Kulturális Hírlevél 20. szám
2004. február

TARTALOM

• A varázsfuvola
  
  
• Féléves programjaink
  
  
• A római család
  
  
• Rómaiak a nevelésről (idézetek)
  
  
• A filozófia mint életforma
  
  
• Információk

A VARÁZSFUVOLA

Mozart életműve – és főként életének utolsó éve – minden korban vonzó témát jelentett a kutatók, a tudósok, vagy éppenséggel a zenebarátok számára. Ezért nem meglepő, hogy a Mozarttal és műveivel foglalkozó irodalom mára tekintélyes méretűvé duzzadt. Legismertebb operájáról, a Varázsfuvoláról is temérdek elemzést és véleményt találhatunk. Miért érdemes mégis újra meg újra foglalkoznunk ezzel a varázslatos alkotással? Milyen értékeket fedezhetünk fel még benne és általa? Mi lehet a kulcsa egy újabb vizsgálódásnak?

Következő nyilvános előadásunk izgalmas úton indul el a mű megismerése felé. Bár a Varázsfuvola nem szorul védelemre, mégis megpróbálunk utánajárni a művet szinte születése óta körülvevő – sokszor ellentétes – jellemzéseknek. Összefüggéstelen meséről vagy logikusan felépített mesterműről van szó? Megkíséreljük helyére tenni a látszólag logikátlan elemeket, hogy kutakodásunk végére kiderüljenek az összefüggések, és ráleljünk a tudatos szerkesztés mögött megbúvó tartalomra. Hiszen szimbolikus történetként tekintve a művet, az ember fejlődésének útját kereshetjük az események mögött.

Érdekes párhuzamok felállításával megtudhatjuk, hogy mit tárhat fel számunkra a szereplők sorsa. A női, illetve férfi főhősök próbáinak kiemelésével közelebb juthatunk a nemek tanulnivalójának megfogalmazásához. Mit kell megtanulnia a nőnek, és mit kell fejlesztenie a férfinak? Tamino és Papageno útjának különbségeit körüljárva pedig megpróbálhatjuk megfejteni, hogy mi lehet az ember célja ezen a világon? Hová juthat el a papagenói, egyszerű, örömteljes, de kissé kényelmes ember, és mit jelenthet egy nemes és bátor lélek számára a taminói tanítványság?

A zenei szemléltetéssel kiegészített előadás végére talán láthatjuk majd, hogy miért kiapadhatatlan forrás a Varázsfuvola. Miért lehet örök példa a világban helyét kereső embernek, akinek célja az, hogy megtalálja a szépség, a jóság és az igazságosság felé vezető utat. Az utat, melynek kezdete a feltett kérdésekben is benne rejlik, és amelyekre saját Lelkünk válaszait kell meghallanunk, mert így elmondhatjuk, hogy minket is „a bűvös flóta hangja véd, s mi bátran járjuk át az éjt”.

Szeretettel várjuk minden kedves Olvasónkat a február 6-i előadásunkon, ahol az előadó, Rusznák Laura a szereplők, a tartalom tanulmányozásával és néhány zenei jellemző megismertetésével mutatja be az operát az arra vágyóknak.

Oravecz Péter

FÉLÉVES PROGRAMJAINK

BUDAPEST

A MESEHÁZ ELŐADÁSAI

GYŐR

SZEGED

A RÓMAI CSALÁD

„Tudd, hogy kisebb vagy, mint a nagy istenek /
– s nagy lész: mindennek kezdete, s vége ez.”
Horatius

Miért érdekes nekünk ma a római család, a római virtus? Hogyan lehetséges, hogy a család valóban tudott nevelni? Miért volt melegebb a családi tűzhely annak idején, mint manapság? Miért nem találjuk meg magunk körül az igazság és a szépség megszentelt helyeit? A római család című előadás január 9-én ezekre a kérdésekre adott mindenki számára továbbgondolható választ.

Nem véletlen, hogy Róma és birodalma csodálatot kelt bennünk ma is. Gondolhatnánk, valamilyen izgalmas titkot ismertek a városállamból óriási birodalmat építő, számos népet, kultúrát közös államban egyesítő rómaiak. Vagy hogy esetleg bizonyos történelmi tényezők összjátéka, a hadiszerencse vagy talán gazdasági okok tették naggyá Aeneas népét.

