| |
|
|
A passzivitás – korunk betegsége
 Számos filozófiai rendszer az ember működésében is vizsgálja az élet minden szintjén látható kettősséget. Eszerint a fény-sötétség, nyár-tél, mozgás-mozdulatlanság mint két egymást felváltó fázis az emberben például az ébrenlét-alvás, aktivitás-passzivitás párosaiban jelenik meg. Kiegyensúlyozott életről, egészségről csak akkor beszélhetünk, ha a két energia ugyanolyan erős, és egymásba alakulásuk az ember számára megfelelő ritmust követ. Bármiféle eltérés, kizökkenés ebből a mind ránk, mind az egész természetre jellemző, éltető lüktetésből, előbb-utóbb testi-lelki betegségekhez vezet.
Az egyik lehetséges gond a túlzott passzivitás, a tehetetlenség irányába való kizökkenés. A téma azért is fontos, mert sokszor akkor is a passzivitás húzódik meg a folyamatok mögött, ha éppen az ellenkezőjére gondolna az ember. Az indiai filozófiai tanítás szerint ugyanis a tehetetlenség (Tamasz) jellemez bennünket akkor is, ha ugyan sokat cselekszünk, de nem azt tesszük, amit tennünk kell.
Amikor az ember megbetegszik, akkor magától értetődően felkeresi orvosát, és tőle, illetve a kezeléstől várja, hogy helyreálljon az egészsége. Minél kevesebbet kell saját magunknak tenni, annál jobban örülünk neki, a legnehezebben pedig azt viseljük, ha a szokásaink, életvitelünk megváltoztatására irányuló előírásokat kapunk „receptre”. Éppen abban nehéz aktívnak lennünk, ami a betegség kialakulásához vezetett, és aminek orvoslása a legbiztonságosabb gyógyulási utat is jelentené.
Amikor a természet leng ki az egyensúlyából, ami pusztító szelekben és a földre zúduló óriási esőkben is megnyilvánulhat, akkor töprengeni és vitatkozni kezdünk azon, hogy mekkora mértékben felelős ezekért az emberi tevékenység a Földön. Sokkal kényelmesebb bizonygatni azt, hogy tulajdonképpen nem is tehetünk semmit, és ártatlan áldozatai vagyunk a természet szeszélyeinek, mint bármiben is változtatni az életmódunkon, hogy legalább mérsékeljük a levegő- és vízszennyezést.
 Mintha a tehetetlenség betegsége az egész emberiséget gúzsba kötné, és sem belátásunk, sem erőnk nem lenne, hogy megtegyük a helyénvaló lépéseket, amelyek minden esetben a baj okának az ismeretén alapszanak. Az cselekszik helyesen, aki a saját erőit hozza mozgásba, és képes erőfeszítéseket tenni, sőt áldozatokat is hozni. Ez a különbség a felelősségtől menekülő és a felelősen cselekvő ember között.
Ha nem vállalunk felelősséget saját életünkért, akkor másokat vagy a körülményeket fogjuk okolni a minket ért károkért, sérelmekért. Márpedig ha egyszer másoké a felelősség, akkor nyilván nekik kell megváltozniuk, nekik kell jobbá válniuk, mi pedig maradhatunk olyanok, amilyenek vagyunk. Csak az a baj, hogy ha mindenki így gondolkodik és másoktól vár lépéseket ahelyett, hogy maga cselekedne, akkor senki nem jut el sehova. Mi ez, ha nem a passzivitás betegsége?
Az egyetlen gyógymód az egyéni felelősségvállalás saját tetteinkért, ami a filozófia egyik leghatásosabb alkalmazása. Ehhez meg kell tudnunk határozni lépteink irányát, azaz emberhez méltó célokat kell kitűznünk magunk elé, és sokkal inkább a tőlünk függő belső értékek növelésén munkálkodni, mint a másoktól függő, bármely elismerésért vagy juttatásért. Így olyan viszonyítási alapra teszünk szert, amelyhez képest helyesbíthetjük tetteinket is, kijavítva az elkövetett hibákat.
Az egyénileg vállalt felelősségteljes életmód sokkal emberibbé és derűsebbé tenné közös életünket. Ha az egyén boldog, akkor a családja is az lesz, és végső soron egész emberi családunk is egyre egészségesebbé és boldogabbá válhat. Mi más, mint a passzivitás mondatja velünk azt, hogy ez nem rajtunk áll, és nem tehetünk érte semmit?
