Egységben a teremtés

Az Új Akropolisz havonta megrendezi embert próbáló kérdéseket feszegető „Café Szókratész” programsorozatát a Jurányi Házban. A legutóbbi beszélgetésen az együttműködés témája köré csoportosuló felvetések, klasszikus és modern kori gondolatok, játékelméleti helyzetek és a hozzájuk társított gyakorlatok mozgatták meg a résztvevők elméjét és az összefogáshoz szükséges képességeiket.

Az est házigazdája, Klebercz Orsolya bevezetőjében elmondta, hogy a történelemben nagyon megoszlottak a vélemények arról, mi viszi előbbre az emberiséget. A nagy klasszikus gondolkodók egyike, Marcus Aurelius egy hasonlattal élve úgy vélekedett, hogy „Ami a rajnak nem hasznos, az a méhnek sem hasznos”. A konfucionista etika és a lovagi kultúra erkölcse, a sportban pedig a „fair play” is a közös megállapodások, szabályok és keretek mentén megvalósuló együttműködésben látta/látja az előrejutás útját és módját. A közelmúlt egyes elméletei ezzel szemben a versengést és az arra épülő szabad versenyt kiáltotta ki az egyén és a közösség „jobbítójának”. Az esten példának felhozott élethelyzetek tapasztalatai azonban rácáfolnak erre, hiszen a szabályozás nélküli önérvényesítés hosszú távon kártékonynak és rombolónak bizonyult.

Ezek alapján is felmerül a kérdés, hogy mai rohanó, sokszor versengő világunkban vajon hogyan cselekedhetünk helyesen? Mint emberiség egy csónakban evezünk, de vajon a mindennapi élethelyzeteinkben az önérvényesítés vagy az együttműködés mellett okosabb-e letenni a voksunkat? Kell-e egyáltalán választani vagy esetleg mindkettőnek, helyzettől függően meg lehet a helye és ideje, és ha így lenne, akkor mely nézőpontok segítenek a felelős döntéshozatalban? Változtatna-e, ha tetteink előtt feltennénk magunknak azt a kanti kérdést, hogy ha minden ember ugyanúgy cselekedne, ahogy én most, akkor az hogyan hatna a világra? Léteznek-e olyan megoldások, amik mindenki számára hasznosak lehetnek, sőt olyanok, amelyekkel együtt többre megyünk, mint ha külön-külön cselekednénk?

A közösen megoldott gyakorlatokban a részvevőknek arra is lehetőségük nyílt, hogy a saját bőrükön is megtapasztalják, bizonyos helyzetekben nem is olyan könnyű a megegyezés és a harmonikus összjáték. Előbb arról kellett dönteniük, hogy egy süllyedő hajóról mely tárgyakat vigyék magukkal a közeli lakatlan szigetre, majd arról, hogy egy elképzelt beomlott barlangból kit mentsenek ki először. A szituációs játékokban azonnal érezhetővé vált, hogy az időkorlát nyomása alatt a nézetkülönbségeket tükröző „választási” vita heve mennyire el tudja vinni a fókuszt a hatékony megoldáskeresésről, aminek a jelentősége szó szerint életbe vágó lehet.

A beszélgetés közel három órája alatt a megélt és eljátszott helyzetekből kitűnt az is, hogy a közös célok eléréséhez még a 15 fős csoport határozott együttműködési szándéka mellett is mennyi belső-külső figyelemre, türelemre, kezdeményező bátorságra és latba vethető kommunikációs készségre volt szükség. Valamint az is megfoghatóvá vált, hogy amikor ezeknek a törekvéseknek és elveknek mentén sikerült az egymásra hangolódás és megszületett a kölcsönös bizalom, akkor megvalósulhatott a csoportösszefogás békés harmóniája és teremtő ereje.