Aquincumról mesélnek a rómaiak

Május utolsó vasárnapján Rusznák György történész vezetésével eredtek a rómaiak nyomába az Új Akropolisz Filozófiai Iskola által szervezett aquincumi séta résztvevői. Többek között megtudhatták, hogy az Amfiteátrumban gyakorta nem halállal végződött a gladiátorjáték, hogy csak néhány nap kellett a váláshoz, hogy már az ókori Rómában volt padlófűtés, és hogy a bikaölő Mithrász hívei nem is öltek bikát. A néhány órás, színes részletekkel tarkított időutazáson a huszonhat látogató elképzelhette, hogyan élték a Duna mentén hétköznapjaikat a rómaiak.

A történelmi séta nem az aquincumi katonai amfiteátrum területén kezdődött, hanem mellette, hiszen a pár hete még nyitva álló arénát mára lezárták. Rusznák György az impozáns római Colosseum pannóniai testvéréről elárulta, hogy noha a teljes falak hiánya miatt nem tűnik olyan nagynak, küzdőtere mérete valójában meghaladja a kolosszális római amfiteátrumét. Kiderült az is, hogy bár a köztudatban az él, a játék végén a vesztes félnek többnyire meg kellett halnia – a filmekből is ismert híres lefelé vagy felfelé fordított hüvelykujj is erre utal –, a valóságban ritkán ért véget a viadal halállal. Ennek az a magyarázata, hogy a több évig tartó kiképzés nagyon sokba került a gladiátor gazdájának, aki jól meggondolta, ki ellen teszi kockára „vagyontárgya” életét.

Rövid sétával a társaság elérte a Fórián tér közelében található legiótábort, ahol a hatezer katonával és a kiszolgáló személyzettel együtt megközelítőleg nyolcezer ember élt. A római szokásrend szerint a katonáknak hivatalosan nem lehetett családjuk, csak a tizenöt-húsz évig tartó szolgálat után nősülhettek meg. A gyakorlatban azonban sokan tartottak fenn kapcsolatot a polgárvárosban lakó nőkkel, akikkel a szolgálati idő letelte után hivatalossá is tehették a viszonyukat. A házasság fogalma nemcsak ebben tért el a manapság megszokottól, hiszen a válás is nagyon egyszerű volt. Ha valaki például három napig nem aludt otthon, akár elváltnak is tekinthette magát.

Az időutazás a legiótábor fürdőjében, a Thermae Maioresben folytatódott, a Flórián téri aluljáróból nyíló Fürdőmúzeumban. A korabeli társadalmi és kulturális élet helyszínén tornacsarnok, hideg, langyos és forró vizű medencék, fürdőkádak, izzasztókamra és tágas, padlófűtéssel ellátott termek, mai szóval egy teljes wellness-központ szolgálta a katonák felfrissülését. A padlófűtés nem a ma megszokott vízkeringetéses rendszerrel működött, hanem a kemencéből kiáradó meleg levegő fűtötte fel az oszlopokon álló termek padlóját. Bár ebben a fürdőben nem találunk erre utaló nyomokat, Rómában és a provinciák többségében könyvtár állt rendelkezésre, hogy a testi felfrissülés mellett a fürdővendégek kielégíthessék kulturális igényeiket is.

A tábor területén található áldozati oltár kapcsán világított rá a téma szakértője, hogy valójában nem az isteneknek volt szükségük az áldozatra, hanem az embereknek, akik az istenekkel való kapcsolatukat erősítették meg ezen a módon. Ha valaki híján volt valamilyen erőnek, tulajdonságnak, amellyel megoldhatott volna valamely életében felmerülő problémát, akkor annak az istennek az oltárára helyezett el pl. virág- vagy tömjénáldozatot, amely azt a bizonyos erőt, tulajdonságot megtestesítette. Ha például egy művészeti alkotást akart létrehozni, akkor Apollón erejét hívta segítségül, hogy a nap világosságához hasonlatosan alkothasson.

Utolsó állomásként a kissé északabbra eső Aquincumi Múzeum várta a résztvevőket, amely az egykori polgárváros közel egyharmadát foglalja magában, és az ókori város fórumát, illetve annak környékét mutatja be. A Mithrász-szentélyeknél arra is fény derült, hogy Mithrász, a császárok egyik legfontosabb istene a rómaiak egyik misztériumvallásának központi alakja. Egyes mítoszok szerint december 25-én született egy szűztől. Nagy mesternek tartották, ő maga volt a bölcsesség, az igazság és a hit, és szerepe miatt megváltónak is hívták.

Más mítoszok szerint egy sziklából született, és számos hősi próba kiállása után végül a Nappal vacsorázhatott. Ez utóbbi történet egy jellegzetes naphősdiadalt mutat be: a szikla az anyagi világot szimbolizálja, az ember alantasabb vágyait és gondolatait, míg a Nap a szellemi dimenzió legnemesebb megnyilvánulása. Így a bikaölő mítosza a bennünk is meglévő, az anyaghoz kötődő állati én megszelídítéséről és a szellemi világ eléréséről szól.

A kőtárban található egyik oltáron a Sol Invictus, legyőzhetetlen Nap felirat a misztériumvallás célját idézi. Mithrász kultusza a legyőzhetetlen Nappal összeolvadva az egyik legfontosabb állami kultusszá vált a császárkor végére. Hogy ez a szimbolikus út és győzelem mennyire inkább belső harcot, mint külső küzdelmet jelent, azt az is alátámasztja, hogy a feltárt szentélyekben nincs nyoma a bikavér felfogására alkalmas mélyedésnek, de a kis helyiségekben nem is fért volna el egy ilyen robosztus állat.

A múzeum területén található oltárok, szarkofágok, épületek felépítése mind ezt az üzenetet közvetíti: a sziklaszilárd alapokon nyugvó, anyagot jelképező négyszög és a csúcsával az ég felé törő, szellemet megjelenítő háromszög mutatja a követendő irányt. Nem lehet véletlen, hogy ezt a mintát követi házaink, épületeink szerkezete is, mint ahogy az sem, hogy az emberiség egyik minden kultúrában fellelhető, alapvető szimbóluma az anyagi világon túlmutató és a szellemi szférát kiteljesítő Nap.