 A labirintus ősi, de ma is élő szimbólum. Az ember életének a képe, akinek születésétől haláláig lépnie kell, döntéseket kell hoznia, és ezekért felelősséget kell vállalnia. Merre vezet az út? Tarthatunk bárhol, és haladhatunk látszólag teljesen eltérő irányokba is, mégis mindenki ugyanazt az utat járja végig, vagyis a labirintus egyetlen útját annak rejtett középpontja felé. Mind egy nagy család tagjai vagyunk, mindannyian egy óriási labirintusban élünk, amelyből azonban van kiút, és sokan már ki is jutottak belőle. Azokat az embereket, akik már elérték a középpontot, nagy bölcsként és tanítóként ismerjük. Ők kivétel nélkül mind úgy fogalmazták meg az ember önmegvalósítását, hogy az önmagunk jobbításától, a felelősségteljes életmódtól függ.
Deák Szilvia
Az Új Akropolisz magyarországi elnöke
|
E havi számunkban:
Mondd el a sorsod, megmondom, kik vagyunk
Filo-Film: Human
 Yann Arthus-Bertrand, az Otthonunk és a Földünk a magasból megalkotója, francia fotográfus, humanista 2015-ben egy olyan filmmel állt elő, amely a világ legkülönbözőbb pontjain kutatja azt, ami mindenütt közös: az ott élő embert. Human (Ember) című alkotását országszerte műsorára tűzi az Új Akropolisz Filozófiai Iskola filmklubja, ahol a vásznon elhangzó sorsokat, kérdéseket és elgondolkodtató válaszokat együtt is átbeszéljük.
Arthus-Bertrand és csapata 60 ország több mint 2000 lakosának tette fel ugyanazt a 40 kérdést, köztük például azt, hogy „Mikor mondtad utoljára a szüleidnek, hogy szereted őket?” vagy „Mi volt a legkeményebb próba, amivel szembe kellett nézned, és mit tanultál belőle?”. És az emberek mesélnek. Egyenesen a kamerába néznek, megrendítő őszinteséggel, hol könnyek közt, hol felszabadultan vagy éppen keserédesen életük legnehezebb vagy épp legfelhőtlenebb időszakairól. Felmerülhet a kérdés, hogy ugyan mennyiben érint bennünket egy bántalmazott nő sorsa a harmadik világbeli államokban, vagy egy távoli világrészen dúló háború veteránjáé, vagy akár egy végtagjait vesztett fiatalember szerelme valahol Franciaországban. Annyiban érint, hogy ez is – élet. Lehet, hogy más válaszokat adunk ugyanazokra a kérdésekre, de abban, hogy – legyünk bárhol, bármilyen körülmények között – mind megtapasztaljuk a fájdalmat és az örömet, a haragot és a hálát, félünk és reménykedünk, harcolunk és győzünk, abban nem különbözünk.
Az embert próbáló élethelyzetekről mesélő emberek, természeti képek és arcok önmagukért beszélnek. A rendező semmit nem kommentál, csupán elénk tárja a sorsokat. Teret hagy a nézőnek a befogadásra, miközben elhelyezi az embert a környezetében, a társadalomban, a természetben. Emberi léptékben gondolkodik. A film ugyanakkor az olykor megdöbbentően tragikus sorsok dacára sem nyomasztó. Egyszerűen szép.
A rendező az Otthonunkat is átitató előremutató érzékenységgel nem a drámára vagy tragédiára helyezi a fő hangsúlyt. A fókuszban a nehézségekkel találkozó humánum áll, aki a miérteket és lehetőség szerint a megoldásokat is keresi. Különbözőképpen és eltérő eredménnyel. Míg egyesek nem váltak elkeseredetté a teher alatt, még az erőszaktól, a katasztrófáktól, a mágnások kizsákmányolásától vagy a terrorszervezetek kegyetlenkedéseitől sem, hanem sok mindenre rájöttek önmagukkal és a világgal kapcsolatban, mások tehetetlennek érzik magukat. A nézőnek átjön, hogy amit lát, az a hús-vér valóság, és úgy érezheti, mintha maga is ott ülne az operatőrrel, és bensőséges légkörben hallgathatná az élettörténeteket. A film megannyi autentikus közegbe kalauzol el Földünkön, ahová a legtöbben talán soha nem jutnánk el; nem találkozhatnánk a lélegzetelállító szépségű vizuális látásmóddal, és nem nyernénk bepillantást a tőlünk távoli helyen élők lelkébe sem.