Cicero azonban (akiben mint nemes és neves rómaiban bizonyára megbízhatunk) meglepőnek tűnő „titkot” árul el. Szerinte a rómaiak páratlan sikereinek oka rendkívül mély vallásosságukban keresendő. Felismerték, hogy akkor él és virágzik a birodalom, ha nemcsak a területét gyarapítják, hanem benső odaadásával minden római polgár folyamatosan táplálja. Polübiosz is azt állapítja meg, hogy a nép lelkületében rejlik a magyarázat. Istenekről való felfogásuk átjárja köz- és magánéletük minden megnyilvánulását.

A rómaiak életében a vallásosság és a mindennapok nem különültek el. Ennek a „nemes gyakorlatiasságnak” a jegyében összefonódott az egyén, a család és az állam szent hármassága. Az élet középpontjában a család állt, amely felnőtt embert faragott a fiatalból: azaz erkölcsi nevelésben részesítette és felkészítette a családalapításra és az állam szolgálatára. A familia a tényleges családon kívül többet jelentett, sok tekintetben megtestesítette azt, amit a rómaiak államuk eszményének tartottak. A hétköznapi életről nem túl bőbeszédűen értekező római forrásokból azt tudhatjuk meg, hogy a családról alkotott felfogás gyakorlatilag nem különült el az államtól. A „város” jelentésű urbs nevet csak Róma városa viselhette, a birodalom más településére nem mondták. Nem véletlen, hogy közel járunk az orbis, vagyis „világ” szóhoz: olyan várost alapítottak, amely megtestesíti a világot – és ennek mintájára ugyanez érvényes a családra, és a még kisebb egységre, az egyes emberre is. A világhoz hasonlóan az ember is anyagi formában nyilvánul meg, de benne lakik a genius is, azaz a legjobb része, amely az istenek világából érkezett, és oda is tér vissza. A város és a család is olyan közösségek, amelyek tudnak ennek az el nem múló résznek a létezéséről, és olyan szent teret képeznek, ahol az erények és a vallásosság őrzése szolgálják az isteneket.

A familia fő erényei a pietas és a virtus voltak. A pietas ideája szerint az ember tartson tiszteletben minden élőt, és legyen társaival szemben megértő, kegyes és megbocsátó. A nehézségeken átsegítő virtus pedig olyan erőt jelent, amelyet csak jó célokra, lelkesült tettekre használnak. Az erények megtanulása és betartása felett az apa, a pater familias őrködött. Az anya, a matrona is olyan szerepet vitt a családban, amelynek minden pillanatát felügyelte és segítette valamelyik isten. Ha arra kérnénk egy „régi” római ismerősünket, hogy mutassa be házát, akkor a ház és a tér úrnője nemcsak a helyiségekbe vezetne be minket, hanem abba a tudásba is, hogy a házi tűzhelytől az ajtón át a kamráig minden egy-egy isten védelme alatt állt. A matrona Ceres istennőnek áldoz, amikor ételt tesz az asztalra, áldott állapotában Diana vigyáz rá, és a szent tüzet, az összetartás és összetartozás szellemi tüzét tápláló Vesta ügyel otthonában a házi tűzhelyre.

A szülők gyermekeiket (legalábbis a köztársaság korának végéig élő hagyományos családmodellben) nagy fegyelemben nevelték. A kisfiúk felnövekedéséhez a hős Hercules erejét kérték. A fiúgyermekek születésük után nem sokkal egy ún. „bullát” kaptak, amely egyfajta talizmánt jelentett, és kör alakjával azt a teljes világot jelképezte, amelyből a gyerekek földi valójukba érkeztek. Hétéves korukig anyjuk nevelte őket, majd apjuk kezdett foglalkozni velük. A szülő tanította meg az írást és olvasást, és többnyire csak a nagyon jó képességű és módosabb házból származó gyerekek jártak iskolába. (Arra, hogy a tanulást az antik világban eredetileg hogyan értették, rávilágíthat az „iskola” szó görög és latin megfelelője: a görög scholé jelentése „gyönyörködtető tevékenység”, a rómaiak ludusa pedig a „játék” szóból származik.) 17 éves korban történt a fiúk felnőtté avatása, amikor apjuk nyivánosan bejegyezte őket a Forumon a római polgárok névsorába. A leánygyermekek, akik Iuno istennő védelme alatt álltak, hasonlóképp otthon tanultak, és mindvégig anyjuk irányította a nevelésüket.

