közepén az alkimista szakállas fejének a helyén egy tükör figyelt. Aki belenézett a tükörbe, megláthatta, hogy ő is lehet az átalakulás középpontjában, az ő fejlődésének az útja is lehet ugyanez, vagyis lehet alkimista, aki átlényegíti önmagát, hogy jobbá tehesse a világot.
Rusznák György
Két órára alkímiai műhellyé változott az Új Akropolisz Főnix Kultúrműhelye 2013. október 12-én, amikor a közönség elfoglalta a helyét a Ahogy folyt a szó Apáti János, Bácskai Csegő és Jankovics Márta előadásában, úgy nyertek értelmet a megmutatott vegyületek, az apró ásványok és a korábban pusztán összefüggéstelen jelek halmazának tűnő ábrák.
Ez is kicsit olyan volt, mint az alkímiai átalakulás. Először nem érti az ember se magát, se az őt körülvevő világot, és kutatni kezd. Aztán ahogy a laboratóriumban (amely a munka és az ima műhelye) fokozatosan dolgozik az anyag átlényegítésén, pontosan olyan erővel alakítja saját jellemét, halad előre saját maga fejlesztésében.
Egy rejtélyes rajzon, a szimbólumokkal teli Azoth-ábrán magyarázták az előadók az alkímiai folyamat állomásait, például hogy a filozófiai higany miért lehet a lélek, a só a föld, a kén pedig a szellem szimbóluma, vagy hogy a bolygók hogyan kapcsolódnak a fémekhez. Az anyag jellegzetessége, hogy már a kezdet kezdetén benne van a lehetőség, hogy teljesen átalakuljon, hogy létrejöjjön az ötödik elem, a quinta essentia.
Az alkimista nehéz, gyötrelmekkel teli kezdeti útja sötétből indul, és fokozatosan egyre több fényben halad, hiszen ahogy előre jut, egyre közelebb kerül a bölcsek kövéhez, amely valójában nem cél, hanem eszköz, egyfajta katalizátor, amely hozzájárul ahhoz, hogy az alkimista segíthessen másoknak is, hogy végigjárják az utat és átalakulhassanak.
A régi korok nagy alkimistáinak bemutatása után arról esett szó, hogy a hagyományt mindig továbbadták, és hogy az aranycsinálás sosem az igazi alkimistákat, pusztán azokat hozta lázba, akik valamilyen haszonszerzést reméltek az anyag átalakításából. Pedig az igazi arany nem a sárga nemesfém, hanem az emberi hibák kigyomlálása után megmaradó szilárd jellem lesz.
Végül a résztvevők közelebbről is megismerkedhettek az apró ásványokkal, a vegyületekkel, majd az előadás után megnézhették a táblán lógó Azoth-ábra másolatát, amelynek a közepén az alkimista szakállas fejének a helyén egy tükör figyelt. Aki belenézett a tükörbe, megláthatta, hogy ő is lehet az átalakulás középpontjában, az ő fejlődésének az útja is lehet ugyanez, vagyis lehet alkimista, aki átlényegíti önmagát, hogy jobbá tehesse a világot.
Rusznák György