A Human – Arthus-Bertrand meglátása szerint – olyan film, amelyet mindenkinek látnia kell. Ezért tette lehetővé többek között az Új Akropolisz is a központjaiban, hogy bárki megtekinthesse a meghirdetett időpontokban. A kétórás, magyar feliratos sorsfolyam szemlélése után arról beszélgetünk, hányféle arca is van az életnek, és hogy az egyes életutak fényében milyen képet festhetünk magáról az emberről, a humanitás jelenéről és kilátásairól ebben az ellentmondásos korban, ahol ma sem boldogulhatunk emberség nélkül.
Bujáki Márton
|
Azt mondták… korunkról
 „Századokon át az volt az emberek fő gondja, milyen lesz az élet a halál után. Úgy látszik, ma először arra kell válaszokat keresnünk, milyen lesz az élet a halál előtt.”
Szent-Györgyi Albert
„A mostani válság nem az olaj vagy az infláció válsága: hitünk és erkölcsünk van válságban. Ha ezeket meg tudjuk oldani, minden más magától fog rendeződni, hiszen az ember alapvetően szellemi lény.”
Jorge Ángel Livraga
„A világ erőforrásai elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki szükségleteit, de nem elegendőek ahhoz, hogy kielégítsék mindenki mohóságát.”
Mahatma Gandhi
„Lehetséges, hogy mi, aki oly büszkék vagyunk napjaink eredményeire, korunk rabjai vagyunk, ugyanúgy, mint az ókor embere vagy a középkori nők és férfiak saját koruknak. Félrevezethetjük önmagunkat, miként előttünk mások is tették, úgy vélvén, hogy egyedül mi szemléljük helyesen a dolgokat, és csak a mi utunk vezet az igazsághoz.”
Dzsaváharlál Néhrú
„Ez a hatalom szofizmája: végső soron csak egy abszolút, korlátok közé szorított univerzumban hatékony. Ám relatív világegyetemünk alapvető leckéje az, hogy a dolgok változnak. Minden hatalom előbb-utóbb szembekerül egy nálánál nagyobbal.”
Frank Herbert
„És az a különös csend. Például a madarak – hol vannak?”
Rachel Carson
„Hogy lehet az, hogy ha az emberi alkotásokat tönkreteszik, azt vandalizmusnak hívjuk, de ha a természet művét, Isten teremtményeit semmisítik meg, azt haladásnak mondjuk…”
Jane Goodall
„A természet egységes, de mi szétszabdaljuk, és amikor már miszlikre hullik kezeink között, akkor kezdjük siratni, hogy élettelenné vált, miközben Istent átkozzuk, amiért kietlenné és meddővé tette. De jegyezzük meg: mi magunk pusztítjuk el a természetet, és mi magunk kelthetjük újra életre. Egy napon testvérként egyesül majd tudomány és vallás, hogy együttesen elérjék ezt a célt.”
Jorge Ángel Livraga
„Éld e rossz világot és mindig tudd, hogy mit kell tenned érte, hogy más legyen.”
Radnóti Miklós
„Nem lehet hinni egy jobb világban, ha nem javítjuk meg az egyént. Hogy ezt a célt elérhessük, mindenkinek tökéletesíteni kell önmagát, hogy kivegyük részünket ezzel az emberiség általános életében a reánk eső felelősségből – mert különös kötelességünk, hogy segítsük azokat, akiknek a legtöbbet használhatunk.”
Marie Curie
„Tiszteld, ápold szűkebb és tágabb otthonodat: a családot, nemzetet, emberiséget. De egyiket se téveszd össze azokkal, kik e fogalmakra hivatkozva ártalmasat követelnek. (…) »Péterrel azonosítom magam, Pált nem szeretem; Pétert megcsókolom, Pált megverem« – ez az érzelgősség; ez a közéleti elgondolások közös váza; a jelenkor ettől koldul. Bárkit csak úgy segíthetsz, hogy más rovására ne essék. Népedet és az emberiséget csak azáltal javíthatod, ha önmagadat javítod.”