Látható tehát, hogy a gyermekek nevelése elsősorban a családra tartozott. A szülők nem várták el az államtól, hogy az helyettük neveljen és oktasson, és a római gyerek nem azzal lépett át a felnőttkorba, hogy hosszú éveken át a lelkét hidegen hagyó ismereteket halmozott fel. A benső felelősségteljes nevelése, az erények tanulása, a példamutatás és az istenekben való hit sokkal fontosabb volt Róma számára. Lehet, hogy éppen ezt a „titkot” kellene megtanulni tőlük.

Takács Mária

RÓMAIAK A NEVELÉSRŐL

SENECA

„Szabályozd erkölcsi magatartását, alakítsd jellemét: a zsenge korban kapott tanítások mélyebben a lélekbe vésődnek. Szokja meg a te véleményeidet, igazodjék tanácsaid szerint: akkor is sokat adtál neki, ha semmi mást nem adsz, csak példát mutatsz. Ez a magasztos kötelességteljesítés hozza meg gyógyulásodat.”

„Azokkal érintkezz, akik téged jobbá akarnak tenni; azokat lásd szívesen, akiket te tudsz jobbá tenni. Kölcsönössé válik ez – az emberek tanulnak, miközben tanítanak.”

„Tanítsd meg, hogy az élet értéke nem kiterjedésében található, hanem felhasználásában, s hogy megeshet, sőt gyakran megesik, hogy aki sokáig élt, keveset élt.”

„Most még csak nem is keresünk orvost, pedig annak kevesebb dolga volna, ha a bűn kitörésekor hívnánk ki. A zsenge, még nyers lelkek követnék, mikor a helyes utat mutatná. Csak azt vezetik vissza nehezen a természethez, aki elpártolt tőle. Szégyelljük a helyes gondolkodást tanulni. De szavamra, ha erre tanítót keresni szégyen, fel kell adnunk a reményt, hogy ekkora jó véletlenül belénk áradhat.”

„Fáradságot kell hát kifejteni, de hogy az igazat megvalljam, még a fáradság sem nagy, ha – mint mondtam – a lelkünket akkor kezdjük formálni és rendbe hozni, mielőtt még belekeményedne a bűn. De ha már belekeményedett, sem adom fel a reményt. Nincs, amit ne vívna ki a makacs igyekezet, a megfeszített, lelkiismeretes gond. Kiegyenesítheted az akármennyire meghajlított tölgyfa lándzsát; kinyújtja a meleg a meggörbült gerendákat, s természetes növésüket szükség­letüknek megfelelően alakítjuk: mennyivel könnyebben ölt formát a hajlékony és minden folyadéknál képlékenyebb lélek.”

„Ilyennek akarom a lelkünket: sok ismeret, sok tanítás, a régi korok sok példája legyen benne, de eggyé szerkesztve. »Hogyan lehet ezt elérni?« – kérdezed. Szakadatlan erőfeszítéssel: ha semmit sem cselekszünk, csak amit az ész tanácsol. Ha hajlandó vagy rá hallgatni, így szól hozzád: mondj le már végre mindarról, ami felé annyi úton fut a világ. Mondj le a gazdag­ságról: vagy veszély az, vagy teher birtokosának. Mondj le a testi-lelki élvezetekről: elpu­hítanak és elszívják az erődet. Mondj le a nagyravágyásról: felfújt, üres, hiú dolog, nincs határa; egyformán izgatja, ha valakit maga előtt lát, s ha maga mögött; irigységben szenved, méghozzá kétszeres irigységben. Látod pedig, mennyire szerencsétlen állapot, ha az is irigykedik, akit irigyelnek.”

„Miért képzeljem, hogy nem válik bölcs abból, aki nem ismeri a betűket, ha a bölcsesség nem a betűkben rejlik? Tettekre tanít, nem szavakra, s nem tudom, nem biztosabb-e az emlékezet, ha önmagán kívül nincs semmiféle támasza? A bölcsesség nagy és terjedelmes valami, szabad térre van szüksége, földről és égről kell tanulnia, múltról és jövőről, mulandó és örök dolgokról…”