Weöres Sándor
„Korunkkal az a baj, hogy tele van útjelző táblákkal, de sehol sincs megjelölve a cél.”
Louis Kronenberger
„Az emberiségnek egy új korszak felé kell haladnia, az emberek közötti erősebb testvéri összefogás felé. Ekkor kevésbé nehezednek majd ránk egyes önző vonásaink, és megnyilvánulhatnak a szív mélységei az életünkben. Ezt a lépcsőfokot kell az emberiségnek most meglépnie.”
Nilakanta Sri Ram
„Az embernek nincs nagyobb ellensége a másik embernél, ha az gonosz, és nincs jobb barátja és támasza egy másik embernél, ha az jó. Legyünk bátrak, és kezdjük el kihajítani a rossz rendszereket a történelem szemetesládájába, hogy romjaikon az új ember járhasson, akinek legfőbb jellemvonása, hogy jó.”
Jorge Ángel Livraga
Ha szívesen olvasnál még a témában gondolatokat, itt szemezgethetsz további idézetek között.
|
Házunk táján
Új Akropolisz a világban
|
F
i
l
o
z
ó
f
i
a
|
 Boldogságra tanítani (USA)
A Nemzeti Hellén Múzeummal együttműködve emlékezett meg a chicagói Új Akropolisz Arisztotelész születésének 2400. évfordulójáról egy kerekasztal-beszélgetéssel. A téma középpontjában Arisztotelész erényről és boldogságról szóló gondolatai álltak, és azt járták körül, hogy milyen szerepet tölthet be a filozófia mindennapi életünkben. A programon az Új Akropoliszt képviselő Dr. Gonzalo Obelliero és Gilad Sommer mellett Prof. Anastasia Giannakidou (Chicagói Egyetem) és Dr. Mark Jonas (Wheaton College) vettek részt.
|
|
K
u
l
t
ú
r
a
|
 Filozófia és művészet – workshop (Argentína)
A cordobai Új Akropolisz egy kilencórás, intenzív workshopot szervezett Filozófia és művészet címmel. Szó esett a szépségről, esztétikáról, szimbolizmusról valamint a görög, római, egyiptomi és amerikai kultúrák filozófiájáról. A civilizációk műalkotásait ábrázoló néhány kiválasztott kép időn és téren átívelő utazást tett lehetővé a filozófia és a művészet szárnyain.
|
|
Ö
n
k
é
n
t
e
s
s
é
g
|
 Az Új Akropolisz önkéntesei a hideg időben az utcán segítettek (Olaszország)
A Dél-Itáliát sújtó különösen hideg és jeges időben a Syracuse-i Új Akropolisz tagjai egy héten át naponta készítettek és osztottak meleg ételt a hajléktalanoknak, akik azokban a sátrakban húzódtak meg, amelyeket a Városháza ugyanezeknek az önkénteseknek a segítségével állított fel. Mindez felbecsülhetetlen tapasztalatot nyújtott a fiataloknak, akik a gyakorlatba ültethették át mindazt, amit addig az önkéntességről tanultak.
|
További híreink a nagyvilágból angol és spanyol nyelven.
Ajánló
Café Szókratész: A megújulásról – ideje váltani!
 Olykor mindenki elfárad. Belefásul. Leereszt. Elveszti a fonalat.
Amikor a hétköznapok mókuskerékké válnak, a jó szokások rutinná kopnak, amikor minden untat már kicsit, és a legjobb baráttal is csak felszínes jópofizásra futja; amikor kéne egy kis kraft, de sehogy sem jön az ihlet; ha már nem látjuk a célt, a kudarcok súlya viszont teherként nehezedik vállunkra…
…akkor ideje váltani – de hogyan?
Mitől törhet felszínre a frissesség, az életerő, a kreativitás, a jókedv és a nyitottság, amit érzünk ugyan magunkban, csak éppen nem találjuk hozzá az utat? Egy új frizura, egy jó buli, egy friss hobbi vagy egy külföldi munka lendíthet egyet az ügyön, de az igazi megújulásnak belülről kell indulnia.
Új lendületet kell vennünk, és a tavasz erre pont megfelelő időszak.
Neked mi a módszered?
Kávéházi beszélgetésünkön közösen keressük a megújulás titkait, klasszikus és modern filozófusok jól bevált, gyakorlati tanácsaiból kiindulva.
További részletek itt.
|
|