„Minél többet fogad be a lélek, annál jobban kitágul. Emlékszem, erre tanított Attalus, mikor iskolájában ültem, elsőnek érkeztem, és utolsónak távoztam; sétája közben is vitába vontuk, mert nemcsak készséges volt tanítványai iránt, hanem kívánságaikat is megelőzte: »Ugyanaz a cél lebegjen a tanító és a tanítvány előtt: az egyik az utat mutassa hozzá, a másik haladjon feléje.« Aki a filozófust látogatja, naponta elvisz onnan valami jót: vagy gyógyultabban tér haza, vagy gyógyíthatóbb állapotban. Márpedig így fog hazatérni: akkora ereje van a filozófiának, hogy nemcsak azt gyönyörködteti, aki belemélyed, hanem azt is, aki megfordul körében. Ha a napra mész, bár nem azért mentél, lesülsz, ha letelepszel az illatszeres boltban, s kissé hosszabban időzöl, magaddal viszed a hely illatát. És aki filozófushoz fut, valami fontosat hord el, s az még a közömbösnek is hasznára van.”

CICERO

„A fiatalember kötelessége, hogy tisztelje az idősebbeket. Ki kell választani közülük a legjobbakat, hogy tanácsukra és tekintélyükre támaszkodjék, mert az ifjú évek tapasztalatlanságát az öregek bölcsességének kell segítenie és irányítania. Az ifjúságot elsősorban a szenvedélyektől kell távol tartani, edzeni a lelki és testi tevékenységben és a munkabírásban, hogy egyaránt töretlen legyen ereje háborús és békés teendőiben… Semmi sem illik annyira az emberhez, mint ha minden tettében és szándékában állhatatos marad.”

MARCUS AURELIUS

„Az emberek egymásért születtek. Vagy tanítsd, vagy tűrd hát őket.”

Az idézetek forrásai:

Seneca: Vigasztalások – Polybius vigasztalása. Ford.: Révay József. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 1993.
Seneca: Erkölcsi levelek. Ford.: Kurcz Ágnes. Kossuth Könyvkiadó, Budapest, 2001
Cicero: Filozófia – A kötelességekről ( I. könyv). Ford.: Havas László. In Cicero válogatott művei. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1987.
Marcus Aurelius: Elmélkedések (VIII. könyv). Ford.: Huszti József. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1974.

A FILOZÓFIA MINT ÉLETFORMA

„Nem az a legtisztább víz, amely mozdulatlanul áll egy pocsolyában, hanem az, amelyik dalolva ugrik kőről kőre. Ebből kell inni, a legtisztábból. Ez a víz az ütközések során tisztult meg, számtalanszor nekiment különböző köveknek. Ez a víz fájdalmában dalolt, és minden ütközéskor a remény fehér tajtékát és a szivárványt hozta létre.

Az embernek olyannak kell lennie, mint a víz, úgy kell folynia az életen keresztül, mint a víz, ugrándozva, énekelve, megőrizve az áramlást fenntartó belső derűt és erőt. A víz egyszerű bölcsességével kell rendelkeznie, mert a víz mindig tudja, merre megy és hol van a tenger.

Az emberek néha nem tudják, merre haladnak, de ha megtalálnák ezt a belső iránytűt, rájöhetnének. Minden fájdalmat, ütést és kényelmetlenséget csak próbának tekintenének. A természetben minden erre tanít.”

INFORMÁCIÓK

Rövid hírlevelünk néhány „levélkét” tudott megmutatni. Ha szeretné látni a „fát” is, az Új Akropolisz nemzetközi és magyar szervezetét is megismerni, tekintse meg nemzetközi és magyar honlapjainkat.

Kulturális Hírlevelünk eddigi számait megtekintheti az interneten.

Köszönjük figyelmét!

http://www.acropolis.org
http://www.ujakropolisz.hu

Kulturális Hírlevelünk szerkesztősége:

„Hírlevél” <info[kukac]ujakropolisz.hu (info[at]ujakropolisz[dot]hu)>

Ha a jövőben nem szeretné Hírlevelünket megkapni, kérjük jelezze a info[kukac]ujakropolisz.hu (szerkesztőségnek).

SZÉKHELYEINK:

• Budapesten: 1088 Krúdy Gy. u. 15. (pincehelyiség). Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: 334-2756.
  
  
• Győrött: 9021 Munkácsy Mihály u. 1. II. em. Nyitva tartás: hétköznap 17–21 óráig. Telefon: (96) 322-182.
  
  
• Szegeden: 6721 Berzsenyi u. 3. Nyitva tartás: hétköznap 18–21 óráig. Telefon: (62) 452-